Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Ember Egy korszak lenyomata - interjú Gálvölgyi Jánossal
2010. október 15., péntek 01:00

Egy korszak lenyomata - interjú Gálvölgyi Jánossal

Írta:  Kertész Anna
A kabaré műfajának születése óta nemcsak a szórakozást szolgálja, de fontos szerepet is betölt az adott kor társadalmának javításában. A humor átalakul, állandóan változik, kor, helyzet, műveltség, egyén és kultúrafüggő, nehezen értelmezhető születése és talán még ennél is kevésbé jósolható meg a hatása. Gálvölgyi Jánost a kabarék világáról, az átalakult humorról és a változó társadalmi értékrendről is kérdeztem.

ember_galvolgyiA mai kor embere nehezen azonosul egy századelő korabeli viccel, mégis vonz minket a kabarék világa, az értelmiségi „szalonhumor”. Létezik még a humor kultúrája Magyarországon?
Ez egy szép és hosszú kérdés, de mégsem értek egyet azzal, hogy a mai kor emberének nem mond semmit például egy századelő korából származó vicc. Van egy gyűjtemény, ami ötezer viccet tartalmaz. Ezt évekkel ezelőtt végigrágtam, és ebből gyakorlatilag az derült ki, hogy van 50-100 alapvicc, és azok variánsai, amik 100 év óta ugyanazok. Például a politikai vicceknél csak a szereplők cserélődnek, vannak a zsidóviccek, rendőrviccek, cigányviccek, ezek már nagyon régóta léteznek, a különlegességük pedig abban rejlik, hogy mindig aktualizálódnak. Új viccek meg, azt veszem észre, hogy nem nagyon születnek.


Milyen tartalommal bővülhetnének a viccek?
A magyar humort áttekintve Nagy Endrétől Hofi Gézáig, mert számomra ők ketten jelentik a meghatározó sarokpontját a kabaré műfajának, talán a stand-up comedy jelenthet valamilyen újítást.  Persze a maga nemében Hofi tekinthető a mai stand-up comedy igazi elődjének. Egyébként Amerikában, Angliában nagy divatja van már ennek a műfajnak, ami nálunk kicsit megkésve, csak mostanában kezd nagy sikereket elérni. Az igazság mégis az, hogy szerintem az az igazi, ha szól is valamiről egy ilyen est. Az, hogy kiállok és beszélek össze-vissza a nagymamámról, az is lehet jó dolog a maga nemében, ha van, akit ez csiklandoz és tud rajta nevetni. De nem tudom… A kabaré mindig létezett és a maga saját formájában most is van, hiába temetik el minden korban. A humorra szüksége van az embernek. Az pedig, hogy milyen témát lehet megtalálni és mi humoros, azt embere válogatja. Éppen ezért nem hiszek abban, hogy létezik külön angol humor, vagy magyar humor. Van valami olyan, ami belőlem nevetést vált ki, ez lehet alpári, vagy nagyon magas és misztifikált dolog, igazából rajtam áll, hogy nevetek rajta vagy nem. Mindenkinek más a humorérzékenysége. Azt szoktam mindig mondani, hogy ha ketten rendelünk egy tál húslevest, hiába esszük ugyanazt, az egyikünknek sós lesz, a másiknak ízetlen. Valahogy így működik ez a humorral is.


Milyen vicceket ért a ma közönsége?

Ha ezt meg tudnám mondani, akkor nem itt ülnék, hanem most venném át a napokban a Nobel- díjat. Ezt nehéz meghatározni.  A három alkalmat megélt önálló estem esetében, arra volt a közönség igazán kíváncsi, hogy én hogyan látom a világot. A színházakban játszott darabjaim és a szerepeim esetében viszont azt kell mondanom, hogy általában véve nem humorosak.


Akkor másfelől közelítve meg a kérdést: a kabaréról azt tartják, hogy a létező világ kulturális, szociális és politikai ellentéteinek tükröződése, és csupán részeket közvetít, amik a közönséggel való találkozás pillanatában telnek meg élettel. Mennyire váltak napjaink kabaréi öncélúvá és mennyire közvetítenek értéket a társadalom felé?

A világ felgyorsult, klippesedett. Régen például Kellér Dezső kiállt a színpadra egyedül és húsz percen keresztül mesélt, majd a végén mondott egy poént. Ezt már Hofi a maga módján felgyorsította nagyon. Ma meg olyan pergővé vált minden, hogy az valami csoda. Már nem lehet húsz percen keresztül nem mondani egy poént sem. A csúnya kifejezések is bejöttek a színpadra, de hát ez természetes, hiszen ha az ember kimegy az utcára, ugyanezzel találkozik. A színpad az pedig mindig a hétköznapokat tükrözi.  A kabaré meg aztán pláne.


A kabaré változása során csak idő kérdése volt, hogy a kezdetben szórakoztató céllal készült bohózatok mikor telítődnek politikai tartalommal. A saját műsoraiban törekedett valamilyen társadalom, netán rendszerkritika megfogalmazására?

Ma már mindent átsző a politika. Van egy jelenetem, ami az egészségügy kritikájáról szól, ebben van egy pali, akinek ki kell töltenie minden papírt, persze közben ott hal meg a betegfelvevő pultnál. Ezt lehet társadalomkritikának tekinteni, de kifejezetten próbáltam elkerülni mindig, hogy nyíltan nekimenjek valaminek. Hiszen úgyis mindenbe belemagyaráznak mindent, ez elég nagy gondot jelent Magyarországon. A Gálvölgyi Showban is rengeteg olyan alkalom volt, amikor fogalmam sem volt róla, hogy kik és min fognak legközelebb megsértődni. A rendszerváltás óta rengeteg sértettség jön ki az emberekből, mindent magukra vesznek és mindig mások helyett kérnek ki dolgokat.


Ennek ellenére Ön szerint lehet egy vicc kirekesztő, vagy bántó?

Lehet. Ha az ember azonban jobban megkapirgálja a zsidó, cigány és hasonló vicceket, akkor láthatja, hogy például a zsidó vicceknek fantasztikus filozófiája van, mindig valamilyen mély bölcsességet tartalmaznak. A cigányviccekben is az az érdekes, hogy mindig a cigány az, aki az igazán jót megmondja, akié a poén. A vicc, a humor az mindig a kisemberek igazságát képviselte a hatalommal szemben. A kis ember küzdelme a világ ellen, és a győzelme szolgáltatja mindenkor a humor egyik fő forrását, elég csak megnézni Chaplintől kezdve a Stan és Panig a filmklasszikusokat is.

A humor mindezek mellett lehet igazán kirekesztő is, amikor kifejezetten egy népcsoport ellen szól. De úgy érzem, hogy a fentebb már említett kategóriák, mint a zsidó vagy cigányviccek nem szólnak e csoportok ellen, sőt. De hozzá kell rögtön azt is tennem, hogy például a rendőrviccek nagy részén éppen a rendőrök nevetnek a legnagyobbakat…  


Gábor Andor kabarészerző nyilatkozta egyszer, hogy a kabaré nem más, mint „a közönség mulattatása, vidám, néha keserű csúfolódás a közhelytelenségek fölött, füttyentve ott, ahol szitkozódni is lehetne.” A rendszerváltás óta miről érdemes még kabarét írni?

Mindenről. Persze tudom, hogy nagyon nehéz bizonyos dolgokhoz hozzányúlni, például rögtön adná magát ez a vörösiszap-katasztrófa. Ezzel szinte lehetetlen humorosan bármit is kezdeni. De erre tudok egy ellenpéldát is hozni: a londoni Apollo Színházban rendszeresen lépnek fel stand-up komikusok, és ott például szeptember 11-től kezdve nem tudunk olyan témát találni, amiről ne beszélnének úgy, hogy a közönség sír a nevetéstől. Nálunk nem ilyen a humorküszöb.

Annyi minden méltó lenne arra, hogy kabaré darabbá váljon, csak valahogy nem születnek meg ezek az írások. Nemrég olvastam például Spiró György Tavaszi tárlat című könyvét, ami egészen fantasztikus. Hol vannak azok a nagy magyar írók, akikről azt hallani, hogy el vannak nyomva. Húsz év alatt hova tűntek, hol vannak most? Ma már mindenről lehet beszélni mindenhol, így mintha bizonyos szempontból értékét vesztette volna a kritika.


A humorküszöb népenként változhat?

Igen, ahol a demokrácia régebben létezik, ott nem veszik a kényesebb témákat személyes sértésnek és támadásnak, nem sértődnek meg mindenen. De ott is megvannak ugyanezek a problémák, csak másképp dolgozzák fel őket. Van például egy remek humorista, Will Ferrell, aki George Bushnak maszkírozva, két órán keresztül képes kőkeményen parodizálni az elnököt. Na, most helyettesítsük be ezt a hazai viszonyokra. Azt hiszem, nem is kell tovább bizonygatnom a különbséget. Elképesztő, hogy ez a komikus mit meg nem enged magának, ugyanakkor mégsem érkezett olyan reakció a nézők részéről, ami miatt félnie kellene. Ámultan néztem, hogyha egyszer egy ilyet lehetne itthon is csinálni… Nem tervezem ugyan, de fontos lenne, hogy ez a fajta kritika gyűlölettől mentesen megjelenhessen itthon is.


Rengeteg hasonló szempontból kultikussá vált kabaréban szerepelt már. Van ezek közül olyan, ami különösen kedves az Ön számára?

Most vasárnap lesz egy Körmendi János emlékműsor a televízióban, amiben „Az optikus” című jelenet éppen ilyen. Ez arról szól, hogy van egy férfi, aki bemegy az optikushoz és kér egy szemüveget, és közben egyikőjük sem lát rendesen. Ezen a jeleneten például halálosan megsértődtek jó páran, hogy hogyan lehet ilyesmivel viccelni. Ilyenkor az ember felteszi a kezét, és elgondolkodik, hogy egyáltalán semmivel nem lenne szabad nálunk viccelni. Holott miért ne lehetne? Feljelentettek egy villámtréfáért is már, ami nem szólt többről, minthogy egy férfi fogdos egy mákos tésztát, és közben ezt mondja: „Tudod, hogy mi vakok miért nem szeretjük a mákos tésztát? Mert mire kiolvassuk, kihűl.” Ebben a viccben semmilyen rossz szándék sincs. Mégis, mindenért fel tudják az embert jelenteni. Azért a szakmában eddig eltöltött 41 év alatt, nagyon sok mindenből volt már bajom.


Hogyan tud a kényes témák és viccek között válogatni? Volt olyan poén, aminél azt érezte, hogy ezt már nem tudja felvállalni?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy amit én nem vállalok el, az nem kerül be a saját műsoromba. De meg kell mondanom, hogy egy-egy előzetes megbeszélés, geg-parti és szereposztás alkalmával mindig előre megpróbáljuk kitalálni, hogy mely részekbe kötnek majd bele. Aztán persze egészen más részek válnak kritikus pontokká.


Hagyott már ki jelenetet éppen emiatt? Az esze azt mondta, hogy ez már túl sok lesz a hazai közönségnek?

Igen, hagytam ki. Úgy érzem, hogy a vallással például nem nagyon illik viccelődni. Húsz- huszonöt évvel ezelőtt például nagyon szerettem volna egy zsidó kabarét készíteni. Nem azt mondani, hogy Kovács és Barna, hanem Kohn és Grün. Az akkori tévés vezetőség ezt nem támogatta. Ebben az időszakban a Gálvölgyi show kijutott a montreux-i fesztiválra, amit éppen a csehek nyertek meg egy hasonló zsidó kabaréval. Mi még mindig nem jutottunk el egy bizonyos szintre. Amikor itthon még mindig azon problémázunk, hogy a cigányt azt nem úgy kell mondani, hanem úgy, hogy roma… Ugyan-ugyan.


Mi kellhet ahhoz, hogy ezt a szintet megugorjuk?

Pontosan meg tudom mondani. Még vagy 100-150 év. Fontos lenne, hogy az elhallgatott problémákat kibeszéljük. Ezt a kabaré a maga eszközeivel igyekszik megtenni, a kapukat feszegetni, olyan témákat elővenni, amiről az emberek egyébként nem nagyon beszélnek. Hiszen régen éppen ezért a tartalomért látogattak el az emberek Hofi előadásaira. Vagy ott volt a Komlós, amikor ő úgy csinált mintha, a közönség ezt kiegészítette, így megszülethetett a cinkos egyetértés közöttük.


És akkor mi a helyzet a mai világban, hol van ennek a fajta humornak a színtere? Hiszen a stand-up nem kifejezetten ezt a hagyományt ápolja.

A kabaré, mint olyan, megszűnt. Volt egy Vidám Színpad, az lefedett egy korszakot. A kabaréhoz kell egyfajta hitelesség, aki mondja a poént, annak hitele legyen rá. Ugyanis a Hamletet el tudja játszani egy jó színész anélkül, hogy tudná pontosan ki is az a Hamlet. Az igazi komikustól ezzel szemben el kell, hogy fogadja a közönség, hogy amit mond, az valós. Nekem nagyon sok kollégám van, aki viccelődik és a kutya nem kíváncsi rá, mert nincs hitele. Vidám Színpad nincs, a Mikroszkóp Színpad nagy átalakuláson megy át. Én nem nagyon látom, hogy hol van ma ennek a humornak a színtere,


Vannak még úttörő képviselői ennek a fajta humornak?

Nézze, van ez a sokat emlegetett stand-up comedy, ami egy nagyon olcsó dolognak számít, hiszen csak ketten-hárman felállnak a színpadra, míg régen egy komplett díszletet is meg kellett venni ahhoz, hogy az előadás működjön. Nincsenek fellépési lehetőségek, a rádiókabaré, mint olyan igazából ugyanúgy megszűnt, átalakult, akárcsak a televízió szórakoztató műsorai. Már csak ismétléseket adnak. Persze jó kérdés, hogy ötven év múlva miket fognak majd ismételni… Igaz, ez már hadd ne legyen az én gondom. Nem tudom, én nem látom nagyon ezeket a hiteles embereket.


Soha nem gondolta, hogy Ön válhatna egy ilyen hiteles „úttörővé”?

Nem, nekem a Jóisten megadta szerencsére azt, hogy a kabaré számomra egy kirándulás volt, egy kiegészítő sportág. Szerencsére nem ebből élek.


Ha visszatérünk az Ön által említett hiteles előadó képéhez, akkor rögtön felmerül a kérdés, hogy mi által válhat hitelessé egy komikus?

Mert az emberek kiválasztják. Bodrogi Gyula mondta egyszer, hogy gondoljon csak bele, egy színész egy darabot nyolc héten keresztül próbál minden áldott nap délelőtt tíztől-kettőig, killódva, izzadva. A közönség pedig este bejön, és mindenféle próba nélkül pontosan reagál. Ott nevetnek, tapsolnak, ahol kell. A közönségnek borzasztóan jó füle és orra van arra, hogy kiválassza kit tart hitelesnek.


Elképzelhető akkor, ahogyan a közönség értékrendje átalakult, úgy vált a talán könnyebben értelmezhető stand-up műfaja sikeressé?

Lehet. Úgy átpolitizálódott az ember teljes környezete, hogy amikor szórakozik, akkor azt akarja, hogy legalább arra a két órára hagyják békén, akkor kikapcsolódhasson. Ugyanakkor, ha valaki hitelesen tud a napi politikáról beszélni, amiben élünk és ezt humorosan tudja előadni, erre talán lenne igény. Csak persze ez egy másik nehéz problémát vet fel. Hiába akarok én bélszint kínálni, ha Ön a habos tortához szokott és nem hajlandó meg sem kóstolni a bélszint. Lenne igény rá, csak valahogy mégsem működik a dolog.


Ez a művészet számos területének egy folyton élő kérdése, hogy vajon az igény viszi sikerre a különböző műfajokat, vagy éppen, amit a közönség kap, arra lesz igénye a későbbiekben?

Egyértelműen az utóbbi. Például nézze meg, hogy nálunk mindenki táncdalénekes akar lenni. Én ilyet még nem láttam. Mi jó van abban? Lemezt nem vesz már a kutya sem, kis ország vagyunk, nincs annyi megjelenési lehetőség. Arra az öt percre az előadó mégis válhat valakivé, és ez úgy látszik egy önmagát gerjesztő folyamat. Régen még a különféle ünnepek is fellépési lehetőséget biztosítottak, a különböző kultúrházak programjai, vállalati ünnepségek, ma már sokkal kevesebb ilyen tekintetben is a munka.


Beszűkült a kabaré élettere is?

Az életünk vált a kabaré életterévé. Mert ha az ember nem arra gondol, hogy milyen szomorú, amit naponta megél, akkor egészen nagy kabaré lehetne a saját életünk is.


Csak nem mindegy ki a konferanszié…

Ne provokáljon engem. (nevet) A stand-up comedy csapatában is van rengeteg tehetséges ember, csak fórumuk és igazán jó íróik nincsenek. Régen voltak ragyogó írók (Nádasi László, Peterdi Pál), akiknek eszébe sem jutott, hogy fellépjenek. És persze egy úgynevezett nagy demokráciában élünk, amiben mindenki elmondhatja már, amit akar. Régen el kellett mennie az embernek egy kabaréba, ahhoz, hogy a rendszerellenes gondolatokat hallhassa. Ma pedig, ha valaki le tud írni három mondatot, kiáll selypítve, rosszul öltözötten akkor ő már nagyon népszerű is lehet. Az az út már nincsen meg, amit régen nekem be kellett járnom.


Kik voltak Ön számára ilyen tekintetben a legmeghatározóbbak a humor világában?

Fontos ebben az esetben különválasztani az írót és az előadóművészt. Én színész vagyok, aki humoros dolgokat tud előadni. A mindenem volt Karinthy Frigyes, aki több volt, mint humorista, igazi nagy gondolkodó. Előadóművészként pedig ebben a műfajban egyértelműen a csúcsot Hofi jelentette számomra. 

Média

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.