Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Háttér Legyen, vagy ne legyen?
2010. január 14., csütörtök 00:00

Legyen, vagy ne legyen?

Írta:  Oláh Imre

A halálbüntetés olyan társadalmi kérdés, amiről mindenkinek van véleménye, kialakult nézőpontja, senkit sem hagy hidegen, és az egyik legősibb büntetési forma. Több országban is időről-időre fellángolnak az erről szóló viták és rengeteg tanulmány készült a témában. Ellenzői és pártfogói között van, aki pusztán érzelmi alapon foglal állást, mások gazdasági és jogi szempontokat vesznek figyelembe, mikor véleményt nyilvánítanak a témában. A kérdés az, hogyan lehet alátámasztani a különböző szemléleteket? Írásommal a téma megértését szeretném segíteni és a tisztánlátás lehetőségét megteremteni.

Ma Magyarországon politikai szinten nem foglalkoznak a halálbüntetés kérdésével – a kisebb pártok kivételével-, mivel sem az európai környezet, sem a nemzetközi szervezetek nem nyújtanak lehetőséget arra, hogy a halálbüntetést alkalmazzuk. A 2000 decemberében elfogadott, Európai Unió Alapvető Jogok Chartája 2. cikkének 2. pontja egyértelműen határoz és tilt: „senkit sem szabad halálra ítélni, sem kivégezni.”. Ráadásul számtalan más nemzetközi egyezmény is egyértelműen fogalmaz a halálbüntetés használatának elítéléséről.  Ilyen például a Római Egyezmény, amelyet 1993-ban írtunk alá, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, melyet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése fogadott el 1966. december 16-án. Utóbbit Magyarországon az 1976. évi 8. törvényerejű rendelet cikkelyezte be és az eredeti szövegében kimondja: „Minden emberi lénynek veleszületett joga van az életre. E jogot a törvénynek védelmeznie kell. Senkit sem lehet életétől önkényesen megfosztani.” Az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló Európai Egyezmény hatodik és tizenharmadik kiegészítő jegyzőkönyvei kimondta a halálbüntetés eltörlését, hangsúlyozva, hogy a halálbüntetés eltörlése az Európa Tanács, vagy az Európai Unió tagságára pályázó minden állam számára a csatlakozás alapvető feltétele.

A fenti egyezmények és jegyzőkönyvek azon szellemiségben születtek meg, miszerint a halálbüntetés az alapvető emberi jogok, nevezetesen az élethez való jog és a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmának megsértését jelenti. A halálbüntetés aláássa a társadalomban élő polgárok egymással való kapcsolatát, és a polgárok emberi méltóságát. Az Európai Unió pedig, az Európában élő embereket és országaikat kívánja egységbe kovácsolni, így nem engedheti meg ilyen fajta büntetési mód alkalmazását. Egy dolgot fontos azonban le kell szögezni: nem mércéje a demokráciának és civilizációnak az, hogy egy országban alkalmazzák-e a halálbüntetést, hiszen ez Japánban és az USA egyes államaiban is létező gyakorlat.

A fentiektől függetlenül mégsem lehet azt mondani, hogy a politika ne hagyna nyitott kérdéseket. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet adatai szerint a mai napig 130 ország törölte el a halálbüntetést, egyrészt jogszabályi rendelkezések, másrészt az ítélkezési gyakorlat átalakítása révén. Az említett országok közül 29 állam de facto jelleggel törölte el a halálbüntetést: ezen országok jogrendszere továbbra is ismeri a halálbüntetés intézményét, de büntetés-végrehajtási gyakorlatuk keretében tíz vagy tíznél több év óta nem került sor kivégzésre. Ezen túlmenően 67 ország jogrendszere ismeri, valamint a gyakorlatban alkalmazza is a halálbüntetést, habár az elítélteket kivégző államok száma évről évre csökken. Az Amnesty International nyilvánosan hozzáférhető információkra alapozott becslései szerint a 2006. év folyamán 25 országban 1591 személyt végeztek ki.

Továbbra is kérdés, hogy helyesen járunk-e el, amikor nem ítélünk halálra például egy tömeggyilkost? Milyen társadalmi előnye, vagy hátránya van egy elítélt kivégzésének? Valóban szükséges a halálbüntetés, vagy csak egyszerű megtorlás? Van-e elrettentő hatása?

A halálbüntetést pártolók alapelvei szerint, az állam büntetési jogosultsága egyértelműen kiterjed az élet elvételére. Mivel a törvény az önvédelem keretein belül feljogosítja az állampolgárt, hogy megtámadott félként védekezésképpen kioltsa a támadó fél életét, miért ne gyakorolhatná az állam is ezt a jogot a társadalom védelme érdekében? Mivel elrettentő hatást is tulajdonítanak neki, a leendő elkövető mérlegelni fog, hogy öljön-e vagy sem az adott bűncselekmény elkövetése közben, vagy kioltsa-e egy ember életét valamilyen vélt vagy valós sérelem okán. Érvelésük szerint a megölt személynek is megvolt az élethez való joga mikor azt a gyilkos elvette,akkor hát miért ne tehetnénk meg mi is? A halálbüntetés ellenzői szerint viszont, ha az állam is elkezd ölni, akkor vajon miben különbözik azoktól, akiket kivégez? Szerintük nincsen meggyőző bizonyíték arra nézve sem, hogy a halálbüntetéssel való fenyegetésnek jelentős visszatartó ereje volna. Hiszen a hirtelen felindulásból elkövetett bűncselekményeknél egyértelműen kizárhatjuk a gyilkos mérlegelési lehetőségét. Az elkövető ilyenkor valamilyen külső inger hatására cselekszik, legtöbbször emocionális okokból és nem gondolkodik a tettei következményein. Az ellenzők szerint ez a büntetési forma nem alkalmas azzal az emberrel szemben sem, aki előre kitervelt bűntettet akar végrehajtani. Az ilyen elkövető vagy nem hiszi, hogy elkapják (sorozatgyilkosok, elmebetegek), vagy annyira félénk, hogy számára a halálbüntetésnél enyhébb megtorlás is elrettentően hat. A „profi” bűnözőket az eltökéltség és szintén az hit segíti, hogy a kapcsolataik vagy profizmusuk folytán kizártnak tartják, hogy lebukhatnának. Ha nem rettenti őket a halál, az nem jelenthet visszatartó erőt velük szemben sem. A bűnöző mindent el fog követni, hogy ne kerüljön az igazságszolgáltatás elé, ha tudja, hogy nincs mit vesztenie, mert vagy lelövik az utcán, vagy el tud menekülni, de, ha megadja magát, akkor a biztos halál vár rá. Ezek alapján a halálbüntetés ellenzői azt állítják, hogy a kivégzésnek nincs nagyobb elrettentő hatása, mint például egy életfogytiglani börtönbüntetésnek. Az Amnesty International jelentése, az ENSZ Bűnmegelőzési és Ellenőrzési Bizottsága számára 1988-ban készült jelentést idézi, amely megállapítja: „Nem kell tartani az egyes országokban attól, hogy hirtelen és komoly változás következne be a bűncselekmények arányában, ha csökken a halálbüntetés alkalmazása”. Ezt az is bizonyítja, hogy nincs jelentős eltérés az emberölési statisztikákban olyan hasonló társadalmi-gazdasági berendezkedésű országok között, amelyek alkalmazzák a halálbüntetést, és- amelyek nem. Azt, hogy a világban továbbra is mennyire nyitott ez a kérdés, jól illusztrálja a napokban megjelent hír, miszerint az orosz törvényhozás alsóháza a halálbüntetések végrehajtásában, életben lévő moratórium feloldására szólította fel Vlagyimir Putyin elnököt. Putyin elnök válaszában kifejtette: „..nem az ítéletek enyhesége jelenti a problémát Oroszországban, hanem hogy nagyon sok bűnöző – köztük csak tavaly 7 ezer gyilkos – egyáltalán nem kerül az igazságszolgáltatás kezére!”.

A halálbüntetés pártolói szerint viszont az életfogytiglani börtönbüntetéssel az állam tartja el az elkövetőt, ami nagyon sok pénzbe kerül, ráadásul, ha megszökik, további veszélyt jelent a társadalomra. Bár úgy gondolhatjuk, egy „életfogytosnak” nem drága semmi sem, az emberi élet nem lehet pénz kérdése. Élet vagy halál dolgában gazdasági okok alapján dönteni nem etikus. Elpusztítani valakit, mert olcsóbb módszer, mint életben tartani, nem humánus és nem erkölcsös.

Két olyan emberrel sikerült beszélgetnem, akik korábban a büntetés-végrehajtásban dolgoztak börtönőrként. Arról számoltak be, hogy nehéz kezelni egy olyan elítéltet, aki sosem szabadulhat ki, mert nincs, ami visszatartsa, és így, sajnos nagy veszélyt jelent az őrökre és a többi rabra is Továbbá az igazságszolgáltatás során előfordulhatnak, és elő is fordulnak hibák. Ártatlan emberek szándékos elítélése, kivégzése is felmerülhet, hiszen a halálbüntetést bizonyos országokban a politikai ellenfelek elhallgattatásának hírhedt eszközeként alkalmazzák. Az említett személyeket rendszerint jogtalan bírósági eljárás keretében ítélik halálra. Gondoljunk bele, ha az ’56-os események után, az elfogatását követően Nagy Imrét nem végezték volna ki, mert a demokrácia látszatát fenntartó állam egy egyezmény aláírása miatt nem tehette volna meg! Börtönbe került volna, és talán most tisztábban láthatnánk az akkori eseményeket. Ki emlékszik arra, hogy Szaddámm Husszein hivatalosan miért kapott halálbüntetést? Biztosan kevesebben, mint, akik látták a videófelvételen, hogy hogyan ölték meg. Arról nem is beszélve, hogy ez nem is hozott igazságot és megbékélést Irak számra.

Érdekes megjegyezni azt is, hogy egyes terrorcsoportok, vagy magukat „lázadóknak” illetve „felkelőknek” titulált szervezetek jogosnak tartják az általuk veszélyesnek tartott emberek kivégzését. Egyszerűen csak abból a megfontolásból, hogy ha az állam, ahol éppen tevékenykednek, gyakorolja ezt, ők maguk miért ne tehetnék meg? Hiszen csak „igazságot” szolgáltatnak és akár a helyiek szimpátiáját is elnyerhetik vele. Viszont, ha nem alkalmaznak kivégzéseket, akkor feltevésük megkérdőjelezhető, terjedésük pedig könnyebben megfékezhető lenne.

A halálbüntetés jogállami keretek között való újbóli bevezetésének is lehetnek veszélyei. Gondolok itt arra, hogy nem feltétlenül csak a súlyosabb bűncselekmények szankcionálásának lesz az eszköze. Ha egyszer a halálbüntetést visszahozzuk, akár csak a legveszélyesebb bűncselekményekre is, azt apránként ki lehet terjeszteni további, egyre kevésbé jelentős bűntettekre. Onnantól kezdve a halállal is büntethető cselekmények körének kiterjesztése már nem ütközne akkora ellenállásba. A halálbüntetéssel sújtható bűncselekményi kör változtatása nem bír akkora jelentőséggel, mint annak bevezetése. A halálbüntetés hatókörének kiterjesztése tehát gyorsabban és könnyebben megtörténne,  hiszen sokkal kisebb ellenállásba ütközne.

Összefoglalva láthatjuk, hogy nem könnyű a harc egyik fél számára sem, de úgy tűnik, az abolicionisták (abolicionista mozgalom: a halálbüntetés eltörlését szorgalmazó polgári kezdeményezés) állnak nyerésre főleg Európában, akik biztosan megünneplik a Halálbüntetés Elleni Világnapot, amire a 2003. esztendő óta minden évben október 10-én kerül sor.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.