Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Humini „A bohóc szótárában nem létezik az a szó, hogy sajnálom”
2010. június 17., csütörtök 01:00

„A bohóc szótárában nem létezik az a szó, hogy sajnálom”

Írta:  Kertész Anna

A budapesti SE. I. számú Gyermekklinika kórtermeiről, hűvös folyosójáról, aggódó és feszült látogatóiról a szerencsésebbeknek csak elképzelései lehetnek. A még szerencsésebbek pedig még soha nem kerültek olyan helyzetbe, hogy a mosolyt csak egy bohócdoktor érkezésétől várhassák.

Szabó Attilához, vagyis Dr. Hablatyhoz és Kárász Eszterhez, azaz Dr. Bigyóhoz, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ügyeletes bohócdoktoraihoz csatlakoztunk egy hétfő délelőtti vizit alkalmával. Már az első pillanatban világossá vált, hogy minden szépsége mellett nem egyszerű hivatás a bohóc szakma; a küszöb átlépésekor eldől minden: a bohócdoktoroknak azonnal fel kell mérniük a gyerekek korát, lelkiállapotát, hangulatát, mivel lehet megérinteni és kizökkenteni a sok esetben apatikussá vált kisgyerekeket és az aggódó, feszült szüleiket. De a nővérek és a látogatók sem maradhatnak ki a mókából: „A kórházi dolgozók, a szülők legalább annyira célcsoportnak számítanak, mint maguk a beteg gyermekek. A szülő minden feszültségét, aggodalmát átadja a gyereknek, ő az immunrendszere, már nála el kell kezdeni a mosolyterápiát” – avat be a kezdő lépésekbe minket Török Piroska, az Alapítvány programvezetője.

És ahogy mi is tapasztalhatjuk, a kezdet mindig kritikus. „Soha nem tudjuk, hogy mi fog történni, amikor belépünk egy kórterembe. Rögtön szembesülünk azzal a rengeteg prekoncepcióval, ami a bohócokat övezi: sok rossz élmény kapcsolódik a harsány és az emberi természetet a humor érdekében, önzőn kihasználó figurákhoz. Éppen ezért nem hivalkodó az arcfestékünk, de az öltözékünk sem, csak a piros orr jelképezi a bohóc-szerepét. Sokkal emberibb és intimebb jelleget kell adnunk a foglalkozásoknak és a bohóc-létnek is, hiszen itt nem több száz embert nevettetünk meg, hanem tíz-tizenöt beteg gyereket szeretnénk kizökkenteni a kórházi állapotából.”- meséli az öltözőben Dr.Hablaty.

Aztán elindul a menet, a két bohócdoktor elől, teljesen átszellemülten, zenélve és mindenre nyitott hangulatban nyitnak be a vese-osztály első szobájába, ahol rövid ismerkedés után Ferike tétova és félénk nevetése emlékeztet mindenkit arra, hogy mekkora hatalma van egy gyermek mosolyának.

A huszonöt bohócdoktort – akik civilben mind előadóművészek; színészek, táncosok – pszichológus és rendszeres szakmai továbbképzés segíti felkészíteni a legváratlanabb reakciókra is. Előfordul, hogy a gyerekek megijednek, nem akarnak játszani, a leggyakrabban pedig a félelmüket és szorongásukat kell feloldani az első pillanatokban.  Ezen kívül még speciális szabályok is kötik a bohócokat:„Nagy felelősséggel jár a bohóc szerepe, hiszen tisztában kell lennünk orvosilag is azzal, hogy mit engedhetünk meg magunknak a kórteremben. Előfordulhat, hogy nem szabad a gyereknek nevetnie, fontos, hogy ezt időben tudjuk. Nem is az a cél mindig, hogy nevessen a gyerek, inkább az, hogy megérintsük – ha ez nevetés formájában tör ki, akkor úgy, ha eltűnik a görcs az arcáról, ellazul a feszült kis keze, vagy ha az anyukának elindul egy könnycsepp a szeméből, amit már visszafogott pár napja, akkor már megérintettük, csökkentettük azt a stresszt, amit a kórház okoz.” – mondja Dr. Bigyó, aki számára hétéves segítői ideje alatt fel sem merült a kérdés, hogy miért választotta ezt a hivatást. „Hosszú út eljutni idáig, sokan éppen a kórház zárt és sok esetben fájdalmas jellege miatt fordulnak vissza, nem tudják az itt tapasztaltakat feldolgozni. A társadalom nagy része is félelemmel vegyes csodálattal tekint ránk, holott ebben a munkában minden benne van, amit szeretni lehet; van szakmai oldala, szerethető emberi része és felelőssége is.”- egészíti ki Dr.Hablaty.

 

A nevetés ereje

A kórtermeket sorra járva nem akad olyan kicsi, aki ne ámulna nagyokat az üveggolyóvá változó szappanbuborékokon, vagy ne dalolna Dr. Bigyóval Bóbitáról, piros almáról, mesékről és álmokról. A négyéves Barnabás játékbuszával dúdolja végig a rögtönzött „szer-busz, szer-busz” dalocskát, Vivient Hablaty doktor kíséri az oltárhoz a folyosón, eközben pedig a bohócdoktorok minden mozdulata a törődésről, a figyelemről árulkodik, hiszen e kettő hiányában nem lennének képesek ilyen finoman rátapintani a gyerekek hangulatváltozásaira.  A nővérek, orvosok és a szülők is hálásan fogadják a bohócok érkezését, akik a csetlő-botló, mindennek nekimenő és felborító helyzetekben még a legmorcosabb professzort is mosolyra késztetik.

„A gyerek egy olyan közegben van, ahol ő a legkisebb, nem csak életkorban, hanem fizikai állapotban, státuszban, elhagyatottságban, félelemben, szorongásban, és ebbe a körbe bekerül egy olyan személy, aki még nála is kisebb – ügyetlenebb, bénább, szerencsétlenebb, nála is többet ront. Így a gyerek egy fokkal magasabb státuszba tud kerülni, mint amibe a kórházi tartózkodás alatt kényszerül. Nehéz azt megélniük, hogy az életben ők a kiskirályok, a kórházi helyzetben pedig a legalulra kényszerülnek. Egyfajta szabadságot - még ha nem is fizikai értelemben - tudunk átadni számukra.” - válaszol dr. Hablaty a kérdésemre, hogy vajon miért éppen a megosztó és harsány bohócok váltak a mozgalom jelképeivé.

Nyitottság, szakmai alázat, maximális elkötelezettség és a jó ügyért való kiállás jellemzi a leginkább a bohócdoktorok mentalitását. És mégis hogyan lehet ezt a nem mindennapi hivatást összeegyeztetni a civil élettel? Hablaty doktor szerint a válasz nagyon egyszerű: „Igazából ez az egész többet ad nekünk, mint a gyerekeknek. Nagyon sokat jelent, ha az ember tud segíteni, vagy jól érzi magát a közönsége. Ha úgy érezhetjük, hogy jól végezzük a dolgunkat, akkor az feltölt. Azt pedig, hogy ez egy kórház, pillanatok alatt elfelejtjük. A legjobb mégis az ebben az egészben, amikor az ember hulla fáradtan, mérgesen bemegy egy kórterembe, és amikor kijön, csak arra tud gondolni, hogy hol az én problémám ehhez képest? Amikor egy anyuka éveken keresztül a kómában fekvő gyermeke mellett ül, és mindenről lemond, akkor tényleg nem érezni többé a saját problémánk súlyát. Amióta ezt csináljuk, a csapat nagy részében átértékelődött rengeteg félelem, szorongás az élettől. Nekünk nincsen igazán problémánk, mert azoknak, akik egészségesek, nincs mit feláldozniuk...”

Távolodva a klinikától mélységesen átérezzük e mondat súlyát és reméljük, hogy egyre több kórház ismeri fel a nevetés gyógyító erejét és a bohócdoktorok egyedülálló szerepét.

 

Az első kórházi „Bohócterápia részleget” Michael Christensen, egy New York-i bohóc hozta létre 1986-ban. Európa legtöbb országában, így Ausztriában, Franciaországban, Hollandiában, Spanyolországban, Németországban, Svédországban is működnek hasonló alapítványok. A magyarországi Piros Orr Alapítványt 1996-ban alapította az osztrák Rote Nasen Clowndoctors szervezet, jelenleg hat budapesti és négy vidéki kórházba jutnak el a bohócdoktorok.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.