Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Szubjektív
2010. június 17., csütörtök 01:00

A szülés tárgya

Írta:

Az utóbbi pár évben megnőtt az igény a kórházakban is arra, hogy ne a szokványos módon szüljenek a nők, hanem legyenek választási lehetőségeik, milyen módon szeretnék világra hozni a gyermeküket. A Szent Imre Kórház is egyike azon intézményeknek, ahol az alternatív módszerek közül is lehet választani. Dr. Bálint Sándor, szülész-nőgyógyász szakorvost kérdeztem arról, hogy ő hogyan került kapcsolatba az alternatív szülési technikákkal.

2010. június 17., csütörtök 01:00

Drog. Stop?

Írta:

Drogliberalizáció. Összetett szó, összetett probléma. Sőt sokkal több annál: e  téma mellett szinte senki nem tud indulatok, heves érzelmek nélkül elmenni. Nem hiába kerüli a nagy politika, nem hiába nem folyik róla társadalmi vita, nota bene párbeszéd.

A második évezredben minden eddiginél nagyobb szerepet kap a művi tökéletesség, vagy legalábbis megközelítésének vágya. Elég csak a plakátokat, magazinokat, és azok hirdetéseit figyelnünk, vagy a televízióból, filmekből megismert sztárokat csodálnunk, akik mindig jól néznek ki – legalábbis ezt próbálják nekünk sugallni. Mindemellett a dömpingszámban sugárzott kórházsorozatok olyan közel hozták a nézőkhöz a legkülönbözőbb orvosi beavatkozásokat, hogy azok már teljesen a mindennapok részévé váltak. De valóban elég lenne ennyi lökés az embereknek, hogy „könnyedén” kés alá feküdjenek, vagy jobban a felszín alá kell ásnunk, hogy megkaphassuk a válaszokat? A következő interjúban dr. Kelemen Ottó, plasztikai sebész segít rávilágítani a hazai szépészeti műtétek valóságára.
2010. máj. 12., szerda 23:38

Van-e esély az egyenlőségre?

Írta:

Ma, Magyarországon? Elsősorban ezekre a kérdésekre próbálom megadni a választ ebben a cikkben, illetve szeretnék néhány kérdésben tiszta vizet önteni a pohárba. Ma Magyarországon ugyanis hajlamosak vagyunk homokba dugott fejjel inkább tudomást sem venni a nyilvánvaló és megoldásra váró problémákról is.

2010. máj. 12., szerda 23:34

Energiatakarékos otthonok és autók

Írta:

A világ több országa kiszolgáltatott helyzetben van, ami a hagyományos energia erőforrásokat illeti. Ha az energiafelhasználás módja nem változik, akkor a készletek hamarosan kimerülnek. Az energiatudatos építés nem csak hőszigetelési feladat, hanem annál sokkal komplexebb. Az energiaellátást gyakran napenergia felhasználásával érik el, de a Kárpát-medencében a megújuló energiaforrások közül a biomassza is elterjedt: növényi eredetű, mint a szalma, vagy a faapríték. Az új anyagokat, technológiákat meg kell ismernünk, alkalmazásukat az energiamérleg szempontjából is érdemes megvizsgálnunk. Az ökológiai szemléletű építés kitűnő eszköz arra, hogy erőforrásainkat megvédjük.

2010. máj. 12., szerda 23:32

A mosódió és társai

Írta:
Mióta emberi otthonok léteznek, sarkalatos pont a háztartás vezetése. Ősi tisztítószereinket kimondhatatlan nevű vegyszereket tartalmazó flakonokra, a kétkezi háztartási munkákat pedig csúcstechnológiás helyettünk dolgozó gépekre cseréltük. A kérdés nem az, hogy ezekkel károsítjuk-e közvetlen környezetünket, hanem az, hogy milyen mértékben. Akik pazarló hétköznapjaikat szeretnék „zöldebbé” változtatni, most biztosan találnak pár hasznos tippet.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.