Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Kultúra Leszámolás a múlttal - Titanic Fesztivál
2013. máj. 22., szerda 09:08

Leszámolás a múlttal - Titanic Fesztivál

Írta:  Majsa Barbara

Lore1
Cate Shortland Lore című háborús és Élie Wajeman Alija című családi drámája térben egymáshoz közel – két szomszédos országban –, időben viszont távol játszódnak egymástól, ráadásul amennyiben az időgát megszűnne, a főszereplők két ellentétes oldalon is találnák magukat. A filmek a múlttal való leszámolásról szólnak, ami itt és most együtt jár a felnőtté válással, az azonosságtudat kifejlődésével és a teljes függetlenség megízlelésével is.

Cate Shortland: Lore

A második világháborúról készült mozgóképek többsége, főként azok, amelyek a német katonai vezetőket helyezik a középpontba, a felnőttek szemszögéből mutatják be az eseményeket. Cate Shortland szakított e tradícióval így a Lore főszereplői egy magas rangú német tiszt gyermekei.

Lorének egyik napról a másikra kell felnőnie: a szülők távollétében gondoskodnia kell testvéreiről, ami már a körülményeket figyelembe véve sem egyszerű, ráadásul valahogy el kell jutniuk a Hamburgban élő nagymamához is. Az út semmi jóval nem kecsegtet, Hitler halálát követően ugyanis az országot több övezetre osztották, amelyek mindegyikét szigorúan ellenőrzik. A veszélyekkel teli utazás során az elit családból származó gyerekek először kénytelenek saját bőrükön megtapasztalni a háború okozta pusztítást, a nélkülözést, és ezúttal ők lesznek azok, akiknek titkolniuk kell származásukat. Az igazi súlyok mégis Loréra nehezednek: jó ideig ragaszkodik a szüleitől örökölt nézeteihez, de ahogy telnek-múlnak a napok, szembe kell néznie édesanyja és édesapja bűneivel, ami egyben a múltjával való végleges leszámolást is jelenti.

A többségében külső helyszíneken – erdőben, romos házakban – játszódó műre az utazás-motívum miatt road movie-ként is tekinthetünk: egyrészt az árván maradt gyerekeket követjük a német tájakon, másrészt Lore lelkének göröngyös útjain bandukolunk. Adam Arkapaw operatőrt minden dicséret megillet, külső és belső felvételei az árván maradt gyerekek és a hozzájuk csapódott Thomas lelkéig hatolnak; mindnyájan a maximumot hozzák ki magukból, játékuk visszafogott, de kifejező. Az ausztrál rendezőnő kerülte a hatásvadász jeleneteket, helyette nagyobb hangsúlyt fektetett a részletekre, az apró, látszólag jelentéktelennek tűnő tárgyakra és gesztusokra. Emellett remekül kiaknázza a csendben rejlő lehetőségeket, így nemcsak melankolikus hatást ér el, de a figyelmet még inkább a karaktereire irányítja.

Cate Shortland Loréja nem véletlenül nyerte el idén a Titanic Fesztivál Hullámtörők-díját, aki netán lemaradt volna róla, a filmet megtekintheti a fővárosi művészmozik valamelyikében.

 

Élie Wajeman: Alija

A francia mozgókép nem háborús övezeteken át vezeti nézőjét, hanem egy huszonhét éves, dílerként dolgozó zsidó fiatalember sorsfordító döntéséről, valamint annak előzményeiről és következményeiről szól nyolcvannyolc percben.

Alyah2Alex az alijára, azaz az Izraelbe történő bevándorlásra készül, ami egyben azt is jelenti, hogy nemcsak Franciaországot, de az ott élő rokonokat, barátokat és ismerősöket is hátrahagyva új életet kezd egy olyan országban, ahol senkit sem ismer, de még csak a nyelvet sem beszéli. Elhatározása mégis sziklaszilárdnak tűnik, ugyanis azt a keserű felismerést nyugtázhatja nap nap után, hogy hiánya nem igazán tűnne fel senkinek. Édesanyja már meghalt, édesapja új családot alapított, bátyja pedig csak akkor szánja rá magát a látogatásra, ha pénz kell neki. A Wajeman és Gaëlle Macé által jegyzett forgatókönyv nem magát a ki-betelepülési folyamatot ismerteti, hanem a főszereplő elégedetlenségéről és az emigrációból fakadó frusztráltságról számol be. Alex tökéletes azonosulási pont mindazok számára, akik a jobb élet reményében emigráltak vagy arra készülnek, a vele történek viszont nem feltétlenül váltanak ki izgalmat, sőt. A cselekmény túl szerteágazó ahhoz, hogy az elvétve adagolt feszültség működőképes legyen: a nézőket egy jól eltalált pofon nem fogja felrázni nyugalmi helyzetükből, kissé talán közönyösek is maradnak.

Élie Wajeman lényegesen könnyedebb hangvételű művet rendezett, amely nem rossz, de nem is kifejezetten jó. A történet érdekes, a színészek tehetségesek, a cselekmény mégis néhol vontatott, illetve itt-ott felesleges epizódok törik meg a dráma ívét, a végkifejlet azonban úgyszólván tökéletesre sikeredett.

Akár Cate Shortland, akár Élie Wajeman nagyjátékfilmjét nézzük, ugyanarra a következtetésre jutunk: sokszor nem elegendő a változás – legyen az bármilyen –, a múltat is magunk mögött kell hagynunk annak érdekében, hogy új énünk működőképes legyen, és alkalmazkodni tudjon az újfajta körülményekhez. Hiába hatott a múlt személyiségünkre, néha el kell engedni azt, és amnéziát színlelve csak a jövőbe szabad tekinteni.

 

Foto: Titanic Fesztivál

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.