Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Kultúra RomOver - Avagy nem lesz több rendelés a Fogasházban
2009. december 10., csütörtök 00:00

RomOver - Avagy nem lesz több rendelés a Fogasházban

Írta:  Czine Tamás
Záró bulira készül a Fogasház. A tulajdonos ugyanis úgy döntött hamarosan lebontják a mostani, romos, de - valószínűleg pont ettől is – különleges hangulatú épületet. A jelenleg még itt működő Kohó Egyesület stábja ezért máshol folytatja tevékenységét, de előtte úgy döntöttek, az igen jól sikerült nyári bulik után még tartanak egy-két rendezvényt az Akácfa utcában.


Kívül romos belül poros, de a miénk. Mondhatják a Fogasházba látogatók. S, ezt személyesen én is megerősíthetem. Rendszeres közösségi hely látogató emberként ugyanis már szerencsére többször is volt részem e ház falai között eszmét cserélni hasonló érdeklődésű barátaimmal. Még idén nyáron történt ugyanis, hogy a nagy és nehéz öreg faajtókon belépve először egy lepukkant, csupasz, omladozó falú tipikus pesti körgangos, nagy belmagasságú szobákkal teli épületben találjuk magunkat. S, ha nem lenne tele élettel e ház, azt hihetnénk bontási területre tévedtünk. A belső udvar közepén megállva, s ott egy kicsit elidőzve, - kipróbáltam, s jó módszer, ajánlom másnak is - azonban egy igazi nyüzsgő, életvidám, mosolygós fiatalokkal teli térben találtam magam. Volt ott filmvetítés, fotókiállítás, és színházi előadás, de, aki csak kikapcsolódni jött, az is megtalálta a számítását a sörcsap mellett. Aztán, ahogy a nyárnak vége lett a hely is csak hétvégéken nyitott ki. Most pedig, azt hallani le is bontják az egész épületet. Ezért felkerestem a Fogasházat még jelenleg működtető Kohó Egyesület vezetőit, és megkérdeztem: hol és hogyan folytatják tovább kultúrmissziójukat.


Ongjerth Dániel: Igen, sajnos a hír igaz, úgy fest, Lebontják a Fogast. Pedig nemrégen minden működési engedélyt megkaptunk, és most akartuk elkezdeni a tető tervezését, építését. Most azonban azon kell gondolkodnunk, hogy hol folytatjuk tovább. Ugyanis az biztos, hogy nem hagyjuk abba a rendezvények szervezését.

Nádas Patrik: Ezért most olyan helyet keresünk, ahol a téli időszakban is fogadni tudjuk a vendégeket.

O.D.: A jövőben is olyan helyet szeretnénk találni, ahol megmaradhat a színpad és a vendéglátó részleg is. A publikus terekbe várunk Tanfolyamokat, workshopokat, színházi esteket és koncerteket egyaránt, később pedig, civil szervezeteknek, alkotóműhelyeknek is szeretnénk helyet adni.

Mégis eddig mi alapján döntöttétek el, hogy kik azok, akiknek megjelenési lehetőséget adtok?

O.D.: A mi ajtók szó szerint mindenki előtt nyitva áll. Hiszen a produkció magért beszél, így majd a közönség úgyis eldönti, hogy ki az, aki olyan értéket tud teremteni, amely hosszabb távon is érdemes a nagyközönség érdeklődésére. Így szerencsére eddig csak egyetlen egy zenekart kellett elutasítanunk, de őket is csak azért, mert olyan hangosak voltak, hogy az zavarta volna a környéken élőket, dolgozókat. A műhelyeket és irodákat eddig ingyen adtuk oda a jelentkezőknek használatra, mivel a Fogasházzal csak szeptember végéig tudtunk tervezni. Annak nagyon örülünk, hogy a projekt népszerűsége miatt december közepéig nyitva maradhattunk.

N.P.: Az pedig külön öröm számunkra, hogy ma már nem csak nekünk kell kutatni az alkotók után, hanem ők is jelentkeznek. Természetesen felvettük a kapcsolatot az összes olyan egyetemmel, műhellyel, ahol alkotó munka folyik. Reméljük, minél több fiatalnak adhatunk így bemutatkozási lehetőséget. Jönnek alkotó közösségek, társaságok, civil szervezetek, de egyéni kiállítók is. Igazi öröm azt látni, hogy így, itt megismerkedve újabb kapcsolatok alakulnak. Ez is az egyik célunk: hogy a forma megteljen tartalommal.

Mitől volt más a Fogasház, mint a többi romkocsma?

O.D.: A hely olyan, amilyen, úgy értem, hogy mi akkor is ezzel foglalkoznánk, ha nem itt működtünk volna. Mi az egyéni aktivitásra helyezzük a hangsúlyt.

N.P.: Eddig ez működött. Mivel azt tapasztaljuk, hogy nagyon sokan keresnek egy helyet, ahol megmutathatják munkájukat vagy éppen, hogy ilyen stílusú rendezvényen szeretnének részt venni. Reméljük, ez szájról-szájra terjed, és egyre többen keresnek meg minket.

O.D.: Azt szeretnénk, ha minden olyat megtalálnánk az ide látogatók, amit egy parkban. Csak mi egész évben nyitva leszünk. December 19-én záróbulit tartunk a Fogasházban, ahova mindenkit szeretettel várunk, aki még szeretné utoljára megízlelni, milyen az igazi Fogas.

Bővebb információ:
www.koho.hu
www.fogashaz.hu


Romkocsmakörkép Budapesten

Corvintető - VIII. Blaha Lujza tér 11.

Csendes - V. Ferenczy István utca 5.

Dürer kert - XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.

Fogasház - VII. Akácfa utca 51.

Instant - VI. Nagynező utca 38.

Kőleves Kert - Kazinczy utca 35.

Kuplung - VI. Király utca 46.

Lámpás - VII. Dob utca 15.

Mumus - VII. Dob utca 18.

Sirály - VI. Király utca 50.

Szimpla Kert – VII. Kazinczy utca 14.

Tűzraktér - VI. Hegedű utca 3.

 

 



Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.