Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Háttér Uniómentés a Külügyi Intézetben: „A gyógymód a halál okaként is megjelenik”
2012. február 24., péntek 07:34

Uniómentés a Külügyi Intézetben: „A gyógymód a halál okaként is megjelenik”

Írta:  Farkas Bálint

EU zászlóAzon a tényen, hogy az Európai Unió válságban van, nem sok vitatnivaló akad, lehetséges kiutakat vázoló gazdasági, politikai elképzelésekből és filozófiai eszmefuttatásokból azonban nem szenvedünk hiányt. A szakmai viták és a politikai realitás ritkán járnak kézen fogva, nem történt ez a mostani konferencián sem másképp.

A Magyar Külügyi Intézet „Eurómentés a `Kerneuropa` útján, avagy hány sebességet visel el az Európai Unió?” címmel, hétfőn megtartott rendezvényén Kiss J. László, az intézet tudományos igazgatója, a Külügyi szemle főszerkesztője, és Gálik Zoltán tudományos főmunkatárs két rövid előadásban vázolta fel az Európai Unió válságkezelésének egyik lehetséges scenárióját. A rendezvény célja Kiss J. László szerint nem az aktuális politikai realitások és lehetséges alternatívák feltérképezése volt, sokkal inkább egy általános modell bevezetése, amely számos szakmai szempont mentén vizsgálja a kérdést, és vitaalapul szolgálhat a megvalósítás módjához.

Mindkét előadás alaptézise volt, hogy az Euro megmentése csak egy többsebességes Európa létrehozásával lehetséges, amely során egy német dominanciával megvalósuló, a jelenlegi eurozóna tagállamait tömörítő mag-Európa jönne létre. Ez az előre menekülés és az Unió kettéosztása azonban nem a periféria kizárását jelentené, hanem egy olyan szupranacionális és kormányközi szerződéseken alapuló rendszer kialakítását, amely a jelenlegi takarékossági politika helyett strukturális változásokat léptet életbe. Kiss J. László helyzetértékelése szerint az elmúlt két évben valódi megoldás nem született, és a „gyógymód a halál okaként is megjelenik”. A takarékossági politika nem akadályozza meg az Unió széthullását, ugyanakkor elmélyíti a görög válságot.

Kiss J. László felvázolt egy három pilléren alapuló megoldást, ami azonban mindeddig erős német ellenállásba ütközött. Ennek az elképzelésnek az első pontja a költségvetési politikák európai szintű centralizálása és az eurokötvények bevezetése, amely a szuverén államadósságok közös finanszírozását, Németország számára pedig a hitelfeltételek romlását jelentené. A második pont, aminek megvalósulásához a francia álláspont megváltozása szükséges, lényegében az összeurópai gazdasági kormányzás megteremtését célozza, a felvetés harmadik eleme pedig az a részben már működő gyakorlat alkalmazása lenne, amely során az Európai Központi Bank az eladósodott országok állampapírjait nagy mennyiségben vásárolná fel.

Kiss J. László elmondta, hogy a jelenlegi megoldással két párhuzamos szerződés jött létre, ami a kétsebességes Európa intézményesítésének első lépése volt. A fiskális unió az alapproblémákat azonban nem oldja meg. Preventív intézkedésként az eladósodás megelőzésére működőképes rendszert kínál, de a perifériaállamok versenyképességi és gazdasági növekedési problémáira önmagában nem nyújt megoldást. Ezért egyre többen vélik úgy, hogy elengedhetetlen a közös gazdasági kormányzás, egy európai pénzügyminisztérium és monetáris alap felállítása, egységes képviselet a nemzetközi szervezetekben, valamint a jelenlegi demokráciadeficit ellensúlyozása. A gazdasági szükségszerűség azonban gyakran a politikai lehetetlennel párosul.

Az előadás kitért arra is, hogy mindezek az intézkedések az Európai Unió szuverenitásának jelentős növekedésével járnak, aminek alapvető feltétele az európai démosz kialakulása. Ez az egységes identitás azonban jelenleg nem létezik, sőt Európán belül is dúl a „civilizációk harca”. Kiss J. László szerint a politikai és gazdasági kormányzásban megjelenő felfogásbeli különbségek egymással szemben álló tömbökre osztják az Európai Uniót és az eurozónát, így például Németország és az északi országok szigorú takarékossági és stabilitási politikája erős ellentétet képez a latin országok hagyományosan növekedésközpontú elgondolásaival. Ez az ellentét több szinten is megjelenik, és aktuális kérdésekben is megosztja a feleket. Az északi blokk nem szívesen vállalná a transzferuniót, ami a versenyző állami magatartás helyett egy javakat újra elosztó, állami föderális szerkezetet vezetne be, míg a déli államok a szigorú költségvetési és stabilitási politikától ódzkodnak.

Sajátos módon azonban az önkorlátozó német hatalmi politika a német befolyás növekedését, a racionális, stabilitási politikát támogató mentalitás térnyerését jelentette az Európai Unióban. Kiss J. László idézte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert, aki szerint Berlinnek nem dominálnia, hanem vezetni kell a reformokban. Sikorski nem a német hatalomtól tart, hanem a német tétlenségtől, az euroválságot pedig Lengyelország számára a legmagasabb biztonságpolitikai kockázattal bíró tényezőként emlegette.

A témát tágabb kontextusba a jelenlegi Unió kialakulásában fontos szerepet játszó történeti eseményekre való kitekintés helyezte. Ennek legfontosabb állomásai Portugália, Spanyolország és Görögország uniós tagsága, aminek a kohéziós politika létrejöttét köszönheti, a két utolsó bővítéssel kialakuló centrum-periféria szerkezet, és az ezzel járó fizetési struktúra átrendeződése, ahol a centrum nettó befizető államai kisebbségbe kerültek, valamint az euroszkeptikus csoport, Nagy-Britannia és Csehország állandósuló kívülállósága.

Joschka Fischer 2000 májusában a berlini Humboldt Egyetemen alkotmányszerződésről és föderációról tartott beszéde volt az utolsó vízió Európában, állítja Kiss J. László, aki szerint azóta Németország is költség-haszon logikával fogja fel az Európai Unió működését, ami a piaci dinamikára épül, és ahol a piac a szuverenitás fő hordozója. Ugyanakkor az utóbbi két évben újra tér nyílt a centrum államait magába foglaló föderációs elképzelések megvitatására, ami nem csupán a fogalom történeti hagyományoknál fogva eltérő német és francia értelmezésének vitáját, hanem a kétsebességes Európa kockázatainak elemzését is magába foglalja. A francia elképzelés egy protekcionista eurozónát vizionál, amely nem egy kétsebességű, hanem két Európát hozna létre, míg a német politikai kultúra a föderalizmust elsősorban hatalompolitikai intézmények működtetésén keresztül képzeli el. Az állami föderális Európa, bárhogy is nézzen ki, lényegesen rugalmasabb struktúra megvalósulását jelentené, amely a további, elsősorban török és ukrán csatlakozást is megkönnyítheti. Megvalósításának azonban komoly kockázata az Unió kettészakadása, ami könnyen a jogi egység megszűnéséhez is vezethet. Ráadásul jelenleg hiányzik az a demokratikus bázis, ami egy ilyen szervezet működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges. Kiss J. László szavaival, az „output legitimáció pozitív”, azaz a rendszer működőképességét bizonyítja többek között a megvalósult szabad piac, vagy a határok fokozatos lebontása, ugyanakkor az „input” legitimáció komoly hiányosságokkal bír, úgy, mint az állampolgári képviselet deficitje, valamint „európai nép” hiányában a népnek való elszámoltathatóság problémája.

Gálik Zoltán előadása lényegében megerősítette, és néhány pontban kibontotta Kiss J. László felvetéseit. Kitért a makropolitikák összehangolásának szükségességére, az eurokötvényre, mint a következő szükséges lépésre a fiskális unió alapjait lefektető szerződés után, valamint a folyamat betetőzéseként egyelőre a távoli jövő részét képező egységes tagállami kiadási szerkezetre és adózási politikára. Előadása végén a közös akarat megvalósulásának akadályaként beszélt a szuverenitásukat féltő, elsősorban a perifériához tartozó tagállamokról, akiknek aggodalma abból a bizonytalanságból ered, hogy a kirajzolódó integrációs jövőkép egyelőre inkább csupán a centrum által rájuk rótt kötelezettségeket tartalmazza, és kevés a visszacsatolás a várható hasznokról.

A két előadást követően a közönség kérdezhetett, néhány szakértői kiegészítés azonban részben részletkérdések boncolgatását hozta, részben pedig a skót szeparatista törekvésekig terelte a témát, a beszélgetés fő vonalához azonban már nem sokat tett hozzá. Arra a kérdésre, hogy az előadása során felvázolt jövőkép mennyire tükrözi a politikai realitásokat, Kiss J. László így válaszolt: „Arra, hogy mi történik velünk, a világgal, Magyarországgal, azt úgy tudjuk meg, hogy vitázunk róla, ezt hívják diszkurzív valóságnak. Ez nem egy futurológiai kísérlet, hogy mi fog történni, hanem értelmezése a dolgoknak.”

A vitáról készült hangfelvétel megtekinthető az Intézet honlapján: http://www.hiia.hu/events/default.asp?id=VELLUQ

Szerző: Farkas Bálint

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.