Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Háttér ... ami velünk soha nem fordulhatna elő?
2010. március 18., csütörtök 00:00

... ami velünk soha nem fordulhatna elő?

Írta:  Németh Gábor
Bár népirtást csak emberek követnek el, az állatok viselkedése nem áll olyan messze a miénktől, mint azt esetleg gondolnánk. Jane Goodall 1974 és 1977 között végzett megfigyelései között beszámol egy három és fél éven át zajló támadássorozatról, amely során egy csimpánzközösség tagjai módszeresen kiirtották a rivális csoportot. Külön kiemelendő, hogy mindig magányos egyedet támadtak meg, s a már védekezésre képtelen, teljesen mozdulatlan áldozatot is tovább ütlegelték, majd magára hagyták, s az elpusztult.

Azt sem mondhatjuk, hogy az emberi ősközösségekre kevésbé lett volna jellemző az erőszak, vagy, hogy a háború pedig főleg rituális keretek közt zajlott volna. . Lawrence H. Keeley tanulmánya azt állítja ugyanis, hogy az ősközösségekben élő férfinépesség tizenöt- hatvan százaléka (függően a vizsgált csoporttól) hal erőszakos halált a törzsi összecsapások során. Gondoljunk csak bele, ilyen arányok mellett a második világháború áldozatainak száma nem százmilliós, hanem milliárdos nagyságrendű is lehetett volna.

Ahogyan a korai ősközösségek civilizációkká szilárdultak és megjelent az írásbeliség, úgy maradtak ránk teljes népek pusztulásának krónikái is, elég csak a Bibliához fordulni:
„Rajta hát, menj, és támadd meg Amaleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat." (1 Sám15,3)

A XV. és a XX. század közötti időszakból több, jól dokumentált, legalább tízezres nagyságrendű genocídiumról is tudunk. Az 1572-ben a protestáns franciák lemészárlása a katolikusok által, és az 1792-es oroszok által véghezvitt, az aleutokat sújtó népirtás külön-külön is legalább tízezer életet követelt. A gyarmatosítások különösen figyelemre méltóak a népirtások történetében. Ausztráliában az 1788-as évtől az 1920-as évek végéig több, mint százezer bennszülöttel végeztek a gyarmatosítók, Amerikában pedig a kontinens északi és déli részén, valamint a karibi térségben is egymillió fölé szökött az indián áldozatok száma.

A technológia fejlődésével a XX. század első felére igazán megugrottak a számok: az első világháború során a törökök több mint egymillió örménnyel végeztek, a második világégésben a nácik és a szovjetek külön-külön is tízmilliós nagyságrendben végezték ki különböző népcsoportok tagjait etnikai hovatartozásuk miatt.

Részben ezek hatására határozta meg az ENSZ a népirtás nemzetközi jogi fogalmát 1948-ban. Megszületett az úgynevezett Genocídium-egyezmény, amelyhez Magyarország is csatlakozott, és kihirdette az 1955. évi 16. törvényerejű rendelettel. A magyar büntetőjog e magasabb rendű nemzetközi jogi norma alapján határozza meg és szankcionálja a népirtást.
A nemzetközi szintű szabályozás azonban korántsem jelentette a genocídiumok megszűnését. Csak néhány példa: Szudánban, Ugandában, Ruandában, Burundiben és Indonéziában külön-külön is százezrével, Bangladesben és Kambodzsában milliószám haltak meg emberek a gyarmati rendszer összeomlását követő etnikai villongások és politikai tisztogatások következtében.

Stanton szerint a társadalom szintjén nyolc jól elkülöníthető lépés figyelhető meg a népirtás előkészítése és véghezvitele, majd utóélete során:

  1. Osztályozás. Az emberek között kiélesedik a „mi" és „ők" megkülönböztetése.
  2. Megbélyegzés. A perifériára szorult csoportokat gyűlöletkeltő szimbólumokkal, jelképekkel bélyegzik meg.
  3. Dehumanizáció Az egyik csoport a másik emberi voltát kérdőjelezi meg;llati viselkedésre és tisztátalanságra utaló jelzőkkel illetik.
  4. Szervezés. Milíciák szervezése, rendőri és (fél)katonai szervezetek tömeges felkészítése és felfegyverzése.
  5. Polarizálás. Intenzív gyűlöletkeltő propaganda.
  6. Felkészülés. A leendő áldozatok azonosítása és elkülönítése.
  7. Pusztítás. Az elkövetők szemszögéből a társadalom megtisztítása, fertőtlenítése, mert nem tekintik többé embernek az áldozatokat.
  8. Tagadás. Az elkövetők letagadják a történteket.

Az egyén szintjén pedig racionalizálni tudjuk a legszélsőségesebb tetteinket is. Senki sem mentes az előítéletektől, az általunk képzett csoportokat általánosításokkal jellemezzük, hajlamosak vagyunk mások hibáztatására. Könnyen hivatkozunk a társadalom jogos önvédelmére. Vélt vagy valós különbségeink mentén kialakul a másik csoport felett érzett felsőbbrendűségi érzetünk. Mindez, persze, nem egyik napról a másikra megy végbe, az átmenet lassúsága pedig gondoskodik arról, hogy ne tűnjön fel, hova is vezet a gondolkodásmódunk. Be kell látnunk, hogy az elkövetők és elszenvedők sem különböznek tőlünk, tudatában kell lennünk annak, hogy mindez velünk is előfordulhat, kerülhetünk bármely oldalra.

Források:
Jared Diamond „The rise and fall of the third chimpanzee"
Gregory Stanton „The eight stages of genocide"

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.