Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Szubjektív Bulvár, te édes!
2010. október 15., péntek 01:00

Bulvár, te édes!

Írta:  Németh Gábor
A gyanúm szerint hozzám hasonlóan a legtöbb embernek a bulvár szó hallatán ugyanaz jut az eszébe: olcsó, nyomtatott napi sajtó, a címoldalon fekete alapon nyomtatott hatalmas fehér betűs szalagcím, vörös aláhúzással kiemelve (megcsalták, kisemmizték, megölték). Alatta az elmaradhatatlan topless lány (Zsófi, amikor nem részecskefizikát tanul, szívesen napozik az aranyló homokon…) mellette „Átlagember úr”, a kezében kötegnyi pénzel („Nyerjen akár naponta húszmillió forintot!”).

szubjektiv_bulvar
Azonban Császi Lajos PhD-dolgozata, melyA média rítusai” címet viseli, érdekes, új megvilágításba helyezte számomra a bulvármédia társadalmi szerepét, az emberi jogi vonatkozásokat is ideértve.

Legyen szó akár nyomtatott, akár online kiadványról, tévé- vagy rádióműsorról, a bulvár vagy más néven tabloid minden megnyilvánulásából süt a trivialitás. Ez a sokat vitatott műfaj mégis megérdemel egy közelebbi pillantást, a népszerűsége miatt legalább annyira, mint – ahogy majd látni fogjuk - a társadalomban betöltött szerepe okán. Mégis, mi az alapvető különbség a bulvár és a „tiszteletre méltó” sajtó között? Mindkettő a „jóról” és a „rosszról” szóló nyilvános eszmecsere, és mindkettő az irónia, az ártatlanság és a bűntudat retorikai eszközeit használja fel az olvasók érzelmi áthangolására és erkölcsi befolyásolására. Inkább a hírek tartalmában térnek el, abban, hogy más rétegek máson háborodtak fel, és mást találnak kivetnivalónak vagy nevetségesnek. Nemcsak két egymással versengő világnézet különbségéről van itt szó, hanem kétfajta esztétikai eszményről is.

Sokan egyfajta klasszikus, végső soron a vallásból eredő moralitás hiányát kérik számon a bulváron, holott a műfaj szellemisége, annak gyökerei a középkori karneválokig nyúlnak vissza. A farsang idején ételben-italban, szexualitásban egyaránt a kicsapongás volt a szabály. Mindent, amit máskor szentnek tartottak, a farsang idején rituálisan kiforgattak eredeti jelentéséből, és kinevették. A különböző jelmezes felvonulásokon, a tréfás versenyeken egy másik, felszabadult világ lakóiként viselkedtek az emberek, ahol semmi nem emlékeztette őket a kötöttségekkel teli régi világukra. Ugyanakkor a karnevál egyáltalán nem volt a vallásosság puszta tagadása, vagy ellentéte, ellenkezőleg: inkább kiegészítője és ellensúlya. A karneválon az egyházi méltóságok és a tanult teológusok is részt vettek.

A humor tehát nemcsak leleplező, felforgató szerepet játszott, amikor kinevette a hivatalos világ nagyképűségét, fontoskodását, hanem a gúnyolódás egy mélyebb szinten a közösség megerősítésére is szolgált. A bulvár a modern formáját a tizenkilencedik században érte el, akkoriban olyan újságot jelentett, amit az utcán árusítottak, és amit bárki megvehetett. Ez merőben új és igazán demokratikus változás volt a korábbi lapokhoz képest, amelyeket csak az előfizetőkhöz vittek ki, ráadásul a bulvárt nem lehetett előzetesen cenzúrázni. Olyan hangon beszélt, hogy mindenki megértse; nem a műveltebb rétegeknek, a válogatott keveseknek szólt, hanem az utca emberének.

A kritikák visszatérő eleme, hogy a műfaj valamilyen, a lényegéből fakadó módon erkölcstelen és ízléstelen; gyakorta és élvezettel tiporja sárba a méltósághoz való  jogot. Igaz: hiába is várnánk olyan klasszikus, a vallásból eredő erkölcsi kategóriák használatát, mint a „szent” és „profán”. Közelebbről vizsgálva azonban feltűnik, hogy a tradicionális és a modern értékek megfogalmazása között van csupán különbség. A szentség nem feltétlenül vallásos értelmű kategória, sokkal inkább bizonyos kulcsfontosságú eszmék morális vitathatatlanságát jelenti egy adott közösség számára. Ennek megfelelően a modern, világi szentség a vallásossal ellentétben nem Isten és Sátán, hanem a „jó”, és a „rossz”, a „rendezett” és a „kaotikus” megkülönböztetésén alapul. Míg a vallásos megfogalmazásban a szentség erejét a természetfölötti hatalmaktól származtatják, a modern társadalom a közösség saját, evilági szimbólumait használja. Például: nemzet, demokrácia, emberi jogok, művészet, tudomány.

Így a látszat ellenére mégis megállapítható, hogy a bulvár bizony folyamatosan és erősen moralizáló műfaj.

Mégis, milyen szerepet játszik a bulvár a társadalom életében? A válasz nem magától értetődő, de van néhány megfontolásra érdemes szempont.

A bulvár -a „komoly” politikai és társadalmi hírekhez hasonlóan- a hatalom és a társadalom erkölcsiségét is megjeleníti. Ahogyan a kivételes események, mint például a vasfüggöny elbontása, úgy a Diana hercegnő halálát övező botrányok is társadalmi drámákat játszottak újra egy absztraktabb szinten, a normák és az értékek világában. A tabloid-hírek triviális történeteit - legyenek azok egyénekről szóló botrányos beszámolók, az újság címoldalán lévő szerencsétlenségek vagy a tévéhíradóban látható pusztítások - úgy szerkesztik meg, hogy azokban a káosz győzelme, a biztonság elvesztése az olvasókból szorongást váltson ki, és ezen keresztül keltse fel a fizikai és a morális rend helyreállítása utáni vágyat.

A devianciák korábbi megjelenítései a médiában, az agresszor, a „mumus” ábrázolására helyzeték a hangsúlyt, morális felháborodást akartak provokálni.

Ezzel szemben a tabloidok újdonsága abban áll, hogy hatásukat az áldozatok kiválasztásával érik el. Erre a célra a legmegfelelőbbek azok a személyek, akikkel a lakosság  könnyen tud azonosulni, mint például a közösség szimbolikus vezetői vagy a társadalom megszokott rendjét ért támadás egyszerű áldozatai, akiknek a helyzetébe bárki bele tudja képzelni magát. Az ő sorsuk bemutatásával és a segítségnyújtás történetén keresztül ezek a tudósítások elvezetik a közönségüket a rossztól a jóig, a káosztól a rendig, ha úgy tetszik, a profántól a szentségig.  A bulvár ezzel fokozni tudja a másik személy iránti morális felelősséget és a kollektív rend utáni vágyat, azaz: a látszattal ellentétben nem a közösség szétesését, hanem integrációját szolgálja. Az áldozat kiléte ugyanakkor nem az egyetlen és talán nem is a legfontosabb sajátossága a tabloidoknak, hiszen számtalan olyan modern mesét ismerünk, amelynek nem az áldozat a középponti figurája.

A bulvártudósítások, ha különleges eseményekről szólnak, akkor azoknak nem a híres emberek a főszereplői, hanem a mindennapiak; ha pedig híres emberekről szólnak, akkor azoknak nem a nagy tetteit, hanem a mindennapi életét, vagy éppenséggel a botrányait tárgyalják. Így egy jól felismerhető forgatókönyvük van, amely a populáris kultúra formuláin alapul. A főhős egy hétköznapi ember, aki váratlan helyzetbe vagy bajba kerül, olyanba, ami minden különlegessége ellenére bárkivel megeshet. Vagyis a tabloid úgy szakít a mindennapokkal, hogy nem egy idealizált, eszményi környezetbe vezet el, hanem a valószínűségek, a szabályok és a tabuk megsértésének világába csalogat el: a társadalmi határok megsértése, a sokkolás, a torzulás bemutatása a célj. Elég csak a honi bulvár-televíziózás alapköveként számon tartott Mónika-show-ra gondolni: mi más történik a vallomásokon és drámai konfliktusokon keresztül, ha nem egyfajta rituális kinyilatkoztatása a társadalmi életben ki nem mondott és ki sem mondható dolgoknak? Amit bemutatnak: az incesztus és a hűtlenség, a transzszexualitás és mindenféle más határsértés.

Érdemes még meg említeni a bulvár néhány további, igazán jellegzetes funkcióját is: „elvarázslás”: amikor a bulvár a modern tudomány által a misztikumtól megfosztott mindennapokba csempészi vissza a természetfelettit. „Leleplezésnek” nevezhetjük azt, amit a leggyakrabban a média pletykái és botrányai kapcsán láthatunk. „Próbatételek” a balesetekről, szerencsétlenségekről vagy egyéb, nem hétköznapi megpróbáltatásról szóló tudósítások, vagy dokumentumdrámák. „Újjászületés”, amely általában valamilyen különleges átalakulásnak az eredménye. Ilyenek az anyagi, lelki vagy testi újjászületésekről, életfordító eseményekről szóló történetek.

Külön ki kell térni pletyka jelenségére is. A bulvárnak ez az éltető eleme gyakran feszegeti a sajtóetika és a méltósághoz való emberi jog határait, mégsem képzelhető el nélküle a tabloid műfaja. Érdemes megfontolni azt a szempontot, miszerint a média ugyanazt a társadalmi feladatot látja el a modern világban, mint amit a folklór látott el a tradicionálisban: híreszteléseken, mendemondákon, pletykákon keresztül informál, szórakoztat, és szabályoz, egyszóval értékrendet és közösséget teremt és tart fenn. Ennek megfelelően a formális tudás mellett, amelyet az iskola közvetít, és a hallgatólagos társadalmi tudáson kívül, amelyet a társadalom tagjai a közvetlenül egymástól tanulnak meg, létezik egy harmadik fajta tudásféleség, ez pedig a populáris kultúra. Eszerint a bulvár a híreszteléseken, botrányokon keresztül ennek a mindennapi, populáris kultúrának a tudását – a modern hétköznapok hiedelemvilágát – adja tovább közönségnek. Sokszor jelentéktelen ügyekről szól, ám gyakoribb, hogy a közösség számára valamiért fontos, érdekes mendemondákról tudósítja az olvasóit. E szerint a nézet szerint a pletykák és botrányok fontos feladata a kontroll, a közösség összetartása. Aki egy csoporthoz akar tartozni, annak az egyik legfontosabb dolog az, hogy ismerje az adott közösség pletykáit és botrányait. A tömegmédia pletykarovatainak népszerűsége abból is eredhet, hogy az intimitás társadalmi kifejezésformáira épít. Azt sugallja, hogy az olvasóközönség eléggé közel áll a média sztárjaihoz és a közéleti szereplőihez ahhoz, hogy az elit privát életéről bennfentes információkat szerezhessen.

A fenti elméletektől függetlenül, persze, a legtöbbünk kapcsolatát mind a pletyka jelenségéhez, mind a bulvármédiához általánosságban erős kettősség jellemzi. Bár aktívan részt veszünk benne, profitáluk is belőle,  nyilvánosan mégis elítéljük azt. A részvétel egy bizonyos fokig a közösség minden tagjának kötelező: kívülmaradásunkkal nemcsak azt jelzzük, hogy nem érdeklődünk a közösség ügyei iránt, de azt is, hogy nem tartjuk azokat a magunk számára mértékadónak. Ugyanakkor a bulvárban megtestesülő, a populáris kultúrán és a pletykán keresztül kifejeződő erős közösségi kontrollt érthető módon utasítjuk el.

Látható tehát, hogy a bulvármédia legtöbb megnyilvánulása szorosan kapcsolódik az emberi természethez.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.