Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Kultúra A Katrina New Orleans-szel együtt az emberi jogokat is elmosta
2012. augusztus 11., szombat 14:00

A Katrina New Orleans-szel együtt az emberi jogokat is elmosta

Írta:  Majsa Barbara

arviziDave Eggers jogosan tekinthető az emberi jogok érvényre juttatásáért folytatott küzdelem egyik élharcosának, hiszen legújabb könyvével, Az árvízi csónakossal korábbi művéhez, a szudáni polgárháború eseményeit egy gyermek szemszögéből bemutató Az elveszett fiúhoz hasonlóan ismételten a mindenkit megillető emberi jogok betartársának hiányosságaira hívja fel a figyelmet.

2005 augusztusában, négy és fél évvel a 2001. szeptember 11-ei eseményeket követően, újabb katasztrófa sújtotta az Amerikai Egyesült Államokat. A Katrina névre keresztelt hurrikán óriási pusztítást végzett New Orleansban; a város egy része víz alá került, több ezren odavesztek, otthonok váltak lakhatatlanná. S ha ez még mind nem lett volna elég, a hurrikánt követően kialakult káoszban a kataszrófavédelmi egységek elégtelenre vizsgáztak, mivel sok esetben az alapvető emberi jogokat semmibe véve cselekedtek, hurcoltak el és börtönöztek be ártatlan civileket. Abdulrachman Zeitoun, szíriai bevándorló történetéből kirajzolódik, hogy Kafka nem tévedett, s A per című művében megfogalmazott kritikája a bürokráciáról napjainkban is érvényes.

 

Dave Eggers új kötetének előzményeként a Voices from Storm (Hangok a viharból) című könyvet nevezi meg, amelyben az Abdulrachman és Kathy Zeitounnal készült interjúk is olvashatóak. A szerző a Zeitoun család beszámolói alapján úgy vélte, történetük elegendő alapanyagot szolgáltat egy egész kötet számára. A cselekmény a trópusi ciklon katasztrófája előtt pár nappal kezdődik, s többé-kevésbé egyenletes tempóval halad, s napról napra követi nyomon a Katrinát követő hetek történéseit. A könyvnek íve van: az idilli boldogságból a mély pokolba merülünk a szereplőkkel együtt. Az elveszett fiú szerkezeti felépítését követi, tehát jelen (2005) és múlt eseményei váltakoznak, bár nem annyira strukturáltan, mint korábbi könyve esetében.

 

A negyvenes éveiben járó Abdulrachman és felesége Kathy, akik négy gyermek szülői, építési vállalkozást vezetnek New Orleansban. A család jó hírnévnek örvend, megbízatásaik többségét elégedett ügyfelek ajánlásaival szerzik. A férfi számára megvalósult az amerikai álom, hiszen bevándorlóként egy sikeres vállalkozás, valamint egy jómódú és szerető család feje egyben. A szíriai Jablehben (Dzseblében) nőtt fel, majd tíz évig tengerészként szelte a vizeket, s végül 1994-ben telepedett le a Louisanai városban. Mindig keményen dolgozott, hiszen tudta, hálásnak kell lennie azért, amiért új hazája befogadta. A természeti csapásoktól, viharos szelektől nem félt, hiszen a tíz éves tengeri szolgálat során megedződött, és hozzászokott a viszontagságos körülményekhez. A Katrina katasztrófája idején felesége és négy gyermekük elhagyták a várost, de ő ott maradt. Használtan vásárolt alumínium kenujával járta a várost, ellenőrizte saját és barátiak ingatlanjait, de legfőkébb próbált segíteni a bajba jutott időseken, magukra hagyott állatokat etetett. A víz alá került városban nem ő volt az egyedüli, jószándékú civil, aki a saját testi épségét kockáztatva próbált segíteni másokon. A kényszer evakuálás idején azonban a kataszrófavédelem (FEMA) letartóztatta őt és három barátját, s először a New Orleans-i vasúti pályaudvaron kialakított ideiglenes börtönbe zárták, majd továbbszállították a Saint Gabriel-i Elayn Hunt Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

 

A Katrina után New Orleans-ban elszabadultak az indulatok, a kormány az ország minden pontjáról rendfenntartó erőket vezényelt a városba, a Nemzeti Gárdát is bevetették a fosztogatások és az erőszakos cselekmények fékentartása érdekében. Eggers könyvéből azonban kiderül, hogy e szervek hatástalannak, sok esetben maguk is veszélyesnek bizonyultak. Az akkori hivatalban lévő elnököt, George W. Bush-t számos kritika érte a mentési és helyreállítási munkálatok szervezetlensége, a rendőri túlkapások és a FEMA, azaz a Szövetségi Kataszrófavédelmi Ügynökség helytelenül végzett munkája miatt. Abdulrachman Zeitount és barátait azért tartóztatták le, mert fosztogatóknak vélték őket, ártatlanságukat azonban nem tudták bizonyítani, mivel nem élhettek az őket megillető állampolgári jogaikkal – nem ismertették jogaikat, nem nevezték meg bűnüket, s nem engedték őket telefonálni sem. A négy férfi – Zeitoun, Nasser Dayoob, Todd Gambino, Ronnie – közül előbbi kettő azt feltételezte, hogy arab származásuk is közrejátszik a velük való bánásmódban. Négyük története kísértetiesen hasonlít Josef K. kálváriájára. Zeitounékkal sem közölték az ellenük felhozott vádakat, minden magyarázat nélkül a Camp Greyhoundnak csúfolt börtön egyik ketrecében végezték, s saját szemükkel látták a rendőrök agresszív és helytelen magatartását, akik egy ízben fogyatékossággal élő rabot bántalmaznak, mivel az nem engedelmeskedik a parancsoknak. A rendőrökben fel sem merült, hogy a rab különleges bánásmódot igényelne, inkább borsspray-t fújtak rá, majd vízzel öntötték le - a borsspray után ugyanis rögtön vizet kell locsolni az áldozatra az égési sérülések elkerülése érdekében.

 

„Az egyik őr, aki néhány méterre ült tőle, csökönyösen intette: maradjon a ketrec közepén, hogy szemmel tarthassa, ne mozduljon se jobbra, se balra. A fiatalember azonban nem fogta fel a tiltást. Időről időre felállt, és hol ide, hol oda lépett. Hogy mi késztette elmozdulásra, nem derült ki, ám az őrt feldühítette ez az engedély nélküli, értelmetlen ficánkolás. ...

 

A fiú, mintha szántszándékkal provokálná, kinyújtotta a kezét, és megérintette a kerítést.

 

Ezzel betelt a pohár. Az őr elrohant, és pár perccel később egy másik őrrel tért vissza. Az utóbbi valamiféle poroltófélét hozott magával.

 

Kinyitották a ketrecet. A fiatalember felpillantott, és hirtelen megrémült. Amikor talpra rángatták, és kivonszolták a ketrecből, szeme kitágult az értetlenségtől meg a csodálkozástól.

Néhány lépéssel odébb a kövezetre lökték, majd két újabb őr segítségével kezére-lábára műanyag bilincset csatoltak. A fiú nem tanúsított semmilyen ellenállást.

Aztán eltávolodtak tőle, majd az az eslő őr, az, aki figyelmeztette, ráirányította a tömlőt, és tetőtől talpig lefecskendezte valamilyen anyaggal, melyet Zeitoun nem tudott rögtön azonosítani.” (265-266. oldal)

A szerző részletesen leírja Zeitoun negatív és jóval kevesebb pozitív tapasztalatait egyaránt, utóbbiak jobbára a könyv első felében találhatóak. A férfi a Greyhoundot állatkerthez hasonlította, ahol a ketrecekben mutogathatják őket. Mivel Nasser és Zeitoun hívő muszlimok, naponta ötször imádkoztak. Mosakodási lehetőség híján porral imitálták az imák előtti kötelező tisztálkodást. Az őrök szúró nézése sem befolyásolta őket abban, hogy a Korán parancsait követve elvégezzék az előírt imákat. Mielőtt átszállították volna őket a Huntba, valószínűleg egy kémet is beküldtek a ketrecbe hozzájuk, aki Abdulrachman és Nasser USA-ról és a rendszerről alkotott véleménye iránt érdeklődött. A Huntban sem érezhette jobban magát Zeitoun, mivel magánzárkába zárták, először Nasserrel, majd végül egyedül kellett raboskodnia. Egyetlen reménye az imádkozásban, a hitben volt. A börtönben megtört, két hét alatt 10 kg-ot fogyott, a bánat fizikai fájdalom formájában is gyötörte. A férfiről két hétig nem tudták, hogy él-e vagy hal, s végül egy misszionárius – tiltás ellenére – hívta fel Kathyt, hogy értesítse, férje él.

 

„Az Elayn Hunt Büntetés-végrehajtási Intézetet szintén 2008-ban kerestem fel. Úgy láttam, nagyon jól vezetett, progresszív és racionális intézmény, amely figyelmesen és érzékenyen számol a rehabilitációval és a társadalomba való visszailleszkedéssel, emellett fontosnak tartja, hogy a foglyoknak lehetőséget teremtsen tudományos vagy mesterségbeli képzésük folytatására. Abdulrahman mégis elfogadhatatlannak ítélte ottani tapasztalatait. Nem áll szándékomban, hogy sötét színben tüntessem fel a szóban forgó börtön működését. Meglehet, hogy az intézmény a Katrinát követő időszakban egyszerűen túlterhelt volt, és nem tudott megfelelni önnön magasabb mércéinek.” (381. oldal)

 

Szabadulása a bürokráciának és a kialakult zűrzavarnak köszönhetően nem ment zökkenőmentesen. Felesége hívást kapott ugyan a FEMA-tól, hogy férje hol raboskodik, de a Hunt nem tudott információval szolgálni a férjéről, mivel az előbbi külön kezelte rabjait és nem tájékoztatta a másik kormányzati szervet. Végül kiderült, hogy Zeitount fosztogatással vádolják, aki óvadék fejében szabadulhatott volna, de annak mértéke tízszerese a megszokott összegnek. A férfi nem óhajtott olyanért fizetni, amit el sem követett, a becsületes munkával megkeresett pénzt a gyermekei iskoláztatására szánta. A tárgyalás napját kitűzték ugyan, viszont az információt titkosították ezzel gördítve újabb akadályt a család egyesülése elé. Abdulrachman nagy nehézségek árán végül kiszabadult, de a börtönben töltött idő emléke örökre beívódott az emlékezetébe.

 

A könyv az embertelen bánásmód részletes ábrázolása mellett kitér a vallási tolerancia kérdésére is. A probléma felvetése adja magát, hiszen Zeitoun és családja muszlimok, akik aktívan gyakorolják vallásukat, amely sokakban, főleg a szeptember 11-ei terrortámadást követően, rémületet kelt. A nő húszas éveiben tért át a kereszténységről az iszlámra, mivel csalódott a katolikus egyházban, az iszlámban viszont megtalálta lelki békéjét, és örömmel tapasztalta, hogy a vallással kapcsolatos sztereotípiák jobbára nem igazak. Kathy beszámolóiból kiderül, hogy szeptember 11. milyen hatást gyakorolt az iszlám hívőkre az USA-ban, valamint az is, hogy családja sem nézi jó szemmel a nő döntését, rendre megjegyzéseket tesznek választott vallására.

 

A könyvben további példákat is találunk arra, miként keserítette meg ezeknek az embereknek az életét a bürökrácia. Csak néhány példa a sok közül:

 

  1. Mialatt házukat hozták rendbe a kormány biztosított számukra egy lakókocsit, ami megérkezett ugyan, de nem vezették be a vizet és az áramot, valamint egyenesben sem bírt állni, s a kulcsait sem kapták meg. A lakókocsi 2007 áprilisáig állt a rendelkezésükre, akkor ugyanis Kathy írt a Times-Picayun Bagatell rovatának és elmesélte a 14 hónapja húzódó huzavonát. A FEMA a levél megjelenése napján elszállította a lakókocsit.
  2. A pályaudvaron kialakított börtönhöz ment vissza a Zeitoun házaspár, hogy megszerezzék a férj jogosítványát. A Greyhound személyzetének hozzáállása és hatékonysága kritikán alulinak bizonyult, még a látszatát sem keltették annak, hogy érdekli őket honfitársuk problémája, ráadásul nagy valószínűséggel a főnök ottlétéről is megpróbáltak hazudni, Kathy azonban észrevette az épp újságíróknak nyilatkozó férfit. Az asszony felháborodásában jelenetet csinált, újságírókkal beszélt, s nem engedte, hogy akár még egy órát is elvegyenek az életükből , A jogosítványt a fenyegetések hatására visszakapták.
  3. Zeitoun hitelkártyáinak, tárcájában hordott pénzének nyoma veszett. A Greyhoundban elkobzott pénzeket nem listázták bizonyítékokként, ezért azokat a tulajdonosaik szabadulásuk után sem kapták vissza. Nassernek pl. egész élete munkája veszett oda, kb. 10 000 dollár.

 

2005 augusztusa után több olyan szervezet alakult, amely a katasztrófa során jogtalanul bebörtönzött állampolgárok jogait próbálja érvényesíteni és megkíséreli az elkobzott javakat visszaszerezni.

A Zeitoun Alapítvány által finanszírozott Az árvízi csónakos c. kötet bevételeiből a következő szervezeteket támogatják:

Rebuilding Together; The Green Project; The Louisana Capital Assistance Center; Innocence Project of New Orleans; Meena Magazine; The Porch Seventh ward Cultural Organization; Chatolic Charities, Archdiocese New Orleans; Islamic Relief Usa; The Muslim American Society; The New Orleans Institute; The Neighborhood Storytelling Project; Muslim Student Association; The New Orleans Lens; New Orleans Center for Creative Arts

 

Dave Eggers: Az árvízi csónakos (Park kiadó, 2011.)

http://parkkiado.hu/termek/az-arvizi-csonakos.html

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.