Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Kultúra LEGO helyett fegyvert!
2012. március 18., vasárnap 21:00

LEGO helyett fegyvert!

Írta:  Pénzes Éva

lego soldiers

Érdekes, hogy míg Magyarországon egy fájdalomcsillapítót sem lehet kapni a sarki boltban, addig Amerikában egy bankszámla nyitásakor tetszés szerinti fegyvert kapnak ajándékba az újdonsült ügyfelek. Igaz, idehaza jóval kevesebb is a fegyveres bűncselekmények során bekövetkező halálesetek száma, a statisztika mégis őrületes kilengést mutat. Míg mi „mindössze" 300 fegyveres gyilkossággal büszkélkedhetünk évente, a remény és boldogság országában szinte napirendre tűzött program akár a szomszéd másvilágra küldése; a maga több mint tizenegyezer fegyveres gyilkosságával, az USA élvezető a listán.

Michael Moore 2002-es „Kóla, puska, sültkrumpli" című filmjében rámutat, hogy itt márpedig valami nincs rendben. Miközben mindenki arról áradozik, hogy az amerikai társadalom milyen tökéletes és csodálatos, a közvélemény számára is igen megosztó filmrendező filmjében nyíltan kimondja, hogy a félelem az amerikai társadalomban nap mint nap jelen van. De vajon mitől rettegnek annyira? Miért szükséges, hogy minden háztartásban alapfelszerelés legyen egy Magnum Eagle vagy egy kis kompakt Taurus revolver, esetleg egy bődületes géppisztoly? Mert igen, ez az igazság, az általunk oly sokra tartott nemzet számára teljesen természetes, hogy a fent említett csodákkal és társaikkal végzik napi bevásárlásukat vagy hajtják álomra fejüket.

Arra a kérdésre, hogy mi lehet a nagyfokú agresszió oka, Moore olyan válaszokat kapott, mint a hibás szülői nevelés, a japán rajzfilmek, a South Park vagy a heavy metal. Persze könnyű másra mutogatni, de mi van a világ összes többi országával, ahol az emberek ugyanúgy vakvágányra jutnak a szülői feladatok terén vagy napi szinten nézik a vérengző filmeket és tombolnak tömegével a zúzós metál zenére? Moore fejét csóválva hallgatja a rosszabbnál rosszabb kifogásokat és hihetetlen elszántsággal keresi fel az ügyben érintett személyeket. Elsősorban a filmjéhez ötletet szolgáltató kisvárost keresi fel, a colorado-i Columbine-t, ahol 1999. április 20-án két iskolás fiú fegyverrel támadt társaira, majd több életet kiontva magukkal is végeztek (innen ered egyébként a film eredeti címe: Bowling for Columbine). A tragédiát követően 10 nappal, Charlton Heston amerikai színész ugyanebbe a városba hívta össze a Nemzeti Lőfegyver- Szövetség tagjait, és az áldozatokra való tekintet nélkül, nyíltan hirdették, hogy a legális fegyvertartás az amerikai polgárok alapvető joga. A felháborodott rendezőnek nem is kellett egyéb, kissé túlfűtött Charlston- gyűlölettel a szívében felkereste házában a színészt, aki a kínos kérdésekre nem tudott válaszolni, így egyszerűen faképnél hagyta Moore-t. Ez az a pont a dokumentumfilmben, mikor legszívesebben falhoz vágnád a tévét, vagy inkább magát Hestont, ha még élne, mert elképesztő, milyen indulatokat hoz ki belőled a zseniális jelenet, melyben Moore fölényes győzelmének köszönhetően egyértelművé válik, hogy Heston elképzelései a legális fegyvertartásról mennyire rombolóak és kártékonyak, ő viszont szívvel-lélekkel hisz gyomorforgató elméletében. Természetesen a filmben számtalan olyan pont is van, mikor Moore teljesen kikészül, például a Terry Nichols interjúnál, aki elmebeteg pillantásaival bevallja: a párnája alá rejtett pisztollyal alszik minden nap.

Moore lehengerlő szarkazmussal mutatja be az amerikaiak félelmének lehetséges okait a történelmen keresztül, amiben kiderül, hogy egyik legnagyobb probléma (még jelenleg is) a feketéktől való félelem. A sajtó ugyanis rengeteg olyan esetről számol be, ahol afro-amerikaiak az elkövetők, és hajlamosak abba a mederbe terelni a tévé előtt kólázó ártatlan polgár gondolatait, hogy sajnos ez tölti ki az amerikai hétköznapokat. Megvan tehát a félelem oka, zsákba a mikrofonfejűekkel és az amerikai dicső társadalom erőszakmentes lesz. Moore viszont okosabb ennél és a kanadaiakkal dobálózik, akik még a lakásukat sem zárják kulcsra, ha elmennek otthonról. Kissé szkeptikusan mutatja be az északi országot, ahol minden tökéletes, az emberek szeretik egymást és a vadászathoz szükséges rengeteg fegyver ellenére sem történik egyetlen gyilkosság sem az országban, vagy legalábbis senki nem emlékszik ilyesmire. Egy kocsmai látogatás során azonban kiderül az igazság: valójában a média az oka mindennek. Ugyanis míg a kanadaiak pillangókat és szivárványokat bemutató műsorokat sugároznak, addig a csúf amerikai televízió programját teletűzdelik a gyilkosságokról szóló hírekkel, olyan műsorokkal, melyben valós rendőri összecsapások zajlanak, vagy véres, pusztító mozifilmekkel. Ennek hatására az emberek fantáziája megélénkül, mert ugyan miért ne lehetne a valóságban is bérgyilkos az ember szomszédja? Úrrá lesz a félelem, félelmében pedig mindenki fegyvert vásárol, amit a gyerek megtalál a kanapé alatt, és elviszi az oviba játszani. A 9/11-es ikertornyok lerombolása után pedig már maga a gyerek is kap egy uzit születésnapjára, merő önvédelemből.

A pontosan két órás dokumentumfilm végig a karosszékhez köti a nézőt változatos képvilágával, és a zenei összeállítás egyediségével. Moore nem hiába kapta meg érte az Oscar- díjat 2003-ban, lehengerlő stílusával és szókimondásával nem csak a vásznon, hanem a díj-átadón is felpaprikázta a kedélyeket; köszönetnyilvánítás helyett George Bush miniszterelnököt szidta. A film mindenesetre felnyitja a laikus szemeket, felháborít és elgondolkodtat, Moore pedig elégedetten dőlhet hátra, mert ismét zseniálisat alkotott.

szerző: Pénzes Éva

fotó: flickriver.com

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.