Nyomtatás
2012. október 08., hétfő 06:34

Embertelen bánásmód a mentálisan sérültekkel

Írta:  Lesti Laura

Ghana1A mentális betegek ellátása komoly hiányosságokkal küzd, a kezelteknek súlyos visszaélésekkel kell szembenézniük Ghánában - áll az egyik legjelentősebb nemzetközi emberi jogi szervezet, a Human Rights Watch kiadott közleményében. A riport 170 személyes interjú alapján készült.

Pszichológiai problémákkal küzdő emberek ezreit kényszerítenek sokszor akaratuk ellenére arra, hogy "gyógyító" intézményi keretek között éljék mindennapjaikat. Ezekben az úgynevezett lelki kezelő központokban a legalapvetőbb feltételei sincsenek meg annak, hogy valóban segíteni tudjanak a mentális betegséggel küzdőkön. A kezelés sokszor annyiból áll, hogy fához kötözik a betegeket és imádkoznak értük.  A ghánai kormány pedig semmit nem tesz az embertelen bánásmód megakadályozásáért.    

Ghánában összesen körülbelül 1000 szellemi fogyatékos embert kezelnek az ország három pszichiátriai osztállyal rendelkező kórházban. A Human Rights Watch jelentése szerint mindhárom intézményben súlyosan megsértik a betegek legalapvetőbb emberi jogait. " Amint kiderül valakiről, hogy szellemi fogyatékossággal küzd, gyakorlatilag azonnal elveszti emberi jogait." - áll a jelentésben.  

Ghána 2012 júliusában írta alá a fogyatékosok jogairól szóló nemzetközi egyezményt.

 foto:hrw.org

 

 http://youtu.be/n7HRnXxY_go