Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Jog embere Amikor nem hozzák a kötelezőt – Az Európai Unió jelenlegi migrációs politikájának kihívásai
2010. április 15., csütörtök 01:00

Amikor nem hozzák a kötelezőt – Az Európai Unió jelenlegi migrációs politikájának kihívásai

Írta:  Halmai Gábor

„Dörömböljetek Európa-erőd falain” – üzeni félreérthetetlenül a dél-ázsiai hátterű brit Asian Dub Foundation zenekar a „Fortress Europe” című számában, hogy a bevándorlás témája átjárja Európa mindennapjait, és érthető módon rendkívül erős indulatokat szül.

Egyrészt azért, mert Európa ellenáll az egyre erősödő migrációs nyomásnak, így válva fokozatosan megközelíthetetlen „erőddé” a harmadik világbeli országok lakói számára. Másrészt viszont a már bejutottak helyzetének gyakran generációkon át tartó tisztázatlansága, és általában az integráció hiánya okoz növekvő társadalmi feszültséget az „őslakos” és a migráns népesség között. Az Európai Unói tehát nem odázhatja el már sokáig egy hatékony közös bevándorlás-politika megteremtését, mely megfelelő válaszokat ad a felmerülő kérdésekre. A végcél egy ilyen politika kialakításakor természetesen a bevándorlás irányítása és a felmerülő problémák megoldása, a Közösség érdekeinek megfelelően.

Az Unión belüli szabályozás kiterjed a legális migráció fő csatornáinak szabályozására, illetve az illegális migráció elleni közös küzdelemre is. Előbbiek közé tartozik a családegyesítés – ez a bevándorlás legszélesebb csatornája –, a magasan képzett harmadik országbeliek migrációjának elősegítése, illetve az ugyaninnen származó diákok, kutatók bejutásának megkönnyítése. Ide sorolható még a vízum- és a menekültügyi szabályozás, azaz a menekültstátusz megadásának egységes feltételrendszere van az Európai Unión belül. Az illegális migráció elleni közösségi harc területei pedig az embercsempészet, a tiltott határátlépés, a kitoloncolás szabályozása, az emberkereskedelem és az illegális munkavállalás elleni küzdelem.

De ha lefedi a bevándorlás csatornáit a közösségi szabályozás, akkor szükség van-e további közösségi beleszólásra, egy külön, a bevándorlással foglalkozó közösségi politika vagy politikák kialakítására? Nos, igen, mivel az eddigi regulációk nem, vagy nem kielégítően rendezték a bevándorlás teljes Közösséget érintő, további három aspektusát.

Elsőképp említhető az Európai Unión belül igen súlyos országközi feszültséget okozó Dublin II szabályzat, mely hatalmas terhet ró az illegális bevándorlásban elsősorban érintett dél-európai tagországokra. Ez Kimondja ugyanis, hogy a menekültkérelmet beadókért általában az a tagország felelős, mely területére először léptek be. Ez különösen súlyos terhet jelent például Máltának, ahol évente menekültek ezreinek beérkezése szociális robbanással fenyeget az amúgy is túlzsúfolt, mindössze négyszázezer lakosú szigetországban. Noha közel sem ilyen dimenziókban, de hasonló problémákkal szembesül Ciprus, Görögország, Olaszország és Spanyolország. Az illegális menekültek viszont nem utasíthatóak ki egy adott országból, ha nem azonosítható be a küldő ország, ahonnan érkeztek. A származást igazoló papírok pedig könnyen eltüntethetőek, azaz gyakorlatilag az így érkező illegális migránsoknak gyakran nagyjából másfél évet kell eltölteniük nem egyszer embertelen körülmények között a zárt menekülttáborokban, míg helyzetük valahogyan rendeződik. Általában kitoloncolással. A hatályos közösségi jogszabályok szerint ugyanis a kiutasítás előtti internálás 18 hónapig is eltarthat.

2009 szeptemberében a probléma megoldására össze is ültek a Huszonhetek képviselői, akik ugyan hajlandóak arra, hogy a Bizottság által javasolt közös mechanizmus részeseként évente európai „prioritásokat” és „célkitűzéseket” jelöljenek ki – írja az Europolitics. Viszont az ebben való részvétel önkéntes lenne, és legkorábban 2011 közepén indulhatna letelepítési program e mechanizmus mentén. Málta megsegítésére is csak egy kísérleti projekt indult egyelőre, a szigeten rekedt menekültek legalább átmeneti elszállásolására azonban nem tolonganak a jelentkezők. Most még tehát nem látszik elég szolidaritás a tagállamok részéről, ami lehetővé tenné az aszimmetrikus terheltség megoldását.

Másodszor szükséges lenne tisztázni az Európai Unión belül, de a táborokon kívül élő illegálisan vagy féllegálisan jelen levő migránsok helyzetét is. Itt azokra kell gondolni, akiket nem fogtak el a jogszerűtlen határátkelés során, vagy a legális tartózkodási idejük letöltése után nem hagyták el az Európai Unió területét. Számos ilyen rendezetlen jogi státusú személy él ma az Unió területén, pontos számukat nehéz felmérni, mert az illegális migráció területén működő szereplőknek érdekében áll az aktuális érdekeik szerint befolyásolni a becsléseket, a nagyságrend azonban mindenképpen milliós. Hogyan lehetnek ennyien? – szólhatna teljesen jogosan a kérdés, hiszen általában könnyen fel lehetne deríteni hollétüket, mivel sokszor csak szedett-vedett telepeken húzzák meg magukat, nem sokat törődve az álcázással.

Azonban a helyi közösségeknek is gyakran alapvető érdeke fűződik az illegális migránsok foglalkoztatásához, hiszen ők jelenítik meg a klasszikus közgazdasági elméletek munkavállalóit, vagyis ők tökéletes „termelési tényezők”: piaci súrlódások nélkül alkalmazhatóak.  Ez azért lehetséges, mert gyakorlatilag nem állnak jogi védelem alatt, hiszen a biztos kitoloncolás várna rájuk, ha jogorvoslathoz folyamodnának, tehát a piac szabadon árazhatja be munkájuk értékét. Adott esetben tehát semmit sem kapnak érte. Mindez a magas bérszínvonalú európai foglalkoztatás kiskapuját jelenti, egyben néhol egész vidékek felemelkedését. Főleg a mezőgazdaságból élőkről van szó, mely ágazat nagyban érdekelt illegális bevándorlók fekete foglalkoztatásában, mivel csak a Közösség által megengedettnél alacsonyabb bérekkel lehetnek versenyképesek az importtermékekkel. Például Spanyolországban az uniós exportra szánt eper nagy részét illegális foglalkoztatással állítják elő. Ráadásul, mivel a konjunktúra egyik feltétele a jogtalan bevándorlók jelenléte, a helyi hatóságok sem lépnek fel ellenük, legalábbis olyan szinten nem, ami végül elüldözné őket. A mezőgazdaság mellett még a hagyományosan fekete foglalkoztató építőipar, illetve a vendéglátás foglalkoztatja az illegális bevándorlók egy jó részét.

Nem meglepő ezért, ha az Európai Unió inkább a munkaadók ellen igyekszik fellépni. Ennek, persze, politikai okai is vannak, hiszen nem venné ki magát jól, ha átfogó hadjáratot indítana az emberi jogok bajnoka a gyakorlatilag védtelen embertömegek ellen, helyette a kerülő út látszik jobb megoldásnak. Igaz, Franciaország mindkettővel próbálkozott: 2009 szeptemberében felszámolt egy illegális bevándorlók által lakott telepet, melynek képei bejárták a médiát, és igencsak felháborították a közvéleményt szerte a világon. Illetve a legnagyobb európai állam sorozatban szigorítja a bevándorlási törvényét, legutóbb idén április elsején. A változtatások szigorítják az illegális bevándorlókra vonatkozó szabályokat, és az azok munkáltatóira kiszabható büntetéseket növelik, ami jelenleg jelenthet ötéves börtönt vagy akár tizenötezer eurós bírságot. A hasonló intézkedések hatásfoka azonban megkérdőjelezhető, hiszen egy átfogó, az összes munkaadót átvilágító ellenőrző-hadjárat aligha valószínűsíthető, már csak a költségei miatt sem.

A harmadik olyan terület, melyet nem szabályoz hatékonyan a közösség, az integráció. Annak ellenére, hogy ide a bevándorlás közvetett hatásai tartoznak, mégis ez a legfontosabb kérdéskör, hiszen a bevándorlók kielégítő társadalmi beilleszkedése nélkül újabb migránsok befogadása egyre jobban és jobban kiélezi a bevándorlásból adódó társadalmi feszültségeket, melyek már most egyre inkább a felszínre törnek. Gyakorlatilag nem lehet olyan érintett európai államot említeni, ahol ne lettek volna kisebb- nagyobb zavargások, ráadásul a megoldatlan beilleszkedés egyre termékenyebb táptalajt biztosít a szélsőséges nézetek terjedésének Európa-szerte. Ezért a migrációt szabályozó közösségi politikának vagy politikáknak mindenképpen meg kell oldaniuk az integráció kérdését, kezdve az alábbi három területtel, melyekben a bevándorlók egyértelműen hátrányt szenvednek: az oktatás, a szegregáció és a foglalkoztatás.

A feladat természetesen nem egyszerű, de mivel az Európai Unió alapvető érdeke a migráció húsbavágó problémáinak megoldása, ezért előbb-utóbb létre kell, hogy jöjjön egy értelmes kompromisszum, amely az európai értékeknek megfelelően, valamint gazdaságilag és társadalmilag is kielégítő válaszokat tud adni az itt felmerült kérdésekre. Ha ez végül megvalósul, akkor remélhetőleg nem lesz már szükség az „Európa-erődre”, és ezért nem kell többé dörömbölni falain.

 

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.