Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Kultúra Otthonom, mondd, merre lelem!
2013. március 01., péntek 00:00

Otthonom, mondd, merre lelem!

Írta:  Majsa Barbara

tabu22Miguel Gomes Tabu című filmjében egy szerelem történetén keresztül válik hangsúlyossá az identitáskeresés folyamata. Az emberi kapcsolatok érzékenységének és törékenységének ábrázolása mellett ízelítőt kapunk a Portugália felügyelete alatt zajlott (de)kolonizációs folyamatokból, illetve a modern Lisszabon forgatagából.

            Gomes nemcsak az 1950-70-es években bekövetkezett, hazáját érintő változásokra, de a mozgókép ez időtáji fejlődésére is reflektál. Portugália – sok más nyugati nagyhatalommal egyetemben – afrikai és ázsiai gyarmatokat birtokolt egészen az 1970-es évek első feléig. Az Ibériai-félsziget kisebbik állama a 15. században elsőként kezdett gyarmatosítani, és António de Oliveira Salazar – 1932–1978 közötti portugál miniszterelnök – politikájának köszönhetően legutolsóként adta fel az így megszerzett területeket. Az elvándorlás – Portugáliából a gyarmatokra és fordítva – a nagy földrajzi távolságok és az alacsony bérezés miatt nem volt jelentős, de a második világháborút követően támogatást kaptak az államtól azok, akik a gyarmatokon, főként Angolában telepedtek le és/vagy fekete nőt vettek feleségül. A portugál állam az 1920-as évektől kezdődően úgynevezett „színvak” politikát folytatott, de célkitűzéseik maximális megvalósítása az 1970-es évekig váratott magára. Az 1961-1974 között zajló portugál gyarmati háború lavinát indított el, tömegesen vándoroltak el Afrikából, sokan – portugálok és a fekete lakosság jelentős hányada – Portugáliába vagy a tengerentúlra. A gyarmati függőségtől megszabadult országokban több helyütt polgárháborúk törtek ki. Ami a filmtörténeti vonatkozást illeti, a Tabu az azonos címet viselő, 1931-es Friedrich Wilhelm "F. W." Murnau-alkotást idézi meg. A 16 milliméterre forgatott, fekete-fehér Gomes-filmben jelentőséggel bír a második rész során alkalmazott (homodiegetikus, azaz a filmben szereplő) narrátor. A mesélő szerepköre a 2. világháború után vált divattá: Franciaországban a komoly irodalmi adaptációk, az USA-ban pedig a film noirok esetében.

            Miguel Gomes nem kisebb feladatra vállalkozott művével, minthogy személyes élménnyé tegye a (de)kolonalizálást, amelynek emléke jobbára már csak a filmvásznon él.  A rendező nemcsak a cím tekintetében másolja Murnaut, de a mozgókép tagolását, és az így keletkezett két rész címét – Paradicsom és Elveszett Paradicsom – is a német rendezőtől vette át, de a történetekben is fellelhetünk némi hasonlóságot. Mindegyikben egy fiatal nőre tekintenek tabuként, de Gomes továbbmegy, a második fejezet cselekményének fontos helyszíneként vezeti be a nem létező Tabu hegyet, ahol a fiatal férjes asszony, Aurora tiltott viszonyba bonyolódik a szintén portugál Venturával. A Paradicsom cselekménye körülbelül egy hetet, míg az Elveszett Paradicsom majdnem egy évet ölel fel, a napokat és a hónapokat inzertek jelölik. A film egészében két „osztályra” oszlik a társadalom – hazájukban élők és emigráltak –, a feketék mind hazájukban, mind az anyaországban a fehérek szolgálatában állnak, bár napjaink Portugáliájában már egyenrangúként tekintenek az afrikai országok szülötteire – legalábbis a Tabu szerint –, noha az alkotásban közösségként rendkívül alulreprezentáltak.

            A Paradicsom a karácsony és Újév között eltelt bő egy hetet meséli el, különös tekintettel az idősebb korosztályra, de rövid kitérő erejéig lengyel fiatalokkal is találkozhatunk. A főbb szereplők: Aurora és az afrikai születésű ápolója, Santa, valamint az ő szomszédságukban magányosan élő Pilar asszony. Rajtuk kívül megismerjük még utóbbi egyik festő barátját és az idős Venturát, a vásznat viszont egyértelműen az identitásválságban lévő nők uralják. Mindhárman próbálják definiálni magukat, de a feladattal leginkább Santa küszködik. Látjuk, ahogy Daniel Defoe Robinsonját olvassa: „1632-ben születtem, York városában. Családom idegen eredetű volt, és először Hullban telepedett le.” Azonban nem ez az idézet az egyetlen, amit meg kell említeni a regényt illetően, mivel tudvalévő, hogy annak eredeti kiadása erősen rasszista részeket tartalmazott. A híres ír író, James Joyce ekképp nyilatkozott a főhősről: „Ő a brit gyarmatos alaptípusa… Az egész angolszász szellem benne van Crusoe-ban: a férfias függetlenség; a tudattalan kegyetlenség; az állhatatosság; a lassú, de hatékony intelligencia; a szexuális közönyösség; a számító szűkszavúság.”[1] Felsejlik tehát a kolonizációs tevékenység gyakorlása, ami Santa kontextusában egyáltalán nem elhanyagolható tényező. Az viszont, hogy az ápoló tudatosan vagy merő véletlenségből választotta az angol író népszerű munkáját, nem derül ki a filmből. Mindazonáltal az 1719-ben kiadott nagyepikai mű segíti a gyökereitől elszakadt asszonyt az új hazájába való gyorsabb beilleszkedésben. Egy nyelvtanfolyamon portugálul tanul, ahol ő az egyik legtehetségesebb diák, többek között azért, mert szépirodalmi alkotások olvasásával fejleszti nyelvtudását.

            Az Elveszett Paradicsom cselekményét az első fejezet végén vezeti fel az idős Ventura, akinek tolmácsolásában – Pilarnak és Santának meséli – hallhatjuk Aurora fiatalkorának sorsfordító eseményeit. E második egységgel nemcsak az időben és térben ugrunk, de a rendező új műfajra, a burleszkre vált, valamint Portugáliából egyenesen Afrikába utazunk. A szereplők – Aurora és apja, Ventura és bandája, valamint a helyi lakosság – statikus kamera előtt játszanak, dialógusaikat nem hallani, csak a természet hangjai, zörejei és a zenekar rock ’n’ roll szólamai hallhatóak.

            Az idős férfi szerepe mint narrátor azért lényeges, mert azt a generációt képviseli, amelynek tagjai még emlékeznek a gyarmatrendszerre, hiszen a portugál fennhatóság alatt álló afrikai terület felnőtté válásuk helyszíneként és új otthonukként is szolgált. Számításaik bejöttek, Afrikában otthonosan mozogtak; vadásztak, partikat tartottak, a helyi lakosság egy részét pedig a szolgálatukba állították. Santához hasonlóan képesek megszokni az új körülményeket, de ők alapvető előnnyel indulnak: a mások országát a saját kedvükre alakíthatják, míg az ápolónak erre esélye sincs, annak ellenére, hogy Aurora többször törzsi rituálék gyakorlásával gyanúsítja meg. A portugál nő félelme nem alaptalan, hiszen a múltjának eseményei közül többek között tanúi lehetünk annak, hogy idős szakácsa megjósolja boldogtalan és magányos jövőjét. Továbbá betekintést nyerünk egy matriarchális törzs életébe, akik természet közeli létezése remekül ellenpontozza a nagyvilági módon, a kor populáris zenéjére bulizó fehérek életvitelét. A karakán Aurora Afrikában elemében érzi magát, krokodilt tart háziállat gyanánt, állatokra vadászik. A vadászatot bemutató képsorok rímelnek a film legelején látott, mozis jelenet képsoraival, ahol egy szerelmét elvesztő férfit kísérhetjük el utolsó útjára. A Tabu úgy ér véget, ahogy kezdődött, halkan és szomorúan; Aurora és Ventura kapcsolatának vége egyúttal a gyarmatrendszer hanyatlását is jelenti.

            Miguel Gomes szívbemarkoló alkotása a következmények drámája, emlékezés egy letűnt kor dicső napjaira, mely hűen tükrözi a gyarmatosítás következtében identitást vesztett emberek lelki viszontagságait.



[1] "He is the true prototype of the British colonist. … The whole Anglo-Saxon spirit is in Crusoe: the manly independence, the unconscious cruelty, the persistence, the slow yet efficient intelligence, the sexual apathy, the calculating taciturnity. (James Joyce, “Daniel Defoe,” translated from Italian manuscript and edited by Joseph Prescott, Buffalo Studies 1 (1964): 24–25)

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.