Nyomtatás
2010. március 18., csütörtök 00:00

A történelemórákon túl

Írta:  Somogyi Dóra
A Holokauszt Emléknap (április 16.) a 2000/2001-es tanévben került bevezetésre, így a holokauszt tanítása-tanulása már nemcsak bizonyos korosztályokra és a történelemórákra szorítkozik. A magyar oktatási kormányzat az emléknap bevezetésével csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyek úgy gondolják, hogy a holokauszt a történelem egy olyan kiemelt fontosságú és jelentőségű, egyedi eseménye, mely mindenképp megköveteli, hogy ne csak történelmi szempontból, de interdiszciplináris megközelítésből is foglalkozzanak vele.

humini_tortenelemorakontul
Nem korlátozódhat a történelmi tények „ledarálására" a téma oktatása: pszichológiai, szociálpszichológiai, szociológiai, teológiai, morális kérdések is bőven felvetődnek a holokauszt kapcsán. Sőt, ez utóbbiak kerülnek túlsúlyba, hiszen a fiatalok lelkében leggyakrabban felcsengő kérdés a „miért?".

Abban minden oktató egyetért, hogy a nevelés elsődleges követelménye, hogy Auschwitz ne történhessen meg még egyszer, és minden nevelésnek a barbárság ellen kell irányulnia. Ehhez persze lehetetlen tantervet kidolgozni, végtére is a személyiség fejlődése nemcsak az iskolai hatásokon múlik, és a személyiség fejlesztése sem csupán a tanár feladata. Probléma még a zsidóság-kereszténység kapcsolatának tisztázása, amelyre az iskolák kevés időt fordítanak, pedig amíg alapvető társadalmi tájékozatlanság uralkodik ebben a témakörben, addig nem is lehet átfogó képet nyújtani arról, hogyan juthatott el az emberiség a holokausztig. Tovább nehezíti a téma oktatását, - azon kívül persze, hogy a Holokauszt Emléknap igen későn került be a magyar köztudatba - hogy a holokauszt 1989-ig szinte tabu volt, hiszen a kommunista rendszer lényegénél fogva rokonítható a nácizmussal: így a tanításhoz szükséges módszertan kidolgozása a mai napig folyamatban van. Az elmúlt években ehhez nagy segítséget nyújtott a Hannah Arendt Egyesület és a Soros Alapítvány, amelyek tanárképző szemináriumokon mutatták be a "Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal. A Holocaust és az emberi természet" című programot. Ezeken a továbbképzéseken a tanárok a programhoz tartozó szöveggyűjteménnyel, dokumentumfilmekkel ismerkedhetnek meg, és különböző módszereket sajátíthatnak el arra, hogyan is kell egy bizalmasabb légkört létrehozni ahhoz, hogy lazább iskolai keretek között foglalkozhassanak a holokauszt által felvetett, főleg filozófiai és etikai kérdésekkel. A projekt továbbá arra ösztönzi a diákokat, hogy gondolkodjanak el az egyéni döntéshozatalról, vállalkozzanak ítéletalkotásra, egyáltalán: erkölcsi szempontból gondolják végig saját viselkedésüket, ismerjék meg önmagukat, és azokat a mechanizmusokat, melyek az embereket képessé teszik arra, hogy olyan szörnyűségeket kövessenek el, mint a népirtás. Nem szabad tehát leragadni a jó és gonosz harcának fogalmán, bármily fájdalmas is. Tudatosítani kell, hogy ez a két fogalom csak a mesék szintjén különül el élesen, és a valóságban bárkiből lehet bűnös, áldozat vagy tétlen szemlélő.

Központi fontosságú tehát az empatikus képesség elsajátítása, és megérteni, milyen lényeges minden helyzetben reális érzéssel viseltetnünk aziránt, hogy mit szabad tenni és mit nem; még akkor is, mikor összeütközésbe kerülnek az állam és az egyes emberek iránti kötelezettségeink. Csakis ezen tudatosság segítségével lehetünk képesek megkülönböztetni a jót a rossztól, és érhetjük el talán azt, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát.

Szakértők persze még így is állítják, hogy az oktatás önmagában nem garancia arra, hogy ez az iszonyat nem fog megismétlődni, sőt, ha vizuális, verbális vagy auditív formában túl részletesen szembesülnek a diákok a történtekkel, még rossz ötleteket is meríthetnek belőlük. Különösen veszélyeztetettnek tartják az új, digitális generációt, amelynek az akciódús tévéműsorok, filmek és a számítógép hatása miatt már meg sem kottyan egy-egy szétroncsolódott holttest látványa.

De rosszabb és érzéketlenebb lett-e a mai fiatalság az őt ért ingerek miatt? Nem, egyáltalán nem, feltéve, hogy lehetőségük nyílik megbeszélniük a látottakat-hallottakat, és nem maradnak magukra a megszerzett információkkal. A felnőttek, oktatók felelőssége tehát nőtt, hiszen nekik kell segíteniük a gyerekeket az önmaguk által megszerzett információk feldolgozásában, és megtanítani őket arra, hogy egyáltalán miképpen válogassanak közöttük. A nevelés tehát még mindig az egyetlen ismert, az emberiség rendelkezésére álló eszköz, amely segíthet megakadályozni a jövőben a holokauszthoz hasonló borzalmak megtörténését.

A tanításnál-tanulásnál azonban nagyon fontos, hogy az azonosulás és a beleérzés képességének alkalmazásával senki ne kerüljön szembe feldolgozhatatlan erkölcsi dilemmákkal, továbbá minden gyerek, kamasz a korának megfelelő szinten ismerje meg az események részleteit. És mi lenne megfelelőbb módszer a korosztályokhoz mért ismeretek elsajátítására, ha nem a fikcionális történetek segítségül hívása?

Az Egyesült Államokban, Németországban és Hollandiában már hosszú idő óta bevált szokás a holokauszt megvitatása során irodalmi művek felhasználása, sőt, folyamatosan nő a gyermek- és ifjúsági irodalom kínálata a témával kapcsolatban. Magyarországon a gimnazista korosztály Kertész Imre Sorstalanság című művét dolgozza fel kötelező jelleggel, az érettségi tételek közé is bekerült a Nobel-díjas regény. De létezik-e nálunk olyan könyv a holokausztról, mely általános iskolások kezébe adható? Igen, léteznek, szerencsére több is. (Ezek közül néhány: Eve Bunting: A Rettentő Valamik, Lois Lowry: Számláld meg a csillagokat, John Boyne: A csíkos pizsamás fiú)

Lezárásként egy, a Holokauszt Emléknap bevezetése kapcsán, 2001-ben tartott kerekasztal-beszélgetésből idézném Kovács András szociológus szavait azoknak, akik megkérdőjelezik a holokauszt helyét az oktatásban:
„A történelmi emlékezet normát teremt, a múltról való gondolkodás megszabja, hogyan gondolkozunk a jelenről, definiálja azokat az erkölcsi értékeket, melyek megszegése erkölcsi véteknek minősül. Így arra a kérdésre, mi a funkciója annak, hogy az iskolákban, a nyilvánosságban mindezekről szó esik, azt válaszolom: ennek a normának a kialakítása."

Felhasznált irodalom: - Kovács Mónika szerk.: Holokausztoktatás és autonómiára nevelés