Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Humini Madam Terville varrodája (mese)
2010. február 18., csütörtök 00:00

Madam Terville varrodája (mese)

Írta:  Krajcsi Beáta
Londonban mindenki ismerte Madam Terville ruhaszalonját. A legelőkelőbb dámák és hölgyek nála vásárolhatták meg a legszebb és a legújabb párizsi divat szerint készült, mesésnél mesésebb ruhakölteményeket. Szebbnél szebb selymek, kasmírok, brokátok és muszlinok közül válogathattak, amelyeket Madam Terville messzi földről szerzett be, hogy tehetős vevői igényeit kielégítse. Csakhogy a Bond Streeten lévő hatalmas, csillogó üzlet alatt maga a pokol nyílt meg a csodás ruhák készítőinek.

A szalon alatti pincében, embertelen körülmények között, hidegben, sötétségben és félelemben kisgyerekek készítették éjt nappallá téve a ruhákat, csupán némi kenyeret és vizet remélve munkájukért cserébe. Madam Terville ugyanis, bármilyen előkelően is hangoztatta, soha egyetlen gombot, vagy csipkét sem varrt fel az általa eladott ruhákra. Ezt olyan árva, nincstelen gyerekekkel készítette el, akiket az utcán, London nyomornegyedeiben szedett fel, jó életet és fedelet ígérve nekik. Csakhogy abban a pillanatban, amikor megérkeztek a szalonhoz, a három jól megtermett bérlegénye, akik a gyermekek összefogásában segédkeztek neki, a hónuk alá fogták a gyerekeket, lecipelték őket a pincébe, és attól kezdve még csak esélyük sem lehetett arra, hogy újra meglássák a napvilágot.

A gyerekek között voltak egészen apróak is, alig öt-hat évesek, de akadtak közöttük tíz-tizenöt éves lányok is, ám az éhezés, a folyamatos verés – amit Madam Terville maga osztott ki nekik, minden áldott nap, a munka előtt – olyan mértékben legyengítette a szervezetüket, hogy a szökésnek még csak a gondolata sem merült fel bennük. Na, nem mintha bármi esélyük lehetett volna a szökésre. Madam Terville mindig zárva tartotta a pincelejárót, és a kulcsot egy ezüst nyakláncon hordta a nyakában, terjedelmes keblei közé rejtve.

Egy nap, amikor Madam Terville emberei újabb gyermekek után kutattak a nyomornegyedben, elfogtak egy kisfiút, aki ki akarta rabolni őket. A gyerek hiába küzdött, harapott és rúgott, a nagydarab emberek bedobták egy elsötétített kocsiba és egyenesen Madam Terville-hez hajtottak. Miután a terjedelmes asszonyság nádpálcával jó alapos verésben részesítette szegény kisfiút, aki nem lehetett több hét évesnél, gúnyos kacajjal lelökte a pincébe és közölte vele: Mostantól te is nekem dolgozol, életed végéig!
A kisfiú, aki a John névre hallgatott, azonban eltökélte, hogy megszökik a borzalmas asszonytól és leleplezi szörnyűségét, amit azzal a sok csontsovány, beteges gyerekkel művel, akikkel a pincébe összezárta. Felfedezett egy rácsos ablakot, amit addig a többiek észre sem vettek. A rácsok már rozsdásak voltak, így nem volt nehéz kiszakítani őket a rothadó falból. A kis John kimászott a nyíláson, de mielőtt elszaladt volna, visszafordult, és a sok meggyötört arcra szegezve a tekintetét, hét éves korát meghazudtoló komolysággal emelte esküre a kezét: Esküszöm nektek, hogy kiszabadítalak titeket innen!

Csakhogy senki nem hitt a szegény gyermeknek, a csendőrök pedig lelencházba akarták vinni. A hideg éjszakák, amiket az utcán kóborolva töltött, kezdték legyengíteni, de az eskü, amit a többieknek tett, mozgásra kényszerítette fáradt, mezítelen lábát. Végül azonban a hideg legyűrte, és fáradtan esett össze egy kovácsoltvas kapu előtt.
Reggel az előkelő ház ajtaján kilépő inas vette észre a félig megfagyott gyermeket, akit azonnal a karjába kapott és a konyhába vitt. Miután sikerült észre téríteniük, a kis John elmondta, hogy mi történt vele. Az éppen a konyha előtt elhaladó grófnő is meghallotta a kisfiú történetét és belépve a konyhába, maga is meghallgatta a szörnyű történetet, és elborzadva gondolt arra, hogy ő maga is mennyi ruhát vásárolt ott. Azonnal szólt a férjének, aki befolyásos kapcsolatai révén értesítette a hatóságot és néhány rendőr kíséretében azonnal a Bond Streetre indultak.

Madam Terville mit sem sejtve szolgálta ki éppen ott tartózkodó tehetős vásárlóit, amikor a rendőrök betörtek és nem törődve a vad rikácsolásával és az átkozódásával, lefogták az asszonyt, majd elindultak a pincébe. A férjével tartó grófnő lépett be elsőnek a pincébe, és könny szökött a szemébe, amikor meglátta a gyerekeket. Kitárta feléjük a karját és meghatódva mondta: Gyertek, kedveseim! Most már biztonságban vagytok!

Az egész utca szemtanúja lehetett annak a botránynak, amikor a rendőrök kirángatták a sivalkodó Madam Terville-t a boltjából. A hír, hogy milyen szörnyűséget követett el az asszony, azonnal szárnyra kapott, és néhány óra alatt bejárta egész Londont. A gyerekek mind otthonra leltek egy jó nevű árvaházban, ahová a grófnő minden hónapban jelentős pénzösszeget küldött. A kis Johnt maga a család fogadta örökbe, és együtt nevelték három gyermekükkel.

Madam Terville boltját bezárták, csakúgy, mint szörnyűséges tulajdonosát és nagydarab embereit. A bíróság életfogytiglani börtönre ítélte az asszonyt, de sokkal nagyobb büntetés volt számára az, hogy élete végéig, éjt nappallá téve kellett toldoznia és foltoznia a börtönben elszakadt ruhákat, függönyöket és ágyneműket.

 

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.