Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Háttér Totális demokrácia
2010. július 15., csütörtök 01:00

Totális demokrácia

Írta:  Csonka Anna
Az európai, és még inkább az amerikai ember számára a demokrácia a legfontosabb és legrégebbi hagyományok közé tartozik, az olyan szokások közé, amelyekre büszkék vagyunk és az identitásunk alapját jelentik. Talán éppen ezért hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az emberiségnek mindössze az egyhatoda olyan szerencsés, hogy ebben a Churchill által a legkisebb rossznak nevezett rendszerben éljen.

A maradék ötmilliárd ember leginkább auto – és teokráciában, vagy maximum kvázidemokráciában él, tehát minden okuk meglenne arra, hogy ők vessenek véget ennek a mi kis „szabadság, egyenlőség, testvériség”- bolondériánknak, és gyarmatosítsák a politikai életünket. A XX. század egyik legnagyobb gondolkodója, Samuel P. Huntington szerint nagy esély van rá, hogy ez így is fog történni, ha a nyugati civilizációk nem ismerik fel az egyes kultúrák összeegyeztethetetlenségét. Huntington úgy vélte, hogy a liberális demokrácia és az ahhoz kapcsolódó értékrend az általa „nyugati kereszténységnek” nevezett civilizáció kulturális sajátossága, és nem várható el, hogy más civilizációkhoz tartozó kultúrákban is gyökeret verjen. Teóriáját, amely először 1993-ban jelent meg a Foreign Affairs című amerikai szaklap hasábjain, azóta jó néhány balul sikerült, többek között demokrácia-exportnak feltüntetett háború is igazolni látszik. A lánglelkű demokraták azonban még mindig hisznek abban, hogy a kedvenc termékük ugyanúgy honosítható, mint a gyorsétterem-láncok.

„A demokráciának- természetéből adódóan- alulról, organikusan kéne kifejlődnie, ahogyan az a mai stabil európai és észak-amerikai demokráciákban történt. Lehetetlen száz százalékban kívülről bevinni” – mondja Magyarics Tamás, az International Centre for Democratic Transition (ICDT) magyarországi ügyvezető elnökhelyettese. Ehhez a folyamathoz többnyire évszázadokra van szükség, de a mai, rohanó világban –természetesen- erre nincs idő. Vannak azért a demokrácia legújabb kori hódító útjának is sikeres állomásai, többnyire azokban az országokban, ahol a hagyományok amúgy is illeszkednek a demokrácia játékszabályaihoz, és a gazdasági helyzet is ideális. Kevesen gondolnák, de az egyik olyan ország, ahol az USA sikeresen ültette el a demokrácia magvait, Németország.  Ott a második világháborút megelőzően csak a Weimari Köztársaság pár évében működött egy kezdetleges demokrácia, de a mai formájában csak az amerikaiak hathatós közreműködésével (Marshall-segély) alakult ki. Persze, könnyű egy olyan országot a demokráciaexport zászlajára tűzni, ahol például Otto von Bismarck már a XIX. században olyan szociális ellátó rendszert hozott létre, amely később mintául szolgált többek között a magyar társadalombiztosítási rendszer kialakításánál is, és ahol a többpárt-rendszernek is évszázados hagyománya volt. A másik kivétel, amellyel előszeretettel támasztják alá a politikai gyarmatosítás szükségességét és eredményességét, Japán, ahol konkrétan amerikaiak írták az alkotmányt.

„Ez, persze, két nagyon extrém eset” – mondja Magyarics. – „Japánban és Németországban is olyan belső tényezők játszottak közre, amelyek például Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsia legtöbb országában hiányoznak. Ezek a gazdaság fejlettsége, az iparosodottság magas szintje, a kulturális dimenzióban pedig a liberális hagyományok, az egyén előtérbe helyezése a közösséghez képest. Demokráciát ugyanis csak autonóm személyek képesek létrehozni, többségében ilyen emberek pedig a széles középosztállyal rendelkező államokban vannak. Éppen ezért mi hiszünk abban, hogy a jólét magával hozza a demokráciát.” Felmerül persze a kérdés, hogy akkor a fantasztikus módon prosperáló Kína, és a szintén jelentős gazdasági fejlődést produkáló Oroszország miért nem demokrácia még, vagy miért csak papíron az. „ Manapság nagyon divatos a kínai csodáról beszélni, de ez valójában az egymilliárdos kínai népességnek csupán az elenyésző, a part menti nagyvárosokban élő részét érinti – magyarázza Magyarics Tamás. „A belső területeken lakók még mindig két-háromszáz éves lemaradásban vannak. Ez, kisebb mértékben, de igaz Oroszországra is, ahol a szocializmus alatt hihetetlen áldozatok árán történt meg az ország modernizálása, ami nagyon elmélyítette a társadalmi különbségeket. Mindkét esetben nagyon kevés idő telt el a gazdasági boom óta ahhoz, hogy tudni lehessen, milyen átalakulásokhoz vezet ez igazából. És közrejátszik az is, hogy mindkét országban nagyon erősek az autokrata hagyományok. A kínaiaknál a közösség mindig előnyt élvezett az egyénnel szemben, és nagyon mély a tekintély-és hagyománytisztelet is, ami lassítja a változásokat. Oroszországban pedig a központosításnak van több, mint ezer éves hagyománya, ott mindenki a cár atyuskától várja megoldást, ezért egyelőre csak ez az irányított demokrácia képes működni.”

Noha Magyarics Tamás szerint a jólét hozza magával a demokráciát, néhány meglehetősen szegény ország vezetősége „ha a hegy nem megy Mohamedhez...” – alapon, mindenféle külső segítség nélkül is eljut oda, hogy a nép kezébe helyezze hatalmát. A Himalájában fekvő apró ország, Bhután királya például 2007-ban önként lemondott a trónjáról, hogy átalakítsa az államot monarchiából demokráciává. Jigme Khesar Namgyel Wangchuck király azt mondta a népének, hogy elérkezett az idő, hogy az emberek uralkodjanak, és voltaképpen megparancsolta nekik, hogy alakítsanak pártokat. A nép nem akart ellentmondani hőn szeretett uralkodójának, és bár végig kételkedtek a demokrácia sikerében, végül négy pártot is alapítottak, és az első választásokon hatvanhat százalékos volt a részvétel. Jigme Khesar Namgyel Wangchuck továbbra is államfő maradt, de a kezében már nincs abszolút hatalom. A választások után azt nyilatkozta, hogy izgatottan várja a parlamenti vitákat. Sajnos, a XXI. század folyamán  ez volt az egyetlen teljesen békés, demokratikus átmenet. A Democracy at Freedom House elnevezésű amerikai szervezet, amelynek fő profilja a demokrácia-monitoring, még négy sikeres demokratikus „forradalmat” említ az elmúlt tíz évből: a Milosevics távozását megelőző békés diáktüntetéseket Szerbiában 2000-ben, a grúz Rózsás forradalmat 2003-ból, a 2004-es Narancsos forradalmat Ukrajnában, és a 2005-ös libanoni Cédrus forradalmat. Azonban ezek mindegyikét erőszak kísérte, és egyelőre az említett ország egyike sem nevezhető stabil demokráciának.

Ha demokratikus átmenethez szinte mindig tankok kellenek, és emberáldozat, a rendszer pedig még csak nem is működik igazán jól, akkor miért fontos mégis, hogy egy országban a nép kezében legyen a hatalom? Magyarics Tamás így válaszolt erre a kérdésre: „Amellett, hogy alapvető emberi jogok csak a demokráciákban érvényesülnek, nagyon fontos tényező, hogy az ilyen politikai rendszerben a vezetők hatalma legitim. Márpedig a nemzetközi közösség csak a legitim vezetőket fogadja el teljes jogú tagként, csak ők kerülhetnek döntési pozícióba. A másik ok, amiért a vezető politikusok proponálják az országuk demokratikus átalakulását, az az, hogy látják, hogy Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a politikai stabilitás és a feszültségek megszűnése miatt hihetetlen emberi energiák szabadultak fel, ami gazdasági fejlődésben öltött testet. A demokrácia emellett arra is jó, hogy a szélsőségek ne nyerjenek teret, és hogy a hatalom mindig ellenőrizve legyen, a fékek és ellensúlyok elvéből adódóan, amely a rendszer alapja. A demokrácia minden döntési folyamatot eléggé lelassít, sok kontrollon mennek keresztül például a törvények, így nehezebben születnek elhamarkodott döntések.” A nemzetközi közösség szempontjából egy kicsit más érvek szólnak az országok – akár erőszakos – demokratizálása mellett. „Egy demokratikus vezető sokkal kiszámíthatóbb és sokkal kevésbé radikális, ez a globális stabilitás szempontjából nagyon fontos tényező.” A „világbéke” pedig mára egy olyan szóvá nőtte ki magát, amelynek nevében naponta ölnek ártatlan embereket és sorra gyarmatosítanak országokat, ahol dollármilliókat költenek arra, hogy demokráciát tanítsanak olyan embereknek, akik a vallásukért-kultúrájukért harcolva százakat rántanak magukkal a halálba, ha kell. Így épül a szép új demokrácia.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.