Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Kultúra Nincs lehetetlen – Dave Eggers: Az elveszett fiú
2011. október 15., szombat 15:21

Nincs lehetetlen – Dave Eggers: Az elveszett fiú

Írta:  Majsa Barbara

Valentino Achak Deng sokak számára példaként szolgálhat: afrikai menekültként érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, de onnan már egyetemet végzett, sikeres emberként tért haza Szudánba. Élettörténete bizonyítja, hogy nincs lehetetlen, minden csak akarat kérdése.

ElveszettFiuValentino Achak Deng tehetős család sarjaként látta meg a napvilágot Szudánban, de az északi és a déli országrész között zajló polgárháború miatt el kellett hagynia hazáját és családját is. Etióp és kenyai menekülttáborok után a nyugati világ forgatagába kellett beilleszkednie, ahol nyilvánvalóvá vált számára, hogy Szudán az igazi otthona. A társadalom megbecsült tagjaként munkálkodó Valentino Achak Deng élettörténetét Dave Eggers író tollából ismerhetjük meg, aki a fiatalember önéletrajzi elbeszélését regényformába öntötte. Az elveszett fiú című könyvből nemcsak Deng hányattatott sorsa rajzolódik ki, hanem a huszonkét éven át tartó polgárháború egyes részleteibe is bepillantást nyerhetünk. Afrika perspektívájából olvashatunk az emberi jogok sárba tiprásáról, a segélyszervezetek és alapítványok belső működéséről, valamint a pénz mindent elsöprő hatalmáról.

1948. december 10-én fogadta el az ENSZ az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, amelynek tartalma mindenkire egyaránt érvényes, a jóléti államok polgáraitól kezdve az afrikai menekültekig. Eggers Deng elbeszélése nyomán írt könyvében számtalan utalást találni arra, hogy a második szudáni polgárháború idején, 1983 és 2005 között a nyilatkozat számos pontját megsértették. A háború egyébként egy másik jogi nyilatkozat, az addisz-abebai egyezmény megszegése miatt tört ki: Nemir elnök semmibe vette az egyezmény előírásait, föderatív államot hozott létre, ami megszüntette a déli, főként törzsi népek által lakott országrész autonómiáját, az iszlám törvénykezést pedig az egész országra kiterjesztette. A fegyveres harcok 1983-ban kezdődtek, aminek következtében több ezer dél-szudáninak kellett elhagynia a hazáját; számtalan gyermek gyalogolt a sivatagban új otthont keresve. Az elveszett fiúk névvel illették, illetve illetik őket ma is, mivel az otthonaikat ért támadásokban elszakadtak családjaiktól, s őket hátrahagyva egyedül kellett vándorolniuk és üzérkedniük, hogy némi élelemhez és vízhez juthassanak a hetekig tartó menetelésük során.

Valentino Achak Deng egy volt az elveszett fiú közül, de sok gyermekkori barátjáétól eltérően, az élete meseszerűen alakult: az elveszett fiúk alapítványa felkarolta, az Amerikai Egyesült Államokba szállíttatta, ahol nehézségek árán ugyan, de karriert futhatott be. Ma már saját alapítványt vezet, ami   a szülőfalujában, Marjal-Baiban épült oktatási komplexumot finanszírozta.

A kötetből hosszú évek megpróbáltatásaira és kemény munkájára derül fény, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy Deng egy ártatlan és naiv kisfiúból érett és megfontolt férfivé válhasson. Múltja és jelene szerves egységet alkot, amit a könyv narrációja is jelez: Eggers párhuzamos szerkesztést alkalmaz, a múlt bő két évtizedének és a jelen pár napjának részleteit keverve meséli el. A múltban Deng faluját épp kifosztják és felgyújtják, a jelenben Denget épp kirabolják atlantai lakásában, megkötözik, s végül egy tizenévest bíznak meg őrzésével. A fiatal szudáni nemcsak méltóságát veszíti el, de teljes mértékben kiábrándul az USA-ról szőtt elképzeléseiből.

1. cikk

Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek.

Az első cikkelyben olvasottak aligha tudtak volna megvalósulni a minden tekintetben kettős Szudánban. A háború következtében az iszlám hívő arabok és a törzsi, főleg katolikus dinkák szembe kerültek egymással, a józan ész használata helyett a pénz és az olaj megszerzése lett a cél. Az arabok sok tehetős dinka család virágzó üzletét lerombolták, azokét is, akikkel korábban üzleti kapcsolatban álltak. A fosztogatás állandósult, az iszlám hívei fegyverrel az oldalukon minden bizonnyal magasabbrendűnek érezték magukat a dinkáknál. Deng édesapja is kereskedőként kereste kenyerét, ezért arabokkal is üzletelt, azonban abban a pillanatban, hogy az északiak értesültek arról, hogy lázadókkal barátkozik, a földbe döngölték a boltját, hosszú évek kemény munkáját semmisítve meg ezzel.

De Deng nemcsak Szudánban vált célponttá, hanem később az USA-ban is. A lakásába betörők között afroamerikai is volt, aki teljesen elfelejtette a gyökereit, s Dengre csak úgy tekintett, mint egy afrikai betolakodóra, aki jobban tenné, ha visszamenne oda, ahonnan jött. Az effajta diszkrimináció érdekes, de minden bizonnyal nem ritka eset, hiszen az emberek alkalmazkodóképessége döbbenetes dolgokat eredményezhet. Az asszimilációt egyre inkább elvárják, pedig az integráció is elegendő lehetne, hiszen előbbi esetben minden kulturális sajátossága elveszik az adott egyénnek, illetve népcsoportnak.

2. cikk

Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra.

Ezenfelül nem lehet semmiféle megkülönböztetést tenni annak az országnak, vagy területnek politikai, jogi vagy nemzetközi helyzete alapján sem, amelynek a személy állampolgára, aszerint, hogy az illető ország vagy terület független, gyámság alatt áll, nem autonóm vagy szuverenitása bármely vonatkozásban korlátozott.

A szudáni polgárháború éveiből temérdek példát lehetne hozni a diszkriminációra. Nemir elnök az iszlámot minden másnál előbbre helyezte, s nem törődött az országának a sokszínűségével, egyáltalán nem volt tekintettel az eltérő kulturális értékekre. Deng a menekülttáborokban tapasztalt ellentétekről is sokat mesélt Eggersnek. Az elveszett fiúk a vándorlás közben egy gazdag Etiópiát képzeltek el, ahol nincsenek szegények, és mindenkinek jut elegendő ennivaló. Az etiópok viszont fenyegetőnek érezték a szudániak jelenlétét, valamint attól tartottak, hogy veszélyeztetik a megélhetésüket; a szudániaknak végül ismét menekülniük kellett, ezúttal Kenyába.

Később Deng a lakásából is menekülne, de nem tud szabadulni a kötelektől. Próbál kapcsolatot teremteni az őrzőjével, de nem sok mindenben reménykedhet, hiába az élethez és szabadsághoz való joga.

3. cikk

Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.

Az elveszett fiúk számára az igazi személyi biztonság Szudánon kívül sehol nem adatott meg, mivel a polgárháború kitöréséig családjaik körében éltek, akik gondoskodtak róluk. A menekülttáborokban a segélyektől függtek, az Amerikai Egyesült Államokban pedig először az elveszett fiúk alapítványa segítette őket, később már maguknak kellett boldogulniuk. A menekült fiúk egymástól irigyelték a javakat, és protekciót gyanítottak mindenütt, a támadásaik célpontja pedig az alapítvány vezetője volt. Jótett helyébe jót várj! – tartja a mondás. Deng nem tudta megérteni a sorstársait, akik a szomorú sorsukból akartak hasznot húzni; a szenvedésükben a lehetőséget látták, és elvakította őket az Államokban tapasztalt megalománia. A segítőik munkáját teljes mértékben ellehetetlenítették. Egyedül maradtak, de megérdemelten.

A menekülttáborokban élők napi rutin szerint éltek, a nyugati világról könyvekből és az önkéntesek elbeszéléseiből tájékozódhattak. Részben ennek tudható be, hogy az új világba érve, és az ott tapasztalt bőség miatt az elveszett fiúk közül sokan elfeledkeztek a korábban velük történtekről, és a kapitalista rendszer gépezetébe bekerülve végleg elkallódtak. Elég kiábrándító dolog szembesülni azzal, hogy egy jóléti országba került menekült panaszkodik, miközben egykori társait rabszolgának hurcolták el, és kereskedtek velük. Az elhurcoltak között sok lányt találni, akik visszás helyzetbe kerültek – mesélte Deng. Felnőttkorukra elfelejtették, honnan származnak, a dinka helyett arabul beszéltek, gyermekeik pedig már az iszlám világban születtek, így csak nélkülük tudtak volna hazamenni.

4. cikk

Senkit sem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban tartani, a rabszolgaság és a rabszolgakereskedés minden formája tilos.

A szolgasorba kényszerítettek elvesztették a szabadságukat, de az életük kevésbé forgott veszélyben, mint a Szudáni Népi Felszabadító Hadseregbe való belépőké. A dél-szudáni hadsereg elsősorban az elveszett fiúkból toborzott, demagóg és csábító beszédekkel bírták rá őket a csatlakozásra. A fiúk számára a hadseregbe való belépés a menekülés egy fajtáját jelentette, naivan azt hitték, az életük jobb lesz, azonban Deng beszámolóiból kiderül, hogy több fiú belehalt a kiképzésbe. Természetesen minden esetet eltussoltak, hiszen meg kellett őrizniük a mozgalomról kialakult képet.

Deng sohasem lépett be a hadseregbe. Tizenéves korában nem tétlenkedett, irodai munkát vállalt, a fiatalokat képviselte. A kiképzések borzalmait az egyik dezertált barátjától hallotta. A dinkákkal tehát nemcsak az arabok, hanem saját népük is kegyetlenül bántak. Az előbbiek alacsonyabbrendűként kezelték őket, az utóbbiak csak a leendő katonát látták bennük, s alkalmanként embertelen bánásmódnak vetették alá őket.

5. cikk

Senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni.

Deng Kakukáman minden probléma ellenére boldogult, de mégis az USA-t választotta, mivel úgy hitte, ott több lehetőség vár rá. Nem is tévedett, inkább csak nem készítették fel arra, ami a tengerentúlon várta. Az elveszett fiúk tanultak ugyan Afrikában, de nem tanították meg nekik, hogy kell Amerikában élni. Deng is ezért nyitott ajtót a rablóknak, veszélybe sodorva ezzel életét. Arra is rá kellett döbbennie, hogy a rendőrség és a többi intézmény sohasem fogja úgy kezelni, mint más amerikai állampolgárokat. A rendszerből kiábrándult, de mindenesetre kihasználta annak előnyeit.

(Az idézett cikkek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából származnak.)

Majsa Barbara

 

A kötet a Park Kiadónál jelent meg. Bővebb infó: http://parkkiado.hu/termek/az-elveszett-fiu-valentino-achak-deng-regenyes-eletrajza.html


 

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.