Nyomtatás
2010. máj. 13., csütörtök 01:00

Kína esete a Google-lel – avagy a globális kommunikáció és a diktatúrák

Írta:  Lesti Laura
Hosszas tárgyalások és alkudozások után március végén bebizonyosodott, hogy a Google elhagyja a kínai piacot. Számos szolgáltatása továbbra is elérhető maradt az országban, ám székhelyét a különleges igazgatású Hongkongba helyezte át. Az amerikai keresőóriás a hosszú évek óta érvényben lévő cenzúrával magyarázta a döntését, hiszen véleménye szerint a szólásszabadság központi korlátozása nem elfogadható. De miért is fél ennyire Kína a kommunikáció szabadságától? Vajon az emberi jogok és az információs szabadság valóban alááshatják az egypártrendszert és a diktatórikus berendezkedést?

A piacvezető internetes keresőóriás szervereit, illetve Gmail levelezőrendszerét január közepén több  hackertámadás érte. A támadások, amelyek a leggyakrabban a közismert kínai ellenzékiek, illetve emberi jogi aktivisták Gmail postafiókjainak feltörését célozták, a Google gyanúja szerint a kínai hatóságok jóváhagyásával történtek. A cég vezetői tehát úgy döntöttek, hogy ilyen feltételek mellett nem hajlandóak a továbbiakban az országban maradni. Szergej Brin, a Google egyik alapítója egy interjúban fejtette ki személyes motivációit is a kivonulás mellett; egykori szovjet emigránsként idegenkedik a diktatórikus hatalomtól, illetve a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásától.

A Google 2006 januárjában vonulhatott be Ázsia legnagyobb piacára azzal a feltétellel, hogy tiszteletben tartja a kínai hagyományokat és elfogadja a kommunista vezetés feltételeit. A gyakorlatban ez egyes webes tartalmak cenzúrázását jelentette. Ám a hatalmas gazdasági nyereség reményében a cég ekkor elfogadta a rezsim megkötéseit. Kína kormánya azonban már 2006 novemberében bekeményített, ekkor kezdte el ugyanis használni az úgynevezett Nagy Kínai Tűzfalat, amely jelentősen megnehezítette vagy teljesen lehetetlenné tette olyan oldalak elérését, melyeket a hivatalos vezetés törvénytelennek ítélt.

Úgy tűnik, hogy a kínai vezetés igen hamar felfedezte a rá leselkedő veszélyeket. Úgy tűnik, gyorsan megértették, hogy az információ szabadsága, illetve az a tény, hogy bárki bármilyen adathoz szabadon, korlátozások nélkül hozzáférhet, a diktatórikus rendszer alapjait fenyegeti.

Kína ellenállása az új eszméknek azonban nem új keletű jelenség. Ian Buruma, a The Wall Street Journal Távol-Kelet szakértője arra hívja fel az olvasói figyelmét, hogy az autoritárius berendezkedés végigkíséri Kína történelmét. A konfuciánus értékek és a kommunizmus egyaránt a tekintélyelvűséget és az engedelmességet helyezi minden más érték fölé. Azonban Mao halála óta az egypártrendszer legitimitása már nem a kínai kommunizmusba vetett hiten alapul. Ma a rendszer legerősebb tartópillére a piacgazdaság nyomán jelentkező életszínvonal-emelkedés. Az állam vezetésében és a társadalmi és politikai élet szabadságában azonban a közelmúltban sem történt semmilyen jelentős változás. Az életszínvonal ugyan emelkedett, ám a szólás- és a véleménynyilvánítás szabadsága továbbra is hiányzik. Az egypártrendszer haszonélvezőinek uralma megkérdőjelezhetetlen. Feltétlen egyetértést és engedelmességet várnak a társadalomtól. És ezt a feltétlen elfogadást, a vezető réteg hatalmának megkérdőjelezhetetlenségét veszélyeztetheti az információ szabad áramlása. Ezért zárkózik el Peking teljesen a cenzúra felszámolásától. Egyértelmű, hogy a párt nem tudná hosszasan megőrizni hatalmi monopóliumát, ha a nyugati demokrácia alapeszméi – a szabadság, az egyenlőség és a testvériség gondolatai - tartósan be tudnának épülni a kínai gondolkodásmódba.

De vajon meddig tartható fenn mesterségesen ez az állapot? Vajon meddig lehet korlátozni az információ szabad áramlását akkor, amikor az információs technikai eszközök robbánasa nyomán gyakorlatilag bárki, bármilyen adathoz egyszerűen hozzáférhet?

Vajon meddig lehet elnyomni egy társadalmat? És vajon milyen szerepet játszhat ebben a kommunikáció szabadságának megvonása? Úgy gondolom, hogy ennek a kérdésnek a megválaszolása nem jelent nehézséget. Elég, ha a közép-kelet-európai rendszerváltásokra gondolunk, ahol a szamizdat kiadványok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a társadalom megismerkedjen a demokratikus eszmékkel, és felmerüljön a demokratizálódás széleskörű igénye. Napjainkban pedig sokkal egyszerűbbé vált az információ terjesztése. Gyakorlatilag szinte lehetetlen az információ-áramlás teljeskörű korlátozása, nagyon megnehezítve ezzel a diktatúrák sorsát.

Azt hiszem, hogy a Google fellépése Kínában az eszmék összecsapásának is tekinthető. A diktatórikus rendszer alapgondolata ütközik az emberi jogok, a demokrácia és a szabad véleménynyilvánítás eszméjével.

Azt hiszem továbbá, hogy a nyugati kultúrának erkölcsi kötelessége az emberi jogok érvényesülésének előmozdítása, ezért mindenképpen helyes, ha erre rendszeresen figyelmezteti a kínai vezetést.

A legfontosabb kérdés azonban továbbra is nyitott. Vajon a kommunista rezsim alapgondolata marad állandó, vagy a szabad információ-áramlás kerekedik felül hosszú távon a kínai társadalomban, megdöntve ezzel a diktatórikus rendszer alapjait?

Kapcsolódó elemek