Nyomtatás
2015. november 19., csütörtök 11:00

Verzió 2015: Ne mondd meg, hogy mit szabad és mit nem! – Ayat Najafi: Dalok senkiföldjéről

Írta: 

 

Lelkesedésből nincs hiány, a megvalósítás viszont még hagy némi kívánnivalót maga után. Ayat Najafi harmadik dokumentumfilmje, a Dalok senkiföldjéről a készítők számára fontos alkotás, de vajon másnak is az?

Irán a kettőségek országa, akik ott jártak, mind azt mondják, hogy a különféle tilalmak ellenére minden megtalálható a közel-keleti államban, nőnek lenni azonban a jelenben egyáltalán nem egyszerű. Ayat Najafi az eddigi dokumentumfilmjeivel – más iráni rendezőkhőz hasonlóan – ezt a témát boncolgatja. Az előző két mozgóképe (Move it, Football Under Cover) női focistákról, a Dalok senkiföldjéről énekesnőkről szól, húgának (Sara Najafi) a hatalommal vívott küzdelmét dokumentálja.

Sara Najafi eltökélt szándéka, hogy iráni és francia énekesnők részvételével közös estet rendezzen Teheránban, ehhez azonban egy igencsak nagy akadályt kell áthidalniuk. Az 1979-es iszlám forradalom ugyanis megtiltotta az énekesnőknek, hogy nyilvánosan lépjenek fel. Napjainkban a női előadók zenéi csak a fekete piacon kaphatók, pedig az 1920-60-as években számos énekesnő lopta be magát az irániak szívébe. Sara a kulturális minisztériumba jár, énekesekkel egyeztet, illetve többször Párizsba utazik, ahol a francia fellépőgárdával tárgyal. Az úton több kihívással kell szembenéznie a nemzetközi csapatnak, az, hogy a fellépést megtartják, még a rendezvény előtti napokban sem teljesen biztos.

A rendező minden bizonnyal ezt a fordulatot szánta filmje csúcspontjának, Najafi azonban egyik nehéz pillanatban sem tudja a nézőből az általa várt reakciókat kiváltani, s ennek egyik oka az ő személyes jelenléte. Ahelyett, hogy magára hagyná a nézőt a szomorú, gondterhelt arcokkal, ismétlődő jelleggel feltűnik a kamera előtt és magyarázni kezdi, hogy minden rendben lesz, Sara megoldja. Az már csak hab a tortán, hogy a vetítés utáni közönségtalálkozón Najafi maga mondta, hogy biztosak voltak benne, hogy a koncert nem marad el; a minisztérium rossz színben tűnt volna fel, ha az utolsó pillanatban nem engedélyezi a fellépést.

Az iráni rendező lelkesedése az egész filmre rányomja bélyegét, épp ezért Sara kivételes tette háttérbe szorul. Az a közönségtalálkozón is kiderült, hogy Najafi húgának szánta a filmet, az ő harcát kívánta bemutatni, azzal azonban a rendező már nem számolt, hogy személyének túlzott jelenléte minden feszült pillanatot felold. A néző a tett súlyát nem érzi, de a perzsa dalok még így is elvarázsolhatják, ahogy tette azt a fesztivál közönségével is, amely tagjai a Közönségdíjat szavazták meg a filmnek.

A filmet a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon láttuk.

Kapcsolódó elemek