Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Háttér Jog az egészséghez, jog a valósághoz
2010. június 17., csütörtök 01:00

Jog az egészséghez, jog a valósághoz

Írta:  Németh Gábor
Az egészségügy mindig is kiemelt helyen állt a fogyasztóvédelmi szabályozások terén. Elég csupán a kuruzslásra gondolnunk, melyről a Büntető Törvénykönyv többek között így rendelkezik: „Aki jogosulatlanul, ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet fejt ki, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a kuruzslást az orvosi gyakorlatra jogosultság színlelésével követik el.”

Mégis, megkérdőjelezhető minőségű egészségügyi áruk és szolgáltatások örvendenek lankadatlan népszerűségnek, ördögi ügyességgel kerülve meg a törvény betűit. A társadalom pedig szélmalomharcot vív, amikor a fogyasztót a legfőbb veszélytől, önnön naivitásától próbálja megvédeni. A választás szabadsága természetesen mindenkit megillet bizonyos keretek között, függetlenül a tájékozottsága mértékétől. Cinikusabbak idézhetik a szállóigévé vált politikusi mondást: „Magyarországon mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.”

A tudatos fogyasztónak azonban nem kell naprakésznek lennie a mindenkori egészségügyi szabályozásból, elég, ha néhány alapvető fogalmat ismer és rendelkezik a megfelelő szemléletmóddal.

Két fontos kategória kerül előtérbe időről-időre, a konvencionális, vagy más néven klinikai medicina és az ezzel ellentétben álló vagy ezt kiegészíteni akaró alternatív, vagy más néven komplementer gyógyászat. Az utóbbi kategóriára jó példa a reflexológia, a kiropraktika, a Bioptron lámpa, a bioenergia és -rezonancia, az aroma- és kristályterápia, a gyógyteák, a csakra- és auratisztítás, az imamondatás, vagy az energetizáló TV-sámán. Némely tudományosan hangzik, mások megmosolyogtatóan vagy hajmeresztően ezoterikusnak; ember legyen a talpán, aki kiigazodik köztük. Termékeik megnevezésében azonban közös: „Gyógyszernek nem minősül...”.

A „gyógyszer” megnevezést kizárólag a klinikai medicina által használt gyógymódok számára tartja fenn a törvény. Pontosabban fogalmazva, kizárólag a konvencionális gyógymódok teljesítik az ott megjelenő feltéteket, bár a vonatkozó jogszabály első ránézésre meglehetősen tágan fogalmaz: „gyógyszer: bármely anyag vagy azok keveréke, amelyet emberi betegségek megelőzésére vagy kezelésére állítanak elő vagy azok az anyagok vagy keverékei, amelyek farmakológiai, immunológiai vagy metabolikus hatások kiváltása révén az ember valamely élettani funkciójának helyreállítása, javítása vagy módosítása, illetve az orvosi diagnózis felállítása érdekében alkalmazható”

A nehezebben teljesíthető részt a forgalomba hozás feltételeinél találjuk: „A gyógyszerészeti államigazgatási szerv a gyógyszer forgalomba hozatali engedélyét akkor adja ki, ha annak… ...terápiás hatásossága - az egyszerűsített eljárással törzskönyvezhető homeopátiás gyógyszerek kivételével - klinikailag is bizonyított”

A homeopátiás szerek furcsa kivételére még vissza fogok térni, de először vizsgáljuk meg a terápiás hatásosság bizonyításának klinikai feltételeit!

A mai tesztek kialakulásának a régmúltba nyúló hosszú történetéből mindenképpen szót érdemel Avicenna, a XI. századi perzsa orvos. Kánon című munkájában a következő alapelveket fogalmazta meg a gyógyszerek hatékonyságának megfigyeléséről:

  • a gyógyszernek lehetőleg ne legyen véletlenszerűen változó tulajdonsága
  • egy gyógyszer egy betegséget kezeljen, ne több betegségből álló összetett bajt
  • a gyógyszer több különböző betegség ellen is legyen próbára téve, kipróbálandó, melyeket gyógyítja a lényegéből fakadóan és melyeket az esetleges véletlen tulajdonságainál fogva
  • a gyógyszer ereje a betegség mértékéhez legyen szabva
  • a hatóidőt figyelni kell, így megkülönböztetve a lényegi hatást a véletlenszerűtől
  • a gyógyszer hatásának gyorsnak kell lennie, másképp nem különböztethető meg a véletlen hatástól
  • a kísérleteket emberen kell végezni, mert állatokon más lehet a hatás.

 

A modern klinikai kísérletek megértésében segíthet egy egyszerű gondolatkísérlet: beteg voltam, gyógyteát ittam, meggyógyultam. Biztosan állíthatom-e, hogy a tea gyógyított meg, esetleg ajánlhatom-e másnak is? Ki tudja, talán nélküle is meggyógyultam volna. Talán gyorsabban is. Lehet, másokra másképpen hat.

Ha meg akarjuk ismerni egy szer gyógyhatását, helyesen tesszük, ha sok emberen (nagy mintán) végezzük a kísérletet, amelynek tagjai bár különböznek egymástól, a kezelni kívánt betegségük mégis ugyanaz. Érdemes véletlenszerűen (randomizálva) két egyenlő létszámú csoportba osztani őket, s csak az egyiket kezelni, így megtudhatjuk, hogy mi történik azokkal, akik nem kapnak gyógyszert (nevezzük őket kontroll csoportnak). Ez sem elég azonban, hiszen mindenki hallott már a placebó-hatásról, amikor a beteg, aki hatástalan készítményt kap, mégis jobban lesz, mert úgy érzi, foglalkoznak vele. Érdemes hát a kontroll csoportnak is ál-gyógyszert (placebót) adni és titokban tartani, ki melyik csoportba került, így úgymond vakká tenni a kísérletet az előítéletek iránt. Ha pedig valóban biztosra akarunk menni, a kezelőorvosnak sem szabad tudnia, kit kezel valódi gyógyszerrel és kit placebóval, ily módon tehetjük duplán vakká a kísérletet. A kapott eredmény pedig magáért beszél: ha a kezelt csoport a kontroll csoporttal ellentétben meggyógyult, annak semmi más oka nem lehetett, csupán az alkalmazott gyógymód hatékonysága. Ezt az eljárást nagy mintán végzett, randomizált, kettős vak placebó-próbának hívják. Ezek eredményét, a konvencionális gyógyászatot más néven bizonyíték-alapú medicinának is nevezik, mint láthatjuk, jó okkal.

Ezek a tesztek mutatják meg a valódi különbséget a gyógyszerek és a „gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású készítményként” forgalomba kerülő termékek között.

Azok a szerek, amelyek bizonyíthatóan hatékonyak, definíció szerint a klinikai gyógyászat eszköztárába kerülnek. Ezek után elmondhatjuk, kétféle gyógyászat létezik: ami valóban működik, és ami komplementer vagy alternatív.

Nem lehet, sajnos, szó nélkül elmenni a homeopátia gyakorlata mellett sem. Mint a korábban idézett törvényből is látszik, a homeopátiás szerek különleges elbánást élveznek, mert gyógyszernek minősíthetőek a fent leírt szigorú tesztek elvégzése nélkül is.

A homeopátia atyja egy Samuel Hahnemann nevű német orvos, aki 1796-ban állt elő az elgondolásával. Az elképzelés alapját a vitalitás elve adta, mely szerint az élet valamilyen transzcendens minőséggel bír (amelynek az utóbbi kétszáz év tudományos fejlődése konzekvensen ellentmond) és hasonlót a hasonlóval lehet gyógyítani. Vagyis a betegséget okozó anyagot fel kell hígítani alkohollal vagy desztillált vízzel, lehetőleg minél jobban, mert annál erősebb a hatása, s majd ez az elegy meggyógyítja azt a betegséget, amit a hatóanyaga eredetileg okozott volna. Az eljárás a mai napig nemigen változott. Óriási mértékű hígítási arányokat használnak, például egy köbcentiméternyi betegséget okozó anyagot ezer köbcentiméter vízzel hígítanak, aztán ebből az elegyből egy köbcentimétert kivesznek, és azt hígítják tovább újabb ezer köbcentiméter vízzel, és ezt ismétlik - elméletük szerint minél többször, annál erősebb a hatás. Nem ritka az 1:1060 mértékű hígítás sem. Ekkora hígítási arány mellett az eredeti betegséget okozó anyagnak már egy molekulája sem fordul elő a szerben: nincs olyan ismert módszer, amivel meg lehetne különböztetni az így kapott szert a hígításhoz használt folyadéktól, így nyilván a hatását sem lehet tesztelni. Az így elkészült, gyógyszernek minősülő szert itthon általában cukortablettákra csepegtetve hozzák forgalomba.

Bár a homeopatikus szerek hatása lényegüknél fogva nem vizsgálható klinikai módszerekkel, felvetődik a kérdés, elfogadható-e, hogy egy gyógyszernek nem ismerjük más hatását a placebón kívül? Ha egészségügyi problémánk van, nyilván szeretnénk a pszichés úton elérhető legtöbb segítséget a gyógyuláshoz, ám ha ez nem elég, akkor szükséges a tudat, hogy a gyógyszer, amivel segítségünkre sietnek az orvosok, valóban hatni fog és nem csak egy újabb bátorítás, aminek a hatására talán majd magunktól meggyógyulunk.

A kérdésnek orvosi-etikai oldalról is komoly súlya van. Ha valakinél nem hat a homeopátiás szer, ki lesz a felelős? Az orvos, aki a mérhető hatással nem rendelkező szert írta fel, vagy beteg, aki a jelek szerint nem akar eléggé meggyógyulni?

A gyógyszeriparban megszokott módon a homeopatikus szerek jelenlegi EU-s, és így magyarországi szabályozása is erős lobbytevékenység eredménye, amely mögött olyan csoportok állnak, mint például a Homeopatikus és Antroposzomatikus Orvosi Termékek Európai Koalíciója (ECHAMP). Nem nehéz belátni, hogy éppen a homeopátia elnyomásával vádolt gyógyszeripar húzza a homeopatikus szerekből a legnagyobb hasznot, hiszen ezeknél a szereknél kutatási költség gyakorlatilag nincs, az anyagköltség pedig minimális.

 

Forrás:

 

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.