Nyomtatás
2013. augusztus 12., hétfő 16:39

Legyen célod! – Alonso Mayo: The Story of Luke

Írta:  Majsa Barbara

The Story of Luke Facebook

A perui születésű Alonso Mayo 2012-ben jelentkezett első nagyjátékfilmjével, a Luke történetével[1], amely dráma és komédia remek elegye, de mindvégig visszafogott alkotás, amely nem esik túlzásokba, s egy autisztikus tünetekkel rendelkező fiatal első szárnypróbálgatásait követi nyomon, aki szeretne végre normális – és a korának megfelelő – életmódot folytatni.

Mayo mozgóképe olyan előképekkel rendelkezik, mint a Dustin Hoffman és Tom Cruise főszereplésével készült Esőember vagy Robert Zemeckis 1994-es Forrest Gumpja. Mindazonáltal megfigyelhető az a tendencia, hogy az utóbbi években megszaporodtak azok a filmek és sorozatok, amelyek fogyatékosággal élő, autista vagy épp Asperger-szindrómás karaktereket vonultatnak fel. Az NBC-n futó Parenthood egyfajta dramedy, ahol a készítők óriási hangsúlyt fektetnek arra, hogy a való életben előforduló egészségügyi, gazdasági és társadalmi kihívásokra – így pl. az Asperger-szindrómára, a rákra, az egyetemi évek finanszírozására, az örökbefogadásra stb – reflektáljanak. A két évadot megélt Alphas egyik főszereplője és a nagy sikerű Agymenők Sheldon Coopere is nagy valószínűséggel aspergeres. Továbbá a 2009-ben bemutatott Adam című film főhősénél, illetve a 2005-ös Hóbortos szerelem[2] főszereplőinél szintén Asperger-szindrómát diagnosztizáltak.

Egy bizonyos minta látszik kirajzolódni, ugyanis az említett alkotások egyrészt humorforrásként, másrészt komoly diskurzusok tárgyaként alkalmazzák az autista/Asperger-szindrómás karaktereket, a jó ízlés határain csak a legritkább esetben lépnek túl. Az Asperger-szindrómát az autizmus enyhébb típusának tekintik, az érintett gyerekek és felnőttek „nincsenek tisztában a társas viselkedés íratlan szabályaival, és nem szándékosan, de olyan dolgokat tesznek vagy mondanak, amelyekkel megbántanak vagy bosszantanak másokat. Amit mondanak az igaz, mégis zavarba ejtő”.[3]

Még mielőtt a Mayo-műre rátérnék, az aspergeresek munkavállalási nehézségeire és lehetőségeire szeretnék pár mondatot áldozni. Az interneten találtam rá az AspieBlogra, amelynek szerzője saját tapasztalatai alapján írt egy teljes bejegyzést e témában. Tévhit, hogy az Asperger-szindrómával élők alkalmatlanok a munkára, a titok nyitja annyi – ahogy mindenki más esetében is –, hogy meg kell találniuk a hozzájuk leginkább illő hivatást, amelyben kiteljesedhetnek és sikeresek lehetnek. Az említett blog szerzője a szellemi területeket javasolja, nem véletlenül.

Alonso Mayo munkásságát tekintve korántsem a könnyed témákat kedveli, hanem azokat, amelyek számos ember életében relevánsnak tekinthetőek, legyen szó lejárt vízumról vagy különleges gyerekekről. Első játékfilmjét valós események inspirálták: édesanyja különféle fogyatékossággal élő gyerekekkel foglalkozott – eleinte a saját otthonában –, így a rendező közvetlenül tapasztalhatta meg, hogy a csoportba járó fiatalok ugyanazokat a célokat fogalmazták meg és tűzték ki, mint kortársaik; mindannyian munkát és barátnőt/barátot szerettek volna találni, továbbá függetlenedni akartak. 

Luke is pontosan e célokat tűzi ki, miután nagyanyja halálát követően nagyapja ráüvölt, hogy szedje végre össze magát és élje a saját életét. A fiú nemcsak azért indul némi hátrányból, mert autista, hanem azért is, mert a nagyszülők nevelték fel, akik nem igazán haladtak a korral. Luke azonban veszi az akadályokat, a cselekmény végére egy rendkívül határozott férfivé válik, aki tudja, hogy mit akar, igaz, a csalódásokat így sem veszi olyan könnyen, de a negatívumok helyett a pozitívumokra koncentrál.

Az egy szálon futó cselekmény kiválóan ötvözi a drámai és vígjátéki elemeket, a hangulat egyáltalán nem ingadozik, végig a kellemes, üde tartományban marad, még akkor is, amikor komolyabb témák kerülnek előtérbe. Mind a rendező, mind a főszerepet alakító Lou Taylor Pucci megerősítette, hogy nem szerették volna, ha a nézők sajnálni kezdik Luke-ot. Ennek megfelelően a biztonságos – se nem túl vicces, se nem túl komoly – zónában igyekeztek maradni. A színészi játék tekintetében sem vall kudarcot a mozgókép, mindenki hiteles alakítással hálálja meg a közönség figyelmét. A történetben az a különös, hogy semmi különös nincs benne, valós élethelyzetek egymásutaniságát látjuk egy autista szemszögéből.

A Luke története a magyar mozikban még nem látható, de remélhetőleg idővel a hazai közönség is találkozhat ezzel a szórakoztató és ismeretterjesztő alkotással, amely már számos fesztiválon bizonyított.

 


 



[1] A film eredeti címe The Story of Luke, és magyar forgalmazásba még nem került.

[2] A film eredeti címe: Mozart and the Whale.

[3] http://www.sikeres-gyermek.hu/asperger_szindroma.html

Kapcsolódó elemek