Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Kultúra „… ilyen a roma festészet!”
2010. november 19., péntek 00:00

„… ilyen a roma festészet!”

Írta:  Farkas Renáta

„A cigány művészet mindenekelőtt az élet művészete. Ez azt jelenti, hogy a művészet nem csupán egy adott életmód tükröződése, hanem maga az életmód; inkább megélt, mintsem elméletileg kidolgozott művészet. A mindennapok művészete ez: minden egyes dolog művészete és művészet minden egyes dologban; társadalmi, gazdasági és kulturális tartalmától el nem választható. Ez a kereskedelem, a vezetés, a zene vagy a tánc művészete, a szó, a társadalmi kapcsolatok, az ünnepek művészete.”( Jean-Pierre Liégeois)

kultura_barijanoA világ minden táján találkozhatunk romákkal. Elgondolkodtató, hogy egy népnek nincs saját hazája, miközben óriási sajátossággal bírnak. Cigány nyelvükkel betörtek az oktatás terére is, melyet 1971-ben az első Nemzetközi Roma Kongresszuson hivatalosan is elismertek. Ezt követően minden év április 8-án ünneplik a Nemzetközi Roma Napot, harcolva a rasszizmus, diszkrimináció és háború ellen, ami sajnos a mai napig tart. Nem találkoztam még olyan néppel, akik között ilyen nagy mértékben érezhető az összetartás. Talán ez pecsételi meg a „másságukat”, életmódjukat, művészetüket. Egy szóval jellemezve, kultúrájuk realista, hiszen a cigány művészet mindenekelőtt az élet művészete. Az utóbbi harminc évben több minden változott. A hagyományos roma kultúra újra felfedezése történt meg, egy új művészet teremtése, amely bekapcsolódik, integrálódik az európai kultúra, művészet folyamatában. Ezt a folyamatot a század utolsó harmadában jelentkező cigány értelmiség, elsősorban a roma művész értelmiség végezte el. Péli Tamás az első hivatásos képzőművész, nagyon pontosan és szemléletesen fogalmazta meg ennek a kultúrateremtésnek a jelentőségét: " Tulajdonképpen arra gondolok, hogy a cigányság Magyarországon hiába él itt 700 esztendeje, most kezd megszületni. Amíg az értelmisége nem jelent meg, legyen az bár egy kis szellemi elit, amely megvalósítja ezt a népet, megírja a történetét, lejegyzi dalait, megfesti a történetüket, megformálja az üzeneteket, és beviszi őket a kultúra világába, az örökkévalóságba, addig- ez minden más népnél is így van- nem válhat egyenrangúvá a népek közösségében."

Bari Janóval beszélgettem a roma kultúráról. Az ötvenöt éves, roma származású, kazincbarcikai festő, a Roma Galéria tagja mesélt a mai egyenjogúsági, kissebségi kérdésekről, az életéről, a saját művészi elképzeléseiről, melyeket a jövőben egy könyv keretein belül is megismerhettek majd.

Mi késztetett arra, hogy festő legyél? Mi volt az, amiért emellett döntöttél?

Elég nehéz körülmények között nőttem fel, tizenegyen vagyunk édestestvérek. Édesapám zenész, bár inkább bányászként dolgozott, idővel abbahagyta a zenélést. Aztán kilenc éves koromban felfedezett a rajztanárom Kazincbarcikán. Egyébként ott születtem, oda való vagyok és oda is vágyok vissza, remélem, valamikor visszatérek.

Ezek szerint nem szeretnél Vácott maradni?

Szeretem Vácott, kielégít valamelyest, de szeretnék visszamenni a gyerekkoromhoz, oda, ahol születtem, ahol még voltak roma putrik, amiket láthattam. Igazi roma képeket szeretnék festeni az emlékekből. Kilenc éves koromban nyertem egy rajzpályázatot Kazincbarcikán, aztán nagyon-nagyon hosszú ideig tanított rajzolni egy tanár néni, akinek szeretném ezt ezúton megköszönni, bár, ha él is egyáltalán, most már nagyon öreg lehet. Teltek az évek, aztán egy mezőgazdasági iskolát végeztem Zalaegerszegen. Közben rajzolgattam, festegettem. Nem éltem a romák között tizennégy éves koromban. Tehát jöttem-mentem, sokféle emberrel találkoztam, tanultam. Senki nem tanított a rajztanárom után, tehát saját magam, illetve a könyvek voltak a mestereim. Megvásároltam a nagy lexikonokat a nagy mesterektől. Innen kaptam ihletet, inspirációt, aztán kedvet, noha kedvem mindig volt festeni. Az első kiállításaim a ’80-as évek derekán voltak. Akkor igazán a nagy közönségnek festettem. Rengeteget magamnak dolgoztam, rengeteget magamnak festettem, barátoknak festettem, aztán beindultak a kiállításaim. Az underground stílust képviseltem és ezt a szürrealizmussal kevertem. Salvador Dalí volt rám nagy hatással. Nem nagyon ismertem itt Magyarországon igazán roma művészeket, sőt egyáltalán nem ismertem személyesen roma festőművészt. Hallani hallottam Péli Tamásról, Szentandrássyról. Azt hiszem nem is volt abban az időben túl sok roma festőművész. Aztán idővel megjelentek. Elég sok ügyes roma festő van, tizenöt-tizenhat éve járok roma táborba, ahol megismertetem velük a roma művészetet. Tehát a roma művészetről kérdeznél, azt mondanám, hogy van, igazán, tényleg van roma művészet.

 

kultura_barijano_angyalihangMa Magyarországon komoly előítéletek övezik a romák helyzetét. Te ezt hogyan éled meg?

Nagyon nehéz, rettentően nehéz. Gyerekkoromtól kísért egyébként ez a faji megkülönböztetés. Én nagyon megvetem azt az embert, aki így gondol a másik társára. Először is kétféle embert kellene, hogy ismerjünk: jót és rosszat. De hát a világ nem ilyen.  Úgy éltem, hogy már fiatal koromban megtanultam, hova mehet be egy roma ember, hova nem. Most már így ötvenöt évesen nem igazán érdekel, hogy hol szeretnek, hol nem, bemegyek mindenhová, és tapasztalatokat szerzek. Nagy az elnyomás, rettentően nagy. Én, mint mondtam Kazincbarcikán nőttem fel, néha haza megyek, hihetetlen hogy milyen nyomorban élnek ott. Aki tanulna, az nem kap támogatást. Nem támogatják ma a roma művészetet, a zenét, a verset, a festészetet. Egy magyar ember nem igen visz be egy roma témájú képet a házába, tehát kinek adjuk el a képet? Egymás között a romák nem nagyon vásárolnak festményeket. Én szürrealisztikus dolgokat festek, vagyis nem igazán roma képeket, de valahol azért mégis belelopom a színeimmel, vagy valamilyen témával a romaságomat, és így azért nagyjából el tudom adni a képeket, de nem igen tudok megélni belőle. Sajnos ma nem igazán lehet megélni a művészetből.

 

 

Miként lehetne változtatni a romák társadalmi megítélésén?

Ha lehetne, akkor úgy, hogy faji megkülönböztetés ne legyen. Tehát egyenjogúságot kérnénk, amit kérünk is, csak ez nagyon kemény. Ez sajnos az egész világon így van, mintha minket, romákat nem is embernek tartanának sok helyen. Tehát, ha egy roma okos, azt nem igen ismerik el, így nagyon-nagyon okosnak kell lennie ahhoz, hogy befogadja a társadalom.

 

Mennyire tartod fontosnak a kultúrák közti kommunikációt?

Kiemelten fontosnak tartom, hiszen lassan elveszőben van a roma kultúra, mert  a fiatalok már nem igen művelik. Már nincsenek olyanok, akik fúrókat, lószerszámokat, üstfoltozókat készítenének, kosarakat kötnének. Erősen kihalóban vannak a hagyományok. Én úgy érzem, hogy egy kultúrának nem lenne szabad elvesznie. Létezik igazi roma kultúra, mely lehetőséget teremthet a kommunikációra.

 

Hogy kerültél a Roma Galériába, és mi a célja ennek az egyesületnek?

A Roma Galériának nagyon régóta tagja vagyok több mint negyven festőművész mellett.. A  Galériának jelenleg Vári Zsolt a vezetője, aki elég jól végzi a feladatát, de állandóan akadályokba ütközik. Csak roma-roma vonalon tud kiállítást létrehozni. Bárki leadhat festményeket, és ezek eladásával is foglalkoznak. Mostanában nem igazán tudnak képeket vásárolni a galériák roma művészektől támogatók hiányában és anyagi okokból kifolyólag. Ha van is pályázati lehetőség, akkor is nagyon keveset kapunk, de emellett mégis egyre több festő kerül elő, ami hatalmas örömet okoz számunkra.

 

Milyen elismeréseket kaptál a művészetben? Milyen visszajelzéseket kaptál a társadalomtól?

Rettentő sok kiállításom volt. Éreztem az elismerést és azt is, hogy sok helyen nem romaként kezelnek. Kiállítottam például Budapesten a Zichy kastélyban, a Néprajzi Múzeumban, többünknek volt kiállítása a Műcsarnokban is. Itt Magyarországon mindig mindenhol kaptam lehetőséget.. Legalább háromszáz kiállítás van mögöttem. Van kilenc oklevelem, díszpolgárságot kaptam, most már bárhová megyek, tisztelnek, és ismernek.

Mit szeretnél közölni a képeiddel? Kiknek szól?

A képeimmel mindenképpen egyfajta szabadságot, békét, nyugalmat, szeretetet szeretnék közvetíteni, ennél fontosabb dolog nincs is az életemben. A képeim mindenkinek szólnak, egy művész ne csak rétegeknek, hanem az egész világnak közvetítse alkotásait.

 

Milyen kiállításod van, lesz a jövőben?

Vácott, a Hajókikötő állomáson lesz egy kiállításom, mely 2010. november 12-dikétől tekinthető meg. Mostanában nagyon sok művészt viszek magammal, hat- tíz művésszel együtt állítok ki, akik még nem olyan ismertek. Ennek nagyon örülnek, és én is nagyon örülök, hogy hallgatnak rám. Előttük festek, tanítgatom őket. Most is van két tanítványom Budapestről, sajnos nem romák, de én megfogadtam,akármilyen színű ember is kopog be hozzám, hogy tanulni szeretne, nem azt nézem, honnan jött, milyen fajta, hanem van-e akarata tanulni. Bárkit szívesen tanítok ingyen. A világon nagyon sok országban vannak festményeim, tizenegyezer képet festettem eddig. Amire büszke vagyok, hogy Amerikában, a Világmúzeumban is van képem, és Jim Carter vásárolta meg itt Vácott, a lakásomban. A Roma Múzeumban is van közel hetven festményem.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.