Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Humini „Szülőnek lenni nem annyira nehéz feladat”
2009. december 10., csütörtök 00:00

„Szülőnek lenni nem annyira nehéz feladat”

Írta:  Kertész Anna

Dr. Vekerdy Tamás gondolatai a mesékről, a gyerekekről és az emberi jogokról

„ Mindenek felett játszodjon és
nőjön a gyermek, a szüntelen
való tanítás elnyomja a növés
erejét, s az eszet mint az
országút olyan meddővé teszi.”

Bolyai Farkas: Az arithmetika eleje (Marosvásárhely, 1830.)



humini_vekerdy

Gyorsan változó világunk nehezen értelmezhető jelenségeire egyre feszültebb, teljesítményorientáltabb szülők és viselkedési zavarokkal küszködő gyerekek keresik az alkalmazható sémákat. A Kicsikről- nagyoknak című kötetében egy érdekes gondolatot vet fel, miszerint „Történeteket hallgatni és történeteket mesélni... - ha ehhez értünk és erre gyerekünket is rávezettük, biztosak lehetünk benne, hogy könnyebbé tettük számára, hogy az életet megértse és elviselje.” Hogyan tanulhatunk meg történeteket ilyen módon elmesélni és hogyan adhatjuk át a történetek szeretetét a gyermekeknek?

Vekerdy Tamás: A történetmesélés már egészen kiskorban elkezdődik, a gyerekek nagyon sok mindent értenek, amikor még alig beszélnek. Például, ha egy másfél éves kisgyerekkel nyaralni megyek, este elmesélhetem neki, hogy hogyan telt a közös napunk, ez egy rövid, egyszerű és emlékeztető mese lesz számára. Ezt később változatossá tehetem azzal, hogy magam helyett mindezt mondjuk, egy kismackóval mesélem el, és így haladunk lassan felfelé a korban, minden elmondott, de nem megnézett mesével, egészen fel a nagy mesékig, mint a tündérmesék, vagy a sárkányos történetek. Nem azért mesélek ilyen történeteket, mert ijesztgetni akarom a gyereket, hanem mert ezek nagy képek, amik visszaigazolják számára, hogy tudom, hogy szorong, a világ tele van általa még nem értett dolgokkal, de jöhet egy hős, a legkisebb királyfi, aki mindent legyőz. Az a kisgyerek, aki minden nap hallgat mesét, másfél évvel megelőzheti a kortársait az anyanyelvi fejlettségben.

Milyen formáló-nevelő szerepe lehet a meséknek az emberi jogok tanításában?

Vekerdy: A legfontosabb, hogy az emberi jogokat nem szabad direkt módon beépíteni a nevelésbe. Tanulságos mese, direkt mese, hozzá nem értő hitoktatók által készített erkölcsös mese, mind kipukkasztja, megsemmisíti a történetet. Ha nincs szándékosan levont tanulság, a gyerek involválódik a rohanó cselekményben, azonosítja magát a hősökkel, és a klinikai vizsgálatok szerint még kamasz korában is orientáló emlékei lesznek mesei helyzetekről. Nem tartom jó megoldásnak, hogy emberi jogi téziseket veszek, és ezeket megmesésítem. A nagy mesék eleve tartalmaznak olyan etikai tanulságokat, a méltóságtól kezdve a szabadságjogokig, amik megalapozhatják, hogy később az absztrakt módon fogalmazott emberi jogok érthetővé válhassanak.
Mély meggyőződésem, ha a gyerek a szó igazi értelmében tud olvasni, és regényolvasóként megy bele a kamaszkorba, sokkal könnyebb lesz a felnőttkora. Az emberi életbe, az önismeretbe a nagy regényeken keresztül vezet az út, legyen szó Dickens, Mikszáth, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Krúdy, vagy Tolkien műveiről.

Amikor a pedagógus, vagy a szülő elmesél egy ilyen történetet, szükséges, hogy utána elmagyarázza, segítse a történet tanulságának megértését?

Vekerdy: Soha ne vonjunk le tanulságot. Jó, hogy említette a pedagógusokat, rátérnék kicsit az iskolára. Az első-, második-, harmadik osztályosoknak szükségük lenne a mindennapos történetmesélésre. Az epochális oktatásban, bármiről is szól a történet, mindig elsődleges szerepet játszik, és ez rendkívül fontos. Amikor a pedagógus elmesél valamit és utána drámapedagógiai foglalkozást tart, az a gyerekben sokkal mélyebb nyomot hagy, hiszen a gyerek a cselekvésben él. A mesét is azért hallgatja szívesen, mert cselekvéssel telített. A játékról pedig fontos tudni, hogy egy teljes egészében szabadsághoz kötött funkció, nem fejlesztő játékokat, játékos tanulást értünk alatta, hanem szabad játékot. Schiller azt mondja, hogy az ember akkor igazán ember, amikor játszik. Felnőve a művészetben és a tudományban olyan dolgokkal játszunk, amiket nem tudunk megoldani, de számtalan esetben mégis olyan dolgokra jövünk rá, amikre nem is gondoltunk volna.

A meséken túl, hogyan teheti a szülő érdekessé az emberi jogokat a gyerek számára?

Vekerdy: Nem csak az emberi jogok terén, de minden téren fontos, hogy a gyerek tudja, hogy én, mint szülő mit tartok fontosnak. De hiába emlegetem fel, ha nem e szerint élek; a gyerek nem a szavaimból fog orientálódni, hanem a magatartásomból és a belső világomból, az érzéseimből, gondolataimból. Rám van állva, mint egy kis adó-vevő készülék és simán leveszi az én képzetáramlásomat. Nem gondolom azt, hogy megfelelő módszer, ha a szülő kiteszi maga elé az emberi jogi kiskátét és szépen naponta beosztva direkt módon neveli a gyereket. A kamaszkor fordulója után lehet érdekes például az emberi jogok egyezménye, vagy a gyermekjogi egyezmény. Akkor ezek az absztrakciók nagyon érdekessé és alkalmazhatóvá válnak, hiszen a kamaszt úgyis a törvényszerűségek és a struktúrák érdeklik. Ha a kisgyerekkora úgy telt el, hogy ezeket a nem direkt mesében, játékokban már spontánul, átélte, akkor most rájön arra, hogyan kell rendszerezni, ami élményt nyújt számára. Márpedig élmény és öröm nélkül nincs hatékony tanulás.

Egy korábbi interjújában említette, hogy nagy deficitet lát az érzelmi nevelés, a művészeti nevelés, vagy éppen a társadalomban való tájékozódás képességének tanításban. Hogyan lehetne ez utóbbit beépíteni a gyerekek mindennapjaiba?

Vekerdy: A kilencvenes évek elején lezárult egy vizsgálat, amiből kiderül, hogy az életbe való szociális beilleszkedés, boldogulás szempontjából az iskolában megtanult anyagnak mintegy 18 százalékban van szerepe, 82 százalékban ezt más determinálja. Legelső sorban még csak nem is az értelmi intelligencia, hanem az emocionális kvóciens, az érzelmi intelligencia, ami korlátozás nélkül fejleszthető.
Ennek fejlődését elsődlegesen az érzelmi biztonság megadása segíti elő. Vagyis elfogadom a gyereket olyannak, amilyen, ezáltal a gyermek megtanul személyes érzelmet kapni, elfogadni és viszonozni.
Maria Montessori mondta, hogy persze szeretnünk kell a gyereket, de még fontosabb, hogy megismerjük, mert ha megismerjük, abban már benne van a szeretet. Ez egy nagyon fontos gesztusa az életnek. Feladom önmagamat, a másikban élek és ezáltal ismerem meg a világot. Itt kezdődik az érzelmi intelligencia, mely később majd a szabad játékban, a mesében, az iskolában pedig a művészetekben fejlődik.
Érdekes tény, hogy a 400 évvel ezelőtti Magyarországon működő szigorú piarista, kálvinista, jezsuita iskolák gyakran a szorgalmi idő rovására rengeteg időt áldoztak iskolai drámák írására, rendezésére, előadására. Emellett zenekaraik, poétikai- retorikai önképzőköreik voltak, vagyis ösztönösen létezett a művészet. Ezt később a verbális anyagtömeg egyre jobban kiszorította az iskolákból. Az 1960-as évek második felében, az angol iskolarendszer nehéz helyzetbe került, a gyarmatokról beáramló bevándorlók tömegei miatt, akik nem ismerték jól a nyelvet, rossz szociális helyzetben éltek. Ekkoriban ível fel az angol drámapedagógia és iskolai színjátszás. Az angolok rájöttek, hogy ezzel lehet kezelni a szociabilitást, egymás megértését. Az érzelmi intelligencia is ezen keresztül fejleszthető, aminek ma ebben a formában nyoma sincs a magyar iskolákban. Nem tekinthető művészeti oktatásnak, hogy a gyerek feleletét osztályozom Beethoven életéből. Márai azt mondja, hogy a nyárspolgár azt hiszi, a művészet művelődési anyag, a normális ember ellenben tudja, hogy  élmény, amely felveri az életörömet.

Adottak napjainkban a lehetőségek Magyarországon a hasonló szellemben végzett drámapedagógiai oktatáshoz, színjátszáshoz?

Vekerdy: Ma Magyarországon nagyszerű pedagógusok működnek nagyszerű iskolákban, de ezek elszórtan léteznek. A közoktatás egésze még nem jött rá arra, hogy a régi módszerek, amikor a tanár kint áll a katedrán és darálja az anyagot, másnap pedig osztályzatért kérdezi ki, nem működnek már hatékonyan. Pontosan tudjuk, hogy mi kéne: kooperatív oktatás, projektoktatás, témahét, művészeti nevelés, szociális-mezőgazdasági- ipari munka, amit nem egy, alternatív iskola végez. Az alternatív iskolák hihetetlen erőfeszítések árán működnek és a normatíva csökkenés miatt rendszerük lassan rogyadozni kezd, nagy részük nem kap kiegészítő támogatást sem. Tehát azok az iskolák, amik már réges- régen kidolgozták és korrigálták élményalapú módszereiket, és amelyek mintául szolgálhatnának, hamarosan be fogják csukni kapuikat, vagy nagyon drága elit iskolákká válnak. Pillanatnyilag ez egy igen súlyos problémát jelent.

Egyre több külső és belső elvárásnak kell megfelelnie mind a szülőnek, mind a gyereknek. Hogyan válhatunk biztonságot adó szülővé?

Vekerdy: Szülőnek lenni nem annyira nehéz feladat, mert nincs nevelés, csak együttélés a gyerekekkel. Az én feladatom csak annyi, hogy azonos legyek önmagammal, hiteles legyek a gyerekem szemében. Át tudjam adni magam az intuícióimnak és megérezzem, hogy melyek ennek a gyereknek a szükségletei.  Manapság ez sokkal nehezebb persze, hiszen megszűntek a régi nagycsaládos együttélések, ahol a dédike már mindent tudott, és ez generációról- generációra áthagyományozta. Ma izolált szülők nevelnek izolált gyerekeket. Amit régen ösztönösen tudtunk, az ily módon feledésbe merült, most tudatosan újra meg kell mindent tanulnunk.
A jó család, a biztonságot adó család, olyan gyerekeket nevel fel, akik orientálódnak már a családi beszélgetésekben is, akik többé-kevésbé védettek a káros hatásoktól. Az a döntő, hogy milyen érzelmi kultúrájuk van a gyermeket majd vállaló fiatal felnőtteknek.

A Gyermekjogi egyezmény egyik alapvető elve a gyermek legfőbb érdeke. De ki határozza meg, mi a legjobb a gyermek számára?

Vekerdy: Az egyezmény a gyermek jogairól, melyet a magyar törvényhozás is elfogadott, azt mondja, hogy minden hivatalnak, hatóságnak és intézménynek minden intézkedésében a gyermek mindenek felett álló érdekéből kell kiindulnia. Nem olyan nehéz megmondani az esetek jelentős részében, hogy ez mit is takar. Például, ha a gyerek még testileg-lelkileg nem érett az iskolára, és ezt tudja az óvó néni, a szülő, az 1980-as években bevezetett intézkedések lehetővé teszik a rugalmas iskolakezdést. Ha ennek ellenére jön egy polgármester és megparancsolja az óvodában a nevelési tanácsadónak, h ne merjenek évet halasztani a gyermekkel, mert kevés a tanuló az iskolában és esetleg be kell csukni egy osztályt, vagy el kell bocsátani tanárokat, akkor ez nyilvánvalóan a gyerek érdeke ellen történik. Természetesen vannak esetek, amikor szakember bevonása szükséges ahhoz, hogy megmondjuk mi a gyerek érdeke. Mindenesetre azt jó lenne elérni, hogy ezeket a szakmai grémiumokat, mint például a nevelési tanácsadót, ne próbálják meg befolyásolni.
A gyerek elemi joga továbbá az is lenne, hogy megélhesse az életkorát. Ne akarjunk topmenedzser képzést az óvodában, az ott a szabad játék, a mindennapos mese, a nagy érzelmi biztonság és a spontán utánzás helye. Időben előre haladva pedig a kamasznak nem dolga, hogy adott pillanatban nagy teljesítményt nyújtson, a kamasznak az a dolga, hogy merengjen, ábrándozzon és egy nagy ugrásra készüljön a szervezetében, hiszen a vizsgálatokból tudjuk, hogy ebben az időszakban átépítés zajlik az agyában, folyamatosan változik a teljes hormonális rendszere. Békén kéne hagyni, ez a második születés korszaka.
A tananyag kérdését külön vizsgálva, elmondható, hogy 1985 óta a felsőbb rendelkezések, például a hazai törvények, a NAT rengeteget fejlődtek, de ez mégsem megy át a gyakorlatba. Ki miatt kell ilyen anyagtömeget görgetnie a gyereknek? Maga az iskola szabja meg önmagának, hiszen a helyi tantervet ő készíti el. A tananyag nem arra való, hogy azt elsajátítsam szóról-szóra, hanem, hogy ideális esetben abban találkozzon a tanár és a tanítvány, két pszichikum hasson egymásra és ezáltal képességfejlesztő hatást érhessünk el.

Hogyan lehetne erre a szerepre a leendő szülőket felkészíteni?

Vekerdy: Az északi országokban viszonylag hatékony módon állnak szóba a kamaszkor után a fiatal, de még érettségi előtt álló fiatalokkal, a leendő családokat illetően, ami általános érdeklődést kelt. Sok mindent meg tudhatnak így a lányok arról, hogy melyek is az együttélés szabályai. Erre hazánkban is volna mód, de Magyarországon bármily régóta is tervezik, hogy ez is belekerül duzzasztva a tananyagba, nem nagyon engedik az iskolák.

A média és az internet térnyerésével az információhoz és a védelemhez való jog közötti ellentmondás egyre aktuálisabb kérdéssé válik. Hogyan lehetne megvédeni a gyermekeket a káros, negatív tartalmaktól, úgy hogy eközben információszerzési és tanulási lehetőségeiket nem korlátozzuk?

Vekerdy: Természetesen Amerikában már kitalálták a dekódert, amelyik kikapcsolja a tévét, ha olyan műsor következik, ami sugározza ezt a jelet. Így a gyerek bizonyos műsorokat nem tud nézni, még ha egyedül is marad otthon. Így van, amihez hozzájut és használhatja, és van, amitől elzárják. Magyarországon ez is teljesen rendezetlen kérdés. Hiába írják ki, hogy 12 év a korhatár, ez édes keveset ér. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy egy testi, lelki értelemben nagy érzelmi biztonságban felnövő, jó állapotban levő gyerek, ha lát egy agresszív filmet, nem árthat annyit neki. A tragédia az, hogy az érzelmi deprivációban felnövő gyerekek rákattannak az agresszív filmekre és ott mintát találnak a bennük is feszülő agresszióhoz.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.