Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Ember A sport mindenkié! - interjú Tauber Zoltánnal
2010. november 19., péntek 00:00

A sport mindenkié! - interjú Tauber Zoltánnal

Írta:  Zámbó Eszter

Új a borítás, még szoknom kell – mondja az ütőre mutatva, és már át is pattan a paravánon. A szett elkezdődik, a mellettem ülők tekintete pedig rászegeződik. „Ez tényleg egy csoda.” – hallom jobbról. Magamban arra gondolok, én inkább hatalmas életkedvet, rengeteg energiát és a sport igazi szeretetét látom. Vagy talán manapság ez tényleg csodának számít?

ember_tauberzoltanTauber Zoltán már kisgyermekként is aktív volt. Amikor tehette az erdőben bóklászott, cseresznyét, gombát szedett, ha épp nem a határt védő farkaskutyák elöl menekült. 11 éves volt, amikor egy háborús lövedék felrobbant a kezében. Szovjet tehervonat vitte a soproni kórházba, ahol már két hatalmas kötéssel a könyökén ébredt. Az új helyzetben hamar feltalálta magát, szájjal vette fel a vizes bögrét az asztalról, egy hónap múlva pedig már biciklizett, és később úszni is megtanult. A rengeteg energia csak úgy árad a ma már 76 éves sportolóból.

Ez a nullás vércsoport, állandóan mozgásban vagyok. Sokan depressziósak, elvesztik az állásukat. Én ma is dolgozom. Csokidílerkedem, reggel már fél kilót eladtam a Teleki piacon a csirkés lányoknak.

Gyerekként került a mexikói úti kórházba, milyen emlékek fűzik hozzá?

Tizenegy évesen kerültem Budapestre, a Mexikói úti Nyomorék Gyermekek Kórházába, később itt dolgoztam, negyvenegy év után innen mentem nyugdíjba. Volt, hogy én voltam a portás egy hónapig, de az anyagbeszerzéstől kezdve mindent csináltam. 56-ban meg én láttam el kenyérrel a kórházat. Mentem kerékpárral vagy négykerekű kocsival. Kétszer is rám lőttek egy sorozatot az oroszok. De mindig szerencsém volt. Nemrég vesztettem el a drága nejemet, ötvenegy évig volt a feleségem. Őt is ott ismertem meg. Látogatóba jött valakihez, neki a fél karja hiányzott. Összefutottunk a folyosón, ő jobbra ment, én is arra, balra ment, én is. Amikor elment, mondtam a portásnak: „Őt fogom feleségül venni!” Bejött.

Hogyan került kapcsolatba a ping-ponggal?

A kórházban kezdtem asztaliteniszezni, és egy év múlva már az egészségesekkel játszottam. A Margitszigetre jártunk ki edzésre, én voltam ott a fogyatékos. Nagyon kalapált a szívem, amikor az első bajnoki meccsre elvittek. A társaim körbeállták az asztalt, mindenki csodálkozott, hogy lehet kézfej nélkül játszani. A meccset megnyertem, hamar hírem ment, hívtak a versenyekre.

Már az egyéni eredményei is példaértékűek, de Ön sokat tett a mozgáskorlátozottak közösségéért is…

A sport mindenkié! Egy disszidenstől hallottam milyen komoly a mozgássérült sport Svédországban. Felvettem levélben a kapcsolatot több országgal is, végül legmesszebbre, Stockholmba utaztunk. Nagy szervezést igényelt ez a hatvanas évek végén. De eljutottunk és győztünk. 1970-ben alapítottuk meg az első mozgássérült sportklubot, az olimpikon vízilabdázó és úszó Halassy Olivér nevét vettük fel.

 

 

Egyszerre érte öröm és szomorúság az 1976-os torontói paralimpián. Mesélne erről?

Ake Petterssonnal kerültem össze a döntőben, aki egy évvel azelőtt megvert. Ő 10-es én 7-es kategória vagyok, ma már nem is játszhatnánk együtt. A lényeg, ez alkalommal az enyém lett az arany. A dobogó legfelső fokán álltam, a közönség felé fordulva, háttal a magyar zászlónak, mert nem akartam a vörös csillagot nézve énekelni a himnuszt. Leléptem a dobogóról, a magyar nagykövet gratulált, majd azt mondja nekem: „Zolikám, Dél-Afrikában verik a négereket, irány haza.” Zokogtam, mint a záporeső, senkinek sem kívánom ezt átélni. A torontói bojkott miatt törölték az eredményeinket, a következő olimpián részt sem vehettünk. Az ottani magyarok azt mondták nekem disszidáljak, de én a hazámat semmi pénzért sem hagynám el.

Pedig az egész világot bejárta, sosem fordult meg a fejében, hogy jobb lenne valahol máshol?

Puskás volt a példaképem. Szerettem volna én is dicsőséget szerezni a hazámnak, mint ahogyan a futballisták tették. Egyébként, emlékszem, Puskás a meccsek után mindig odajött a Vadászkertbe, leült egy korsó sörrel, mi, gyerekek meg kintről néztük és csak örültünk, hogy láthatjuk. Ő adta meg az alaphangot nekem, azóta akarok dicsőséget szerezni Magyarországnak a sporton keresztül. Elvittek engem Chopin szülőházába, jártam Amszterdamban, Londonban, Varsóban többször is, meg még rengeteg helyen.  De a legjobb mégis otthon.

Igaz, hogy az édesanyjának megjósolták, hogy olimpiai bajnok lesz?

Nagyon sok jel volt! Például ez. Vagy a bicikli, amivel jártam. Na, mi volt az oldalára írva? Olympia! Anyámat egyébként keveset láttam, cseléd volt Somogyban. Apámat nem ismertem, de csodás nagyszüleim voltak, ők neveltek fel. A mélységből jutottam a csúcsra.

Az olimpiai érmén kívül mire a legbüszkébb?

Franciaországban, Saint-Etienne-ben rendezték az 1975-ös vb-t. Ekkor lettem világbajnok, de összességében is nagy sikert értünk el. Nyolc arannyal, hét ezüsttel és tizenkét bronzéremmel jöttünk haza. Aztán 1989-ben Bécsben rendezték meg az Európa-bajnokságot. Európai bajnoki érmem még nem volt, de azt mondták nem visznek ki, már öreg vagyok. Megkérdeztem, ha befizetem, mehetek-e. A nyugdíjamból fedeztem az utat. Egyéniben és csapatban is ezüstérmet szereztem. De szívesen emlékszem vissza a kerületi bajnokságokra is. Na meg amikor kihívtuk az amerikai pilótákat egy meccsre! Gondoltam, kell nekik egy kis adrenalin. 15:1-re kikaptak, volt ám meglepetés. Azt mondja nekem a parancsnok: Good boy.

Tegnap is versenyzett, ma is, közben a csokoládé-biznisszel is foglalkozik.  Előfordul, hogy unatkozik?

Soha! Állandóan jövök-megyek. A mai napig sportolok, minden versenyre benevezek. Amin tudok, elindulok. De ha nem a ping-pong, akkor kerékpározom, vagy megyek úszni. A bajnoki meccsek előtt meg jöhet egy jó kis masszázs.

 

 

 

Névjegy

Tauber Zoltán

Született: 1934. július 20.

A mozgássérültek sportjáért létrejött Fővárosi Bőrdíszmű (1966) és a Halassy Olivér Sportegyesület (1970) alapító tagja. 2002-ben megkapja a Magyar Paralimpiai Érdemérmet.

Kiemelt eredményei:

1975. Saint-Etienne (Franciaország) VB arany.

1976. Torontó (Kanada) olimpiai arany. (A törölt eredmény miatt a svéd Ake Petterssont tartják számon aranyérmesként.)

1989. Bécs (Ausztria) EB ezüst

Média

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.