Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Ember „Mindannyian hiszékenyek vagyunk” - interjú Incze Zsuzsával
2010. április 15., csütörtök 01:00

„Mindannyian hiszékenyek vagyunk” - interjú Incze Zsuzsával

Írta:  Kertész Anna

Incze Zsuzsa és a Csellengők. Két név, ami mára összeforrt. Pár év és nagykorúvá válik a műsor, ami nézettségi rekordokat döntve, 1994-ben indult útjára a Magyar Televízióban. Azóta sok mindenen ment keresztül Zsuzsa, de „negyedik” gyermekétől képtelen elszakadni. Töretlen lelkesedéssel és kitartással végzi a sorsszerűen rá szabott társadalmi feladatot, így szerencsére minden hétvégén találkozhatunk Vele, és az emberi sorsokat, csellengő gyermekeket bemutató műsorával a Duna televízióban.

ember_inczezsuzsa

Milyen céllal indult a Csellengők és az eltelt tizenhat év alatt milyen változásokon ment keresztül a műsor?

 Érdekes véletlen a Csellengők indulása. Vagy talán sorsszerű? Amikor 1994-ben megjelent a Soul Asylum Runaway train (Rohanó vonat) című klipje, a látvány és a zene nem hagyott nyugodni. Televíziós sorozat lehetőségét láttam benne. Ennek tizenhat éve, s a klip elemei még ma is alkalmasak arra, hogy képernyő elé ültessék a nézőket. Akkor éppen a harmadik gyerekem születése után voltam. Abban az évben az akkor még egyetlen hazai televízió minden műsorát produkciós irodákhoz rendelték, s engem három gyerekkel nem vettek vissza az MTV1 egyik legnépszerűbb műsorába, az Ablakba. Stílusosan: az a „vonat” elment. Az amerikai klip kínálta téma azonban eredeti ötletnek bizonyult. Az, hogy eltűnt gyerekek fotóit beraktuk egy zenés klipbe, csak kezdete volt annak a televíziós humán szolgálatnak, amely a Csellengők címmel végül létrejött, s még ma is működőképes.

Amikor az első adást túléltük, s megkerült az egyik, majd a másik gyerek, látni való volt, hogy a műsort készítő stábbal hatalmas lehetőséget kaptunk az sorstól, s egyben mérhetetlen felelősséget is vettünk a nyakunkba. Emberek avattak be az életük legsanyarúbb titkaiba, részesei lehettünk a semmihez sem fogható boldogságnak, amikor megkerült az, akiért a családja tűvé tette volna a világot. S mindehhez elég volt egy üzenet a Csellengőkben. Több mint tizenöt év alatt ez a műsor azonossá vált velem: önmagamat és a saját erkölcsi normáimat építettem bele.

A cél tehát az volt, hogy visszaforduljanak, hazakerüljenek az elkóborolt gyerekek, és eközben minél kevésbé sérüljenek. Senki nem tanította azonban, hogyan kell bánni velük, hogyan kell ezt a műsort vezetni. Igyekeztem a „Csellengők produkciót” a magam képére formálni; úgy feldolgozni a történéseket, úgy segíteni az élet adta vészhelyzetek megoldását, s átformálni azokat a média nyelvére, ahogyan a saját életem konfliktusait is kezelni próbáltam.

Folyamatosan változott, velünk együtt fejlődött a műsor. Egyre több felnőtt eltűnése került elénk. Bizonyossá vált, hogy ha egy felnőtt tűnik el, legyen az apa, vagy anya, akkor is a gyerek az áldozat. Erős egyszerűsítéssel: mindig a gyerekekről szól minden. Más jogszabályok, más kötelezettségek vonatkoznak azonban a gyerekek és a felnőttek eltűnése esetén az eljáró hatóságokra, illetve a családtagokra. Míg Magyarországon a kiskorúakat kötelessége a szülőknek keresni, addig a felnőttek szabadon eltűnhetnek. S ha a rendőr nyomára bukkan egy országos körözés alatt álló felnőttnek, csak akkor árulhatja el a családnak a hollétét, ha az eltűnt is beleegyezik. Ellenkező esetben nem. Ennek a látszólag vitatható megoldásnak az egyik fontos magyarázata az, hogy abban az esetben, ha családon belüli erőszak áldozataként tűnik el a felnőtt, s a rendőrség felfedi a hollétét, könnyen az erőszaktevő családtag kezére adhatja újra az áldozatot.

Május 4-én lesz tizenhat éves a Csellengők, ez idő alatt nem találkoztunk két egyforma történettel. Bár a motivációk sok esetben hasonlóak, de jellegéből fakadóan minden esetben más és más emberi helyzetekkel találjuk szembe magunkat. Így aztán a műsor foglalkozik minden olyan szociális jelenséggel, amely konfliktus forrása lehet. Találkozunk a családon belüli erőszak, a prostitúció, a drog, az alkoholproblémák, a munkanélküliség, a hajléktalanság áldozataival, a gyermekvédelem rendszerébe került gyerekek, vagy a munkanélküliségtől szenvedő felnőttek történeteivel, az iskolai gondokkal, az identitásból eredő problémákkal, gyakorlatilag minden olyan területtel, amivel Magyarország lakossága szembesülhet bizonyos élethelyzetekben. Hihetetlen téma-gazdagság ez, amit az élet kínál és tár elénk. Ez tartja életben a műsort.

Ilyen kényes témák esetében hogyan sikerült a műsornak elkerülnie a bulvárosodás csapdáit és megőriznie a hitelességét?

Rengeteg olyan műsorfolyam van ma Magyarországon és Európában is, amely álságos emberi történeteket mutat be, indulatokat, erőszakot gerjeszt. Nem oldja az emberekben a feszültséget és nem javít a lelki egészségükön. Személy szerint én megvetem ezeket a műsorokat, hiszen nem az a céljuk, hogy kapaszkodót nyújtsanak a bajba jutottaknak, ellenkezőleg: megszégyenítve szórakoztatnak. Miközben nekünk, a médiában dolgozóknak, akik óhatatlanul formáljuk az emberek gondolkodását, az a feladatunk, hogy tisztességes szándékkal, emberi alázattal, s nem álságos jóindulattal a segítségre szorulók felé forduljunk.

Nekem örök vágyam a hitelesség megőrzése, amit soha senkinek nem adnak ingyen. Naponta meg kell dolgoznod érte, nem átörökíthető, prolongálni sem lehet. Kötelez, hogy kitartóan, feltételek nélkül képviselj valamit, amely által önmagadat is képviseled. Ez a legnagyobb, s a leginkább sérülékeny kincsed. Ez az, amit a legkönnyebben el tudsz veszíteni.

Ahhoz, hogy az ember ne menjen rá ezekre a témákra, az kell, hogy hite szerint szakmailag, emberileg mindent megtegyen és így rajzolódjon ki számára egy tiszta képlet. Tisztán fekete-fehér helyzetek, történetek persze nem léteznek. A sokszínűséget, a naponta másként és másként megmutatkozó tanulságokat kell folyamatosan ébren tartani ebben a műsorban. Minden esetben nyitottnak kell lenned, hogy teljes lényeddel tudj az emberek felé fordulni. S ez nem engedi meg számodra, hogy bíráld a történet szereplőit, az adott helyzetet, vagy a körülményeket. Aztán, ha fel tudod oldani az embereket, akkor – tiszta szavakért cserébe – őszinte szavakat kaphatsz tőlük.

Az elmúlt évtizedben négyszeresére nőtt a csellengők száma hazánkban. Az Ön megítélése szerint, milyen folyamatok állhatnak a növekvő számú eltűnések hátterében?

Az uniós csatlakozásunk idején elég jelentős változás következett be hazánkban: megjelent az internet és ledőltek a kommunikációs határok. Az emberi kapcsolatteremtés átalakult, olyan közel férkőztek a felhajtók egy-egy internetes kapcsolatban kiszemelt áldozatukhoz, hogy az elhurcolt, becsapott lányok és fiúk története mindennapivá vált – csakúgy, mint a személyiségükből kiforgatott, kihasznált, kényszermunkára fogott munkavállalóké. Mindannyian hiszékenyek vagyunk és hajlamosak arra, hogy egy emberi kapcsolat, esély reményében csak azt akarjuk látni, amit elérni szeretnénk.

Mára nem csak a kommunikációs határok tűntek el, egyre könnyebben áramlik a határokon át mindenféle embertömeg, a drog, szabadabbá vált az emberkereskedelem, a bűnözés és a fegyverkereskedelem is. Mindezekre nem készült fel Magyarország. Sem a jogalkotók, sem a hatóságok, sem az érdekvédők, de még a család intézménye sem. A gyerekek az iskolában is korlátlanul hozzájutnak az internethez és ezzel együtt olyan lehetőségekhez is, amiknek korábban a létezéséről sem tudtak. Mi pedig, mint az alulképzett, mindenből kimaradt felnőttek társadalma, a mai napig nem tudjuk azt a helyzetet megfelelően kezelni, hogy a gyerekeink nem arra szocializálódtak, hogy a rájuk zúduló nyilvánosságot és lehetőséget veszélyként is értelmezni tudják. Mert – korukból eredően – többnyire nem tudnak különbséget tenni a veszélyek, az esélyek és a lehetőségek között.

Magánemberként hogyan tudja ezt a sok emberi tragédiát feldolgozni? Képes a magánéletéttől külön választani a műsorban vállalt segítő szerepét?

Mindaddig, amíg egy-egy történetnél kevéske esélyét is látom annak, hogy sikert érjünk el, nem adom fel. A siker persze a mi esetünkben is mindig relatív. Amikor bizonyosnak látszik, hogy a gyermek már nem él, a család számára mi még mindig a kapcsot jelentjük az eltűnt családtagjuk felé. Egy esélyt, hogy mindent megtehessenek azért, hogy előkerüljön – az utolsó percig. A bizonyság - még ha tragédia van is mögötte - mindig sokkal jobb, mint a bizonytalanság. Minden alkalommal végig kell gondolnom, hogy mennyire vehetem magamra „az árvák könnyét”. Tizenhat év „csellengős” életem alatt kiépítettem már bizonyos fékeket magamban; egy dolog a magánéleted, és egy dolog a munkád. Meg kell adni a kezdő lépést a rászorulónak, és utána elengedni a kezüket, hiszen az én dolgom az, hogy közvetítsek, hogy minél több emberhez eljuthassanak ezek a történetek, s velük együtt a műsor sokunkra érvényes üzenetei.

 Tizenhat évnyi szakmai tapasztalattal a háta mögött mit gondol, egy szülő mit tehet annak érdekében, hogy a gyermeke ne váljon csellengővé?

Addig, amíg a gyerek meg tudja osztani a szüleivel az érzelmeit, be tudja avatni őket a gondjaiba, és szimbiózisban élnek együtt, kisebb az esély arra, hogy eltűnik. Mégis, még így is előfordulhat, hogy elrabolják, bűncselekmény áldozatává válik, vagy megbotlik egy napon, amit aztán nehezen képes feldolgozni és elbujdosik. S ha jön a Csellengők, segítségével a gyerek bizonyságot kaphat arról, hogy mennyire fontos a szülei számára, hiszen – félretéve a nyilvánossággal szembeni előítéleteiket - keresik és szeretik őt. Lehet, hogy áthallgatott éveken vannak túl, tele kérdésekkel és csalódásokkal, kudarcokkal, de megtapasztalhatja, hogy mégiscsak összetart a család. Mindannyian hibázunk, de a szeretet örökös bizonyságot tud nyújtani. Nekem pedig az a dolgom, hogy az otthonról hozott, kapott, szerzett bizonyosságot, szeretetet beleépítsem a műsoraimba, s közvetítsem mindenki számára. Szeretném hinni, hogy ha az ember a maga teremtette értékeket meg tudja őrizni és közvetíteni tudja a családja számára, akkor a gyermekei már jóval gazdagabbak s egyre védettebbek lesznek.

 

 

 

 

Média

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.