Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Ember Újraalkotott lázadás - Interjú Gerendai Károllyal, a Sziget fesztivál alapítójával
2010. augusztus 12., csütörtök 01:00

Újraalkotott lázadás - Interjú Gerendai Károllyal, a Sziget fesztivál alapítójával

Írta:  Kertész Anna

Amikor a Sziget elindult mennyiben szólt a lázadásról a fiatalok számára és miben változott ez napjainkra?
A Sziget indulásakor inkább a mainstream kultúra ellensúlyozásáról szólt, nem közvetlenül a lázadásról. Egyszerűen azt a hiányt próbáltunk pótolni, hogy a fiataloknak nem volt hova menniük nyaranta.


ember_gerendai
Egyik oldalról ez a létező igény hívta életre a fesztivált, másrészt pedig, mivel mi az underground kultúra kedvelői voltunk, adott volt az elképzelés, hogy a multikulturalitás jegyében egy olyan eseménnyé váljon ez a pár nap, ahol a médiában kevésbé felkapott zenekarok és változatos kulturális irányzatok is megjelenhessenek. Tudni kell, hogy a Sziget kezdeti szakaszában sokkal érezhetőbb volt, hogy van egy, a média által kedvelt és támogatott kulturális irányzat, amit lehet mainstream-nek nevezni, és emellett létezett egy egyre jelentősebb sikereket elérő underground zenei irányzat, aminek akkori ifjú képviselői például a Tankcsapda, vagy a Kispál és a borz voltak. Ők sokkal kevésbé jelentek meg a köztudatban, mert a média kevésbé játszotta őket. Ez ugyanígy érezhető volt a filmeken, a színházon belül, vagy más kulturális irányzatok esetében is. Mi úgy gondoltuk, hogy a fesztivál keretein belül nagyobb teret kell biztosítanunk a kultúra e szegmensében tevékenykedők számára, mert egyébként sajnos a nyilvánosság előtt kevésbé tudtak megjelenni, elsősorban a média kereskedelmi szemléletének köszönhetően.
Mindezek ellenére nem tudatos döntés volt, hogy valamilyen rétegnek szóljon a rendezvény, vagy hogy a lázadás jelképévé váljon. Ha próbáltunk is valamilyen ideológiát adni neki, akkor az inkább az volt, hogy a Sziget egyfajta kivonulást jelent a hétköznapokból. Az egy hét alatt az ember kicsit más szabályok mentén élhet, sokkal inkább a kultúra és a közösségi lét lesz a meghatározója a „Szigetország" időszakának, mint a város hétköznapjainak.

Hogyan tudják akkor a média kereslet-orientált igényeihez igazítani a fesztivál kínálatát úgy, hogy kulturális értelemben a minőség ne szenvedjen csorbát?
Kérdés, hogy mit nevezünk minőségnek. A mai napig a Sziget és a hozzá hasonló ifjúsági rendezvények jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek azon művészeti ágakra, amelyek kevésbé vannak sztárolva a kereskedelmi médiában. Teljesen más zenei értékrendek érvényesülnek itt. A kereskedelmi médiában felkapott fellépők ezeken az eseményeken jóval kisebb értékkel bírnak a közönséget tekintve, hiszen nem mozgatnak meg akkora tömeget, ami indokolttá tenné a körülöttük zajló média felhajtást. Miközben a kereskedelmi médiában ezek a figurák agyon vannak sztárolva, azt kell tapasztalnunk, hogy az élő zenében rájuk sokkal kevésbé kíváncsiak az emberek.
Ez egy érdekes ellentmondás. Csak annak szól ezek szerint a média sztár-gyártása, hogy ki az eladható a mai fiatalok számára?
Látni kell, hogy ezek a sztárok egy kis felhajtásért cserébe hajlandóak bármilyen bulvár szerepbe belebújni. Ezzel szemben azt gondolom, hogy aki valódi alkotó tevékenységet kíván űzni, az igyekszik ettől az egésztől minél távolabb tartani magát. A mai világ bulvár mechanizmusa éppen arról szól, hogy vannak a média által kreált sztárok, akik körül mindig valamilyen hírt kell generálni. Nyilván létezik egy réteg, aki ebben nem hajlandó részt venni, ezáltal viszont kevesebb lehetőséget is kap a nyilvánosság előtti szélesebb ismertség elérésére. Ezt a hiányt próbáljuk ellensúlyozni a Szigeten.

Miben nyilvánul meg a mai kor fiataljai számára a lázadás? Mennyiben változott a tartalma, akár az 1960-70es évekhez képest?
Azt gondolom, részben egy természetes életkori sajátosság, hogy a tinédzserek generációja a klasszikus értelembe vett felnőttek szokásai, kultúrája ellen lázadnak, hiszen egy tizenéves ezáltal találja meg a saját maga kulturális értékrendjét, közegét és ebből a szempontból igyekszik minél inkább a szülők világához képest valahogy definiálni saját magát, egy minél eltérőbb világot megalkotni önmaga számára. Nyilván ennek jele, hogy a fiatalok igyekeznek minél újabb irányzatokat felkarolni. Éppen ezért a fesztiválok is igyekeznek ezt szem előtt tartani, hisz az elsődleges célcsoportot éppen e kulturálisan is változásra éhes fiatalok adják. Ezért fordulhat az elő, hogy viszonylag nagyobb teret kapnak az új zenei és kulturális irányzatok, ahhoz képest, hogy az általános kulturális vertikumon belül mennyire elismertek ezek a stílusok.
A lázadás tartalmát tekintve pedig az 1960-as és 70-es években nyilván a társadalmi hatásoknak is köszönhetően más jelentéssel bírt, mint napjainkban. Mára egy sokkal pluralizálódottabb és sokszínűbb társadalomban élünk, amiben kevésbé egyoldalúak a kommunikációs csatornák. Nyilván léteznek külsőségek a mai napig is, de teljesen más volt a hippi vagy a punk mozgalom ideológiailag, mint a mai, főként a külsőségeken alapuló zenei stílusokhoz kapcsolódó öltözködési formák. Mára ezeknek sokkal inkább a feltűnés, vagy az identitás keresése a jelentősége egy fiatal közösségen belül, nincs mögötte megalapozott társadalomkritika.
Ma a lázadás jelentős része kommercializálódott, egyfajta kereskedelmi szempontokkal átitatott termékké vált. Elég csak megnézni, hogy mekkora divat és üzlet olyan pólókat gyártani, ami az aktuális trendekre ül rá, vagy éppen ezeket gúnyolja ki. Ezeket ma mind erőteljes üzleti megfontolásokból készítik, amit a fiatalok pedig az identitásuk jeleként büszkén hordanak. A mainstream kultúra problematikája is nagyon sokat változott: ma már fel sem merül senkiben, hogy a Tankcsapda vagy a Kispál és a borz tömegek által kedvelt, közismert zenéje valamilyen szempontból rétegműfajnak tekinthető, miközben ezek a produkciók nem változtak, csak a közvetítő és a befogadó közeg lett más. Már nem érzik azt az emberek, hogy egyfajta lázadást jelent a rockzene a hivatalos kultúrával szemben, miközben ezek a zenekarok egyenes leszármazottai azon zenekaroknak, (pl. URH, Kontroll csoport, Beatrice) amiket anno lázadó rétegzenének tekintettek, mert magvas kritikai gondolatokat közvetítettek és nem voltak a médiában jelen. Ma már az internetnek és a médiumok sokszínű kínálatának köszönhetően ez az egész átalakult és ennek értelmében a kulturális kommercializálódás elleni lázadást is másként kell felfogni.

Ön a személyes életében hogyan lázadt?
Egyfajta lázadás volt az életemben, amikor 16 évesen elköltöztem otthonról, mert nem értettem egyet a szüleimmel, egy másik fajtája volt a lázadásnak, amikor hosszú hajat növesztettem egy olyan iskolai közegben, ahol ezt nem nézték jó szemmel. Az elmúlt rendszer utolsó évtizedében voltam tinédzser, akkor még annak is sokkal nagyobb jelentősége volt, hogy milyen zenét, kultúrát fogyasztottunk, mert még működött az állami cenzúra intézménye és a tiltott kultúra fogyasztása önmagában lázadásnak számított. De az egy más világ volt. Úgy gondolom, ma már nehezebben értelmezhető a kulturális közegben a lázadás fogalma. Egy mai fiatal esetében is természetes a generációs lázadás, de ma a rendszerkritika már teljesen elfogadott és remélem az is marad. Napjainkban a lázadást, számomra például a harcos antiglobalista, vagy jog-, esetleg környezetvédő mozgalmak aktivistái jelentik, de igazán azokkal a lázadókkal szimpatizálok, akik a kritikai észrevételek mellett kínálnak kézzelfogható, megvalósítható megoldásokat is a felvetett problémáikra. A lázadás izgalmi állapota, hevülete, magával ragadó érzés, de a kérdésekre adandó válaszok, különböztetik meg a valódi lázadókat a hőzöngőktől.

Média

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.