Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Humini Élet, Sors és Halál
2010. január 14., csütörtök 00:00

Élet, Sors és Halál

Írta:  Krajcsi Beáta

Mióta világ a világ, azóta él az emberek között Élet, Halál és Sors. Életnek abban a csodában lehetett része, hogy új életet teremthetett, és Sors szőtte az emberek életének szövevényes fonalát. A legszomorúbb munkája azonban Halálnak volt, aki életeket vett el, ha valakinek lejárt a földön eltöltött ideje. Szomorú munka volt ez, és ő maga is mindig búskomor volt. Irigykedve figyelte két fivére munkáját, akik boldogságot hoztak az emberek életébe. Napjai magányban teltek, fivérei hiába próbálták felvidítani, semmivel nem tudták áttörni magányának szürke falát.


Egy napon Halálnak egy faluba kellett mennie. A téli hidegben sokan megbetegedtek, és az öregek és az egészen kicsi gyerekek közül sokat elragadott a baj. Halál már ismerte a környéket, és tudta, hogy merre található a cipész háza. Az öreg már elmúlt ötven éves, de soha nem gyötörte semmilyen fájdalom, életében soha nem volt beteg, de a tél őt sem kímélte. A cipésznek volt két gyermeke, egy tizenéves lány és egy nyolcéves kisfiú. Felesége még évekkel korábban meghalt, így egyedül nevelte gyermekeit. Halál láthatatlanul jelent meg az öreg cipész ágya mellett, hogy utolsó útjára elkísérje. A két gyermek az ágy mellett ült és fogta apja kezét. Mindketten sírtak, és könyörögtek édesapjuknak, ne hagyja el őket, hiszen ki vigyáz azután rájuk. Az öreg akadozó hangon szólt gyermekeihez: „Ne aggódjatok, drágáim! Bár az Úr magához szólít, Ő vigyáz majd rátok! A halál olyan természetes dolog, mint a vetés után az aratás. Az élet nem tarthat örökké, és a halál csupán egy másik életbe nyit kaput számunkra. Ezért ne búsuljatok, gyermekeim! Még találkozunk!”

Halál csodálkozva hallgatta az öreget, és szinte itta a szavait. Soha nem beszélt még így senki róla, a halálról. Annyira meglepődött, hogy el is felejtette, mi lenne a feladata. Dolgavégezetlen tért haza, ahol két fivére azonnal tudta, hogy nem teljesítette kötelességét. Élet és Sors komoran figyelmeztették, a természet rendje ellen nem lehet fellázadni. Az a feladata, hogy amikor eljön az idő, átkísérje az embereket a hosszú alagúton egy másik létbe. Halál azonban nem figyelt rájuk. A cipész szavai mélyen megérintették, és nem akarta, nem volt képes elvenni az életét.

Teltek a hetek, majd a hónapok. Halál kezdett vidámabb lenni, és bár a munkája továbbra is szomorú és fájdalmas volt, mindig a cipész szavai jártak az eszében. Időről-időre visszatért a faluba és távolról figyelte a cipészt, aki boldog mosollyal játszott gyermekeivel. Halál is boldog volt, létezése óta először. De aztán fivéreinek intelme őt is utolérte. A cipész kisebbik gyermeke nagyon beteg lett. Halál nem akart elmenni a faluba, bezárkózott szobájába és csak bámult maga elé. Már szinte a családjának tekintette a cipészt, és annak két gyermekét, képtelen lett volna elvenni egy kicsi gyermektől azt az ajándékot, hogy felnövekedhessen és megöregedhessen. Élet és Sors azonban ismét figyelmeztették: „Halál! Döntened kell! A gyermeknek azért kell meghalnia, mert te korábban nem vitted magaddal az apját. A természet így áll bosszút rajtad. Ha most sem végzed el a feladatod, annak beláthatatlan következményei lesznek.”

Halál nem válaszolt semmit. Napokig ült az ágya szélén és gondolkodott. Végül belátta, hogy úgy helyes, ha jóváteszi a hibát, amit elkövetett. Ezzel elveszi a gyerekektől az apjukat, de megadja a lehetőséget a kisfiúnak, hogy felnőjön, és szép, boldog élete legyen. Elment hát a faluba, egyenesen a cipész szobájába, aki az ágy mellett térdelt és imára kulcsolt kézzel szólt az Úrhoz, mentse meg a kisfiát. Még soha nem tett ilyet, de ez alkalommal felfedte magát az öreg előtt. A cipész nem lepődött meg, sőt, még egy gyenge mosolyra is futotta tőle. „Eljöttél hát értem ismét!” Halál némán bólintott. A cipésznek volt még egy kérése: hadd búcsúzzon el a gyermekeitől. Halál természetesen beleegyezett, de közben majd meg szakadt a szíve. Az öreg megcsókolta beteg kisfia homlokát, megsimította leánya arcát, majd Halál felé fordult:  „Készen állok!”
Másnap reggelre a kisfiú jobban lett. Nővére boldogan rontott be édesapjuk szobájába, ám már hiába szólongatta apját, az nem válaszolt. Az öreget eltemették, az évek pedig tovaröppentek. A kisfiú felnőtt, átvette apja üzletét, megházasodott és gyermeki születtek. Kilencven éves is elmúlt, amikor eljött érte Halál. Bár évek teltek el, Halál azt a kisgyereket látta maga előtt, aki az udvaron játszott apjával. Az ő ágya körül is két gyermek állt, de ők sokkal idősebbek voltak. És akkor a cipész fia ezekkel a szavakkal búcsúzott gyermekeitől: „Ne aggódjatok, gyermekeim! A halál olyan természetes dolog, mint a vetés után az aratás. Az élet nem tarthat örökké, és a halál csupán egy másik életbe nyit kaput számunkra. Ezért ne búsuljatok, még találkozunk!”

Az öreg ezután lecsukta a szemét és mosollyal az ajkán indult el útjára Halállal, hiszen tudta, hogy most ismét találkozhat édesapjával, egy másik, egy új életben.

 

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.