Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Szubjektív Apolitikus fiatalok? Egy francot!
2014. február 22., szombat 17:15

Apolitikus fiatalok? Egy francot!

Írta:  Farkas Bálint

Apolitikus fiatalok Farkas Balint

 

Nem indulok Arisztotelésztől, elfelejtem a zoon politicont, leszarom a tanulmányokat (bár olvastam őket), és nem ejtem ki a számon azt, hogy politikai szocializáció. Kerülöm az álszemérmes píszít, és végül, nem írok kútfőből cikket, mert vannak nálam sokkal okosabbak, aktívabbak és elkötelezettebbek, akiket meg tudok kérdezni  aktivizmusról, tanórai politizálásról, vitakultúráról és egy jobb országról. Világmegváltás.

Egy budapesti kocsmát keresünk, ahol nincs hangzavar, és ami árban is megfelel. A két HaHás (Hallgatói Hálózat) aktivista mellettem lépdel, és tíz perc beszélgetés után már mögöttünk van egy lerobbant BKV járat, a világ legunalmasabb egyetemi tanára és Tatabánya kulturális élete: a magyar valóság címszavakban. A kocsma szinte üres, egy szál vendég, a kedves pultos lány és mi hárman. Még kedélyesen reklámozom a magazint, és a kisasszonyt próbálom egy rendelés erejéig levadászni, amikor rám szólnak: talán ha kezdenénk. Forradalmi öntudat.

Rögtön az elején szóba kerül politizálás családi körben, kommunista kiáltvány a polcon, a rendszeres hírolvasás fontossága és a civil élet szele. Tóth Fruzsi, aki egyébként szociológiát hallgat, és december óta vesz részt a HaHa munkájában, arról beszél, hogy „amióta nem csak passzív nézői, hanem résztvevői is vagyunk a híreknek, nagyon átalakult a médiáról kialakított képem. Amúgy sem hittem el mindig, amit mondanak, de hatalmas csalódás volt látni, hogyan hazudnak. Pedig nem is baj, ha nem független, de színvonalas a médium, csakhogy az újságíróknak sokszor olyan erős a küldetéstudatuk, hogy teljesen elveszítik az objektivitásuk. A HÍR TV-t nem érdekli, hogy mit akarunk mondani, az ATV pedig már akkor hív minket, ha leülünk piknikezni valahova egy molinóval.”

A rajtunk kívüli egyetlen vendég magától értetődő természetességgel kapcsolódik be, nagyban helyesel, a hírekből nem szabad tájékozódni. Már az AK-47-esek le nem fűrészelhető csövénél tart, amikor lelövöm. Pedig pont arról beszélünk, hogy csak ezt ne. Hogy ha egyszer végighallgatnánk a másikat, talán akkor. Hogy beszéljünk egymással, és beszéljünk a politikáról is, merjük szóba hozni az osztályfőnöki órán, kommenteljünk oda facebookon, szervezzünk tüntetést, legyen véleményünk, mondjuk el, mondjuk ki, vitatkozzunk. „Annyian akarják demokratikusabbá tenni ezt az országot, nem értem, hogy nem sikerült eddig.” – mondja Fruzsi – „Nagy kérdés számomra, miért nem történik semmi, gimnazistaként miért nem csináltam semmit. Vidéken miért nem történik a mai napig semmi. Nem értem, és nagyon zavar. Még decemberben, a hallgatói és diáktüntetések idején egyik reggel arra keltem, hogy gimnazisták hívnak, délután tüntetnének, kell hangosítás és egy felnőtt, aki rendőrségi összekötő lesz. Na, erről van szó, így kell ezt csinálni.”

Lipusz Balázs gimnazista, nemrég csatlakozott a HaHához, és szerinte „oktatni kéne a vitakultúrát az iskolákban, mert az emberben ott a késztetés, hogy elmondja a véleményét, csak sok a külső visszatartó erő. Ha valaki az iskolában előhozakodik egy politikai témával, lehurrogják: Jaj, ne, azt ne.” Fruzsi szerint is „fel lehet dolgozni az Antigonét törvényszéki tárgyalás formájában, de még ez se kell, csak beszélgessenek iskolai életről, egyetemről, ponthatárokról, hallgatói szerződésről, politikáról, mondják el a diákok a véleményüket.”

Rengeteg lehetőség lenne, egymás szavába vágva mondják ötleteiket, kérdeznem sem kell. Sőt, ha megszólalok, és hülyeséget beszélek, még helyre is raknak.

Az apolitikusságot firtató kérdésemre mindketten letorkolnak. Dühösen magyarázzák, a politika alakítja és meghatározza a mindennapjainkat, hiba elhinni, hogy nincs közünk hozzá, és az sem igaz, hogy nem változtathatunk rajta. Fruzsi belemelegedve mondja, „nem szabad azt hinni, hogy egyedül vagy, és ha fel akarsz szólalni valami ellen, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem te vagy az egyetlen az országban, akit mondjuk zavar a szegregált oktatás.” Balázs hozzáteszi, „ha már demokrácia a neve annak, amiben élünk, akkor a társadalmi nyomás kell érvényesüljön. Az individuális vágyaimnak csak egy része teljesül, de összességében mégis többet kapok.”

Csakhogy, ha nem elég nagy a nyomás, és a mindenkori, cinizmusának diszkrét bájában tündöklő hatalom nem félti a bőrét (úgy ismert: népszerűség), akkor az individuális vágyak beteljesítetlenek maradnak. „Soha nem volt meg a kritikus tömeg, és sajnos a HaHa is reaktívan működik. A történtek miatt sok embert meg tudtunk mozgatni, de amikor mi találunk ki egy projektet, már sokkal kisebb az érdeklődés. Tanulnunk kell ebből, és át kell értékelni a helyzetünket. Mi voltunk a katalizátor, komoly tüntetéshullámot indítottunk el. Ez jó, de máshogy is tudnunk kell működni.” – mondja Fruzsi, Balázs pedig rögtön megtoldja: „a folyamat nem lesz gyors, de talán sikerült minket gimnazistákat is felrázni, tartottunk például flashmobot, ahol én voltam a legidősebb, most HaHa tag vagyok.”

Tizenhét éves. Figyelmeztetem, a szigorú közvélemény szerint semmi dolguk a politikával, tanuljanak, tegyenek le valamit az asztalra, vagy legalább vegyenek el onnan valamit, de valamit csináljanak az asztallal, mert ez a helyes politikai döntések és az érett felnőtté válás kulcsa. Tömény felháborodás, ahogy Fruzsi felkiált, még a pultos csaj is idesandít. Sajnálom, hogy a vendég már elment, és egyedül maradtunk a kocsmában. „Ezért passzívak a fiatalok, jaj, olyan apolitikusak, jaj, nem érdekli őket semmi. Egy francot, de ha elmondják, lehurrogják őket, hogy nem értenek hozzá. Már hogyne lehetne véleménye egy tizenöt éves gyereknek!”

Ezt talán mindannyian érezzük, hogy sok a fal. Aki nem úgy gondolja, mint a másik, az hülye. Mintha ez az ország panelekből, gátakból, sablonokból, tabukból, sztereotípiákból és Túró Rudiból épült volna föl. Fruzsi is elmondja, hogy „joggal lehet kritizálni ezt a kormányt, de könyörgöm, mikor lesz hajlandó a baloldal kiszabadulni a belvárosi liberális értelmiségi bűvkörből, és megfogalmazni azokat a problémákat, amiket a jobbik megfogalmaz, mint a cigányok helyzete, vagy mikor veszi észre, hogy a zsidóellenesség mennyire összefonódott a vidék-Budapest ellentéttel, ahol a zsidó tipikus rózsadombi gonoszként jelenik meg, sorvasztva a vidéket, vagy miért nem lehet a melegjogok támogatása mellett azt is elismerni, hogy a család, a haza vagy a kereszténység továbbra is fontos értékek? Ezek mintha minden pártnál kölcsönösen kizárnák egymást.”

Egy másik történettel folytatja, mert szerinte nem is olyan nehéz kilépni ezekből a zárt világokból. „Egyetemfoglaláson az egyik fórumra bejött negyven hallgató, akik ki akartak minket tessékelni. Miután ez nem sikerült, néhányan visszajöttek fórumozni, az egyik buzizó társuk miatt elnézést kértek, és végül közös munkacsoportot is alakítottunk. Az egyetemisták nagy része képes vitatkozni, csak nincs hozzászokva, sokan a vitázás kézjeleit is nehezen vették át, mert szektás radikalizmusnak hitték. Egyikőjük aztán odajött hozzám, és elmondta, meglepődött, hogy mi normális egyetemisták vagyunk, nem pedig külföldi terroristák, akiket a Soros pénzel. Sok mindenben nem ért egyet velünk, például támogatja a hallgatói szerződést, de sajnálja, hogy ő ennek bedőlt.” Balázs szerint a sok híradásból, aki akart, összerakhatott egy kábé reális képet, ő is ezért jelentkezett, bár a HaHa működését mindketten kívülről is könnyen érthetővé tennék, hogy ne kelljen mindig magyarázni, itt mindenki csak saját magát képviseli.

Már az interjú vége felé járunk, amikor észreveszik a papírom alján: hány sör után bízol Orbán Viktorban, és szavaznál-e részegen az ellenzékre? Nevetnek, csóválják a fejüket. Ehhez nem lehet eleget inni. Amúgyis végig erről beszéltek: össze kell nyitni a politikai törésvonalak mentén elzárkózó csoportokat, radikálisan új mentalitást kell építeni ahhoz, hogy Magyarország működhessen. Ez pedig csak nyitással lehetséges, beszélgetéssel és vitákkal, amikben mindenki részt vesz. Ők ezt kezdték el az oktatásban.

Zárszóul álljon itt egy HaHás anekdota egy telefonos közvélemény-kutatásról: „– Ön kit látna szívesen Magyarország miniszterelnökeként: Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Vona Gábor… – olyan nincs, hogy egyiket sem? – De, van.”

Tudományos lelkületű olvasóknak a politikai szocializációról: http://www.hier.iif.hu/hu/educatio_reszletes.php?id=8

 

Fotó: Bakonyi Zsuzsa

 

Tovább a kategóriában: « Helyzetjelentés Iránból

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.