Back Ön itt van: Hírek Hírek itthonról Napi ajánló Cikkajánló - 700 ezer hajléktalanokra, 7 millió kilakoltatásra
2011. szeptember 15., csütörtök 13:32

Cikkajánló - 700 ezer hajléktalanokra, 7 millió kilakoltatásra

Hajléktalanokból, civilekből és szociális munkásokból álló csapat kezdett tiltakozássorozatba Józsefvárosban a szeptember 25-én sorra kerülő népszavazás miatt, amelyben a józsefvárosi vezetőség három, a VIII. kerületi hajléktalanokat érintő kérdésben akarja kikérni a kerületben lakók véleményét. A civil szervezet szerint a kérdések természete embertelen, értelmetlen és félrevezető. -írja a hvg.hu

A Város Mindenkié csoport képviselője, Fehér Boróka szerint a lakosoknak egyelőre nincs tudomásuk arról, hogy a kerület csupán 700 ezer forintot költ évente a hajléktalanellátásra, a kilakoltatásokra pedig csaknem 7 milliót, ezért is van szükség az összefogásra, hogy felvilágosítást kapjanak. A képviselő szerint az is fontos, hogy ez az első olyan tiltakozás, amelyben együtt dolgozik a Fedél Nélkül Csoport, a Tízek Tanácsa, az Új Szemlélet, a Menhely Alapítvány és A Város Mindenkié, vagyis összefogtak a hajléktalanellátó szervezetek, a civil csoportok és a szociális munkások. Az Összefogás nem titkolt célja, hogy a kerületi lakosok nemmel szavazzanak a hajléktalanság és a szegénység kriminalizálására.

Tovább a teljes írásra

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.