Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Humini „Az élet nem a halállal végződik”
2010. január 14., csütörtök 00:00

„Az élet nem a halállal végződik”

Írta:  Ozgyin Erika


Gyerekként, fiatalként nem gondolunk bele, mit is jelent az elmúlás. Kiskoromban azt éreztem, hogy ez egy távoli dolog, mert a gyerekek nem mennek el, csak az öregek. Senki nem magyarázta el, milyen az, amikor nem leszünk többé.



A falusi emberek természetesnek veszik a halál kérdését, nem beszélnek róla. A falusi gyermek folyamatosan szembesül az élet körforgásával, így többségében ezt magától megérti. Minden a szeme előtt születik és pusztul el, a termény, a virágok, a háziállatok, így az ember sem kivétel. A városi gyerekek ezzel nem szembesülnek. Az emberek legtöbbször kórházban halnak meg, nincsenek a haldoklók mellett a rokonok, a haldoklás folyamata művivé vált. Nemcsak a gyerekek, de még a felnőttek sem élik át, ami régen még annyira természetes volt, hogy otthon halhassanak meg. Elveszik a gyász. Azáltal, hogy a gyerek nem találkozik közvetlenül a természetes halállal, mert óvják őt a felnőttek mindenféle tapasztalattól, , felkészületlenül áll majd a megrázkódtatás előtt, ha hirtelen szembesül vele. Az őszinte beszélgetések a témában segítenék a gyerek halálképének kialakulását. A gyászt megosztani a gyerekkel azt jelenti, hogy a későbbiekben ő is képessé válik feldolgozni a fájdalmát. Az iskoláskorú gyerek már tisztában van azzal, hogy a halállal megszűnnek a kapcsolatok, felismeri, hogy a halott nem lélegzik, nem mozog, és tudatára ébred, hogy a halál mindenkit elér egyszer. A serdülőt ilyenkor hatalmába kerítheti a félelem, a szorongás, hogy ez alól ő sem lesz kivétel. A gyermekkori halálfélelem a szeretett személyek elvesztésének félelmét is jelenti.

A halál bekövetkezte után fokozottabban kell figyelni a gyerekekre, mert a gyász különféleképpen jelenhet meg náluk, például a tanulmányi eredmények romlásában, figyelemzavarban, bizonyos cselekedetek motorikus ismétlésében. Mellettük kell maradni, meg kell beszélni velük, miközben átélik és feldolgozzák a veszteséget, mert számukra ez sokkal nehezebb. Szépen, lassan el kell fogadniuk a valóságot, az elvesztett személy nélkül. Nem szabad tagadni a megtörtént eseményt. Át kell élni a fájdalmat, elhinni és elfogadni, így az elengedés, a végleges elválás is sokkal könnyebben mehet végbe.

Mit mondjuk, ha kérdez a gyerek?
Polcz Alaine szerint: csak azt mondjuk, amit hiszünk, ennek van igazán ereje. Amit mondunk, legyen összhangban tetteinkkel, ez a hitelt adó és meggyőző. Hagyni kell, hogy más forrásból is informálódjon a gyerek, de beszéljük meg vele, hagyjuk kérdezni, és a válasznak nem szabad elutasítónak lennie, hanem megvilágítónak. Szoktatni kell a gyereket a veszteségek elviselésére. Nem szabad úgy beszélni a társaságukban, hogy „ő úgysem érti, úgysem figyel ide”, mert ez nem így van. Ráadásul az ilyen magatartással többet árthatunk nekik. Már kis korban arra kell őket szoktatni, hogy törődjenek a betegekkel, öregekkel, gyászolókkal.

Polcz Alaine-portré
(1922-2007) több, mint 50 éven keresztül volt a haldokló gyermekek és felnőttek, valamint hozzátartozóik pszichológusa a SOTE gyermekklinikáján. 1991-ben jelent meg önéletrajzi könyve, az Asszony a fronton, mely elnyerte az Év könyve díjat. Ugyancsak 1991-ben ő indította el a magyarországi Hospice mozgalmat, mely a méltóságos halál jogáért harcol, és azért, hogy a haldoklók a számukra legjobb környezetben fejezhessék be életüket. Olyan kérdésekkel foglalkozott, mint a kórházi búcsúztatás, az eutanázia, az idős betegek gondozása.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.