Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Kultúra Elemek megjelenítése címkék szerint: Skandináv ház

 

A Skandináv Ház 2013. november 20-24. között nagyszabású, összművészeti fesztivállal ünnepli 10. születésnapját. Budapest eltérő, de mégis frekventált pontjain filmvetítésekre, koncertekre, kiállításokra és irodalmi estekre lehet számítani, a Humana Magazin olvasóinak figyelmét viszont elsősorban az emberi jogi témájú és a társadalmi kérdésekkel foglalkozó programokra szeretnénk felhívni.

Kategória: Kultúra
2010. július 15., csütörtök 01:00

Az északi fény itthon sosem alszik ki

“A hagyományok az adott társadalom értékrendjét, világszemléletét tükrözik” – ez a mondat található a hagyomány címszó alatt. Kiderül belőle, hogy a hagyományok igazán fontos szerepet töltenek be minden ország életében, hiszen nemcsak az azonos nemzetiségűek között jutnak szerephez, de a külföldieknek is sokat elmondanak az adott népről. Hazánkban, de a világ több országában is hasonló helyzet van kialakulóban. Egyrészt tradicionális eseményekkel ma Magyarországon legtöbbször vidéken találkozunk – Busójárás, Luca nap, Locsolás – másrészt szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a magyar hagyományokat sutba dobva Halloweent mondunk a Mindenszentek helyett és töklámpásokat égetünk. Valami miatt azonban külföldön mindenki jobban szeret magyarnak lenni, és előszeretettel megy el tradicionális magyar programokra, illetve magyarokról szóló kulturális eseményekre.
Kategória: Szubjektív

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.