Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Háttér Egy egészségügyis aggodalmai
2011. február 08., kedd 00:00

Egy egészségügyis aggodalmai

Írta:  Lesti Laura

2010 végén társadalmunk egy egyre égetőbbé váló problémával találta szembe magát. Az otthonszülés szabályozásának, illetve a szabályozás elmaradásának kérdése minden eddiginél kiemeltebb helyet foglalt el zaklatott közösségünk életében. A már régóta esedékes párbeszédet az a tragikus novemberi eset idézte elő, mikor is egy születésházban lefolytatott szülés közben egy csecsemő meghalt. A szülésnél jelen lévő doktornő ellen folytatott eljárás szinte mozgalommá nőtte ki magát.

 

Az orvostársadalom azonban aggódva tekint a jövőbe. A nyugalmas és családias környezet, illetve a méltóságteljes szülés okozta örömök mellett sajnos veszélyekkel is szembe kell néznie annak az édesanyának, aki nem kórházi körülmények között szeretné világra hozni csemetéjét.

Alapvetően az otthonszülés egy igen tág fogalom. Jelentheti azt, hogy valaki otthon, minden segítség nélkül, vagy valamilyen tapasztalattal rendelkező személy segítségével hozza világra a gyermekét, de jelentheti azt is, hogy egy erre létrehozott nem egészségügyi intézményben teszi ezt, ahol otthonosabban érzi magát.  Tény és való, hogy a természet nagyon profin kódolta belénk az egész folyamatot, hiszen az esetek nagy részében a szülés minden probléma nélkül zajlik, és sem irányítani, sem asszisztálni nem kell, csak történik magától, és az anya ösztönösen tudja, mit kell tennie. Gond akkor van, amikor valami hiba csúszik az amúgy zseniálisan megtervezett, de rendkívül bonyolult folyamatba.  Ezeket a „hibákat”, vagy hiba-lehetőségeket viszont nem mindig tudjuk előre. Természetesen vannak olyan rizikófaktorok, amik már várandósság alatt sugallhatják, hogy nagyobb az esélye a szülés során fellépő komplikációknak. Éppen ezért próbálják azokban az országokban, ahol az otthonszülés gyakorlata jóval elterjedtebb, úgy szabályozni, hogy csak a teljesen egészséges, alacsony rizikócsoportba tartozó nők számára legyen elérhető. Rizikómentes szülés pedig nincsen. Még a legsimábbnak tűnő esetben is felléphet komplikáció.

És itt jön be az időfaktor.  Ez tulajdonképpen két részre bontható. Elsőként a probléma fellépése és annak észlelése közt eltelt időre, másodrészt pedig az észleléstől a szükséges ellátásig eltelt időre. Mind a kettőnek óriási jelentősége van. Az elsőnek azért, mert ha valaki segítség nélkül, vagy tapasztalatlan/felkészületlen segítséggel szül, ez az idő sajnos nagyon megnyúlik, és van, hogy csak akkor észlelik a problémát, amikor már nagyon nagy a baj.  Az időfaktor második fele is legalább ennyire jelentős, hiszen még tapasztalt segítség jelenléte esetén sem biztos, hogy a problémát időben észlelik és azt még szintén időben szakszerűen el is tudják látni. Az sem mindegy, persze, hogy az „otthon”, legyen szó akár lakásról, akár arra specializálódott létesítményről, milyen messze van a legközelebbi szakellátást biztosító helytől, és milyen hamar tudnak segítséget kérni és kapni az odaszállításhoz. A probléma felismerésétől a segítségkérésig és a segítség megérkezéséig, illetve a megfelelő helyre való eljutásig, még ideális esetben is súlyos percek telnek el. Egy esetleges vérzés fellépése esetén a méh akkora „sebfelületet” jelent, hogy az anya percek alatt elvérezhet! A magzat esetében, ha nincs megfelelő keringés  – mert pl. elakad a szülőcsatornában, vagy a méhlepény előbb válik, mint kellene, vagy a köldökzsinór rátekeredik, stb. –, nem jut elég oxigénhez sem. Pár perc oxigénhiányos állapot pedig súlyos, maradandó idegrendszeri károsodást okozhat, de rosszabb esetben még akár a magzat életébe is kerülhet.

A probléma felismerése és elismerése azonban korántsem elégséges egy jól működő rendszer kialakításához. Az előbbiekben részletezebb tényezők szabályozás szempontjából további lényeges kérdéseket vetnek fel.

Melyek azok a rizikótényezők, amik a szabályozás során mindenképpen figyelembe veendők, és milyen súllyal? Ki jogosult ezek megállapítására? Ki minősül a szülés segítésében jártas személynek? Hogyan lehet ezt ellenőrizni? Hogyan döntsük el, hogy mekkora az a megengedhető távolság a szakellátást biztosító intézetig, ami még elfogadható? Hogyan határozzuk meg, hogy milyen infrastruktúra szükséges mindehhez?
Az Országos Mentőszolgálat és a különböző kora- és újszülött-mentéssel vagy -szállítással foglalkozó mentőegységek jelenlegi leterheltségük mellett nem biztos, hogy megfelelően ki tudnák elégíteni a megnövekedett igényeket. Különösen sok problémát jelent, ha mind az anya, mind pedig az újszülött súlyos, életveszélyes állapotba kerül otthon. Ilyen esetekben még az alapvető sürgősségi ellátás biztosításához sem elégséges egy szakképzett személy, jelenleg pedig nem rendelkezik az ehhez szükséges plusz állománnyal egyetlen szerv sem.

De hát Nyugaton ez már bevett gyakorlat....!
Ha megnézzük a fejlett nyugat-európai országok statisztikáját, annak ellenére, hogy az otthonszülés már régóta bevezetett és elfogadott dolog, Hollandia kivételével a szülések alig egy-három százaléka zajlik otthon, vagy szülőotthonban, és a százalékos arány minden országban, még Hollandiában is lassú csökkenést mutat. Valószínűleg ennek hátterében az is szerepet játszik, hogy a közkórházak szülészeti részlegeinek a kialakítása sokkal inkább megfelel az elvárásoknak, és van mód az alternatív szülési módokra is. Legyen szó bármely országról, az otthonszülés csak szigorúan szabályozott keretek között lehetséges, és csak olyan nők otthonszülését tartják elfogadottnak, akik az alacsony rizikójú csoportba tartoznak. A szülésben segédkező személy felkészültségi szintje is gondosan meg van határozva, és általában, ha egy szülés megindul a lakásban vagy szülőotthonban, azonnal értesítik a szakmai hátteret biztosító intézményt, hogy probléma esetén bármikor tudják fogadni mind az anyát, mind az újszülöttet. Vagyis szoros az együttműködés a helyszínen segédkezők és a háttérintézmény között, így az a bizonyos időfaktor minimalizálható. Mindehhez természetesen biztosított a megfelelően kiépített infrastruktúra…

De a kórházakban betegként kezelik a kismamákat és sokszor megalázó körülményeknek vannak kitéve....
Az a feltételezés, hogy a várandósokat betegnek tekintik az egészségügyben, nem igaz. Vannak beteg várandósok, akik vagy társbetegségben szenvednek, vagy a terhesség ideje alatt betegszenek meg, de ez egy teljesen külön kérdés.  Várandósság esetében nem betegségről van szó, hanem egy olyan speciális állapotról, ami jelentős élettani változásokkal jár. Sokszor bele sem gondolunk, hogy mekkora kockázattal és áldozatvállalással jár, még akkor is, ha a végeredmény, egy új élet kezdete, nem mérhető össze ezzel, és az esetek túlnyomó többségében elnyom minden kellemetlen, vagy fájdalmas élményt. Az egészségügy feladata az, hogy lehetőleg minden akadályt elhárítson a születés útjából, biztosítva azt, hogy mind az anyára, mind a magzatra a lehető legkisebb kockázat háruljon. Senki nincs arra kötelezve, hogy a területileg illetékes szülőintézményben szüljön, a szabad orvosválasztás jogával élve, mindenki megkeresheti azt az intézményt, amelyik a legszimpatikusabb, illetve azt az orvost, akiben leginkább megbízik. Az elmúlt években, évtizedekben a kórházak jelentős része felújította szülészeti részlegét. Természetesen, még ma is óriási különbségek vannak az egyes intézmények között, de minden várandós anyának van lehetősége a helyi adottságokat felmérni és eldönteni, hogy az elvárásainak megfelel-e vagy sem. Tény, hogy a legbarátságosabb, kényelmesebb és kellő intimitást biztosító intézmények általában magánkórházak, amik az átlagbérből élők számára nem fizethetők meg. Az is igaz, hogy a legtöbb közkórházban az alternatív szülési formákra (például kádban szülés) nincs lehetőség.

Dönthetünk más életéről? És más dönthet a miénkről?
A döntés, hogy otthon hozzuk világra utódunkat, mindenképpen egyfajta kockázatot jelent tehát, hiszen az összes rizikófaktort semmilyen esetben sem lehet teljesen kizárni. Mennyiben lehet ugyanakkor ez a kockázatvállalás a mi döntésünk, hiszen ekkor már egy olyan emberi élettel játszunk, ami nem a miénk?
Minden nőnek joga van rendelkeznie a teste felett, és ha meg akarjuk tiltani az otthonszülést, akkor jogaiban korlátozzuk. Az otthonszüléssel járó magasabb kockázat viszont a magzat élethez való jogát veszélyezteti. Ám, amíg a magzat meg nem születik, addig az édesanya testi–lelki egészségét ezek a döntési lehetőségek, illetve azok megvonása ugyanúgy befolyásolják. Kicsit az az ember érzése, hogy akárhogy is dönt, valakit korlátozni fog a jogaiban. Ez azonban elkerülhetetlennek látszik.
Nyilvánvaló, hogy valaki, aki szülészeti intézményben negatív tapasztalatokat szerzett és úgy dönt, hogy következő gyermekét otthon szüli meg, ha minden tökéletesen sikerül, akkor nem fogja érteni, hogy miért aggodalmaskodnak ennyien ezzel kapcsolatban. De azon ritka esetben, amikor valami baj történik, a családban örökre ott marad a kérdés, hogy mi lett volna, ha másképp döntenek… Vajon életben maradt volna az édesanya, és a gyermeke, vagy nem szenvedett volna el maradandó károsodást? Biztos válasz nincs. De együtt élni ezzel a felelősséggel, egy ilyen döntés súlyával, vajon elvárható-e bárkitől is, úgy, hogy nem biztosított a megfelelő mennyiségű és súlyú háttérinformáció és tájékoztatás? Vajon ugyanúgy döntenének, ha visszamehetnének az időben? Vajon tisztában voltak azzal, hogy ez velük is megtörténhet?

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.