Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Kultúra Egy szúrás és semmi más
2011. november 14., hétfő 11:50

Egy szúrás és semmi más

Írta:  Kertész Anna

 

Megnyugvást adhat egy ember kivégzésének megtekintése az áldozat családja számára? Visszahozza szeretteinket az 1970-es években, Oklahomában bevezetett méreginjekció? Hogyan tud együtt élni a kivégzés gondolatával egy anya, ha fia tizennégy éve már a halálsoron várja ítéletének végrehajtását?

Honk1Ehhez hasonló kérdéseket ébreszt Arnaud Gaillard & Florent Vassault Dudálj az életért (Honk) dokumentumfilmje. De sajnos, csak a felszínt kapirgálja. Sok érzést, félelmet, bűnt és bűnhődést, kétséget és emberi sorsot látunk, viszont annál kevesebb szakmai narrációt, útmutatást kapunk mellé.

Már az első filmkockákon megtörténik a kivégzés, amit csak egy sajtótájékoztatószerű bejelentésből tudunk meg. A moziban mögöttem ülők halk dünnyögéssel konstatálják, hogy „csak ennyi volt, még csak nem is mutatja a kamera, ahogy a fiú meghal?”

Igen, talán titkon mindenki azért ült be erre a filmre, hogy na, most akkor látni fogunk egy igazi kivégzést, széles vásznon. Meglepő módon az áldozat családja is hasonlóképpen lélegzik fel a filmben, hiszen a kivégzés „humánus volt”, ők sokkal „drasztikusabbra” számítottak, alig tartott pár percig és még csak meg sem mozdult az első injekció beadása után a halálraítélt. (Persze, hogy nem, okoskodunk mi, hiszen első körben telelökik a szervezetét idegbénító szérummal, és hiába gondolnánk, hogy semmit nem érez a folyamatból, egy 2005-ös vizsgálat szerint az elítéltek a legtöbb esetben ébren vannak, amikor a légzésbénító szérumot megkapják. Így kvázi a fulladás jelei csak az idegbénító hatása miatt nem mutatkoznak. Puff neki, „humánus” kivégzés.)

Elhangzanak a didaktikus mondatok a politikusoktól, amerikai állampolgároktól, büntetés-végrehajtásban dolgozóktól, vallási vezetőktől, hogy a halálbüntetésnek elrettentő ereje van, hogy ezzel megvédik és (sic!) jobbá teszik az Egyesült Államokat, és hogy persze mindenki tudja, a bűn büntetést érdemel. A hátsó sorok félhangosan morognak a moziban, „hogy ezek az amerikaiak milyen hülyék…” Na persze, akár fel is lélegezhetnénk, hogy nálunk minden jobb, mert nincs kivégzés, csak tényleges életfogytiglani büntetés. De ott motoszkál fejükben az egyik megkérdezett pszichológus kérdése: vajon mennyivel erőszakmentesebb valakit élete végéig, a szabadulás reményétől végérvényesen megfosztva, egy ketrecbe zárni? Nem csak mi nyerünk feloldozást tőle, mi könnyebbülünk meg, hogy lám, nem öltünk, de igazságot szolgáltattunk, még ha ez ugyanúgy egy ember életébe is kerül?

Statisztikai adatokból tudjuk, hogy a halálbüntetés nem szorította vissza a bűnözést, nem „javította” és rettentette el a leendő bűnelkövetőket, és a film szépen rámutat, hogy még a család számára sem hoz egyértelmű megkönnyebbülést vagy békességet az ítélet végrehajtása. Riasztó tény ugyanakkor, hogy leggyakrabban az ítélet e formája a hátrányos helyzetű kisebbségeket, szegényeket érinti, akik nem képesek a hatékony érdekvédelemre, és a legkiszolgáltatottabb élethelyzetben kényszerülnek bűn elkövetésére.

Marad tehát az örök kérdés a végére: ennyi kétséges tapasztalattal, téves ítélettel a hátunk mögött, miért ragaszkodunk még mindig konokul a büntetés e drasztikus és végletes formájához?

Reméljük, egyszer erre a kérdésre is választ kapunk egy dokumentumfilmben.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.