Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Ébresztő Kártékony hagyományok fogságában
2010. július 15., csütörtök 01:00

Kártékony hagyományok fogságában

Írta:  Németh Gábor
A hagyományok az elődök öröksége: azok a gondolatok és cselekvések, amelyek nemzedékről-nemzedékre szinte változatlan formában kerülnek átadásra. Nem mindig racionálisak, de az adott társadalom értékrendjét, világszemléletét jól tükrözik. Minden nép életében jelen vannak, minden kultúra önazonosságának részét képezik, így természetes, hogy az emberi jogok között kiemelt figyelmet szentelnek nekik.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata a 27. cikkely első pontjában így fogalmaz: „Mindenkinek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez”.

Bár a második generációba tarozó kulturális jogok kifejezetten védik a társadalom öröklött szokásainak gyakorlását, manapság több, nagy médiavisszhangot kapó emberi jogi küzdelem éppen a károsnak ítélt tradíciók ellen folyik.

Szép gondolat az emberi jogokat egyetemes érvényűnek tekinteni, és bár fejlődésük során több civilizáció is gazdagította ezen ideákat, jelenlegi formájukat jellemzően a nyugati, szekularizált kultúrában nyerték el. Így itt a világi eredetű hagyományok közül főleg a kihalófélben lévő állatok –fókák, bálnák- vadászata kap sajtóvisszhangot.

A legtöbb, jogvédők által ostorozott tradíció azonban harmadik világra jellemző kulturális vonásokat viseli magán. Főleg Afrikában és Ázsiában gyakori probléma a leánygyermekek elhanyagolása a fiú utódok javára.

Sok kultúrában kizárólag a fiú utód viheti tovább a családi nevet, csak ő intézkedhet a szülők temetéséről, vállalhat társadalmi szerepet; általában véve csak ő tehet a család felemelkedéséért. Emiatt a születendő leánygyermeket sokszor elvetetik, ha pedig mégis megszületik, egész életében hátrányban lesz az egészségügy, a gazdaság, az oktatás terén, általában véve romlanak az életkilátásai.

Hasonlóan súlyos és főképpen a leánygyermekeket sújtó probléma a gyermekházasság, amikor  tizenegy-tizenhárom éves korban, a pszichológiai és a testi érettséget messze megelőzve adják őket férjhez. A hagyományok szerint a leány fiatal kora és a szüzessége emeli a férj társadalmi státusát, így a leány szüleinek fizetendő hozomány értékét is.

Elvárás, hogy közvetlenül a házasság után teherbe is essenek, ami egészségügyi kockázatot jelent mind az anyára, mind a születendő gyermekre. A UNICEF szerint a tizennyolc évnél fiatalabb anyák gyermekei általában kisebb testtömeggel jönnek a világra, többször fordul elő komplikációval a szülés során, és nagyobb a csecsemőhalandóság az első életévben és.

A fejlődő világban sokfelé előfordul, hogy a várandós vagy szoptató anyák sokkal kevesebb és rosszabb minőségű élelmiszerhez jutnak, mint az átlagos férfi, aminek az egyik oka az a számtalan, a  hagyományokból eredő tiltás, amely az anyáknak tiltja bizonyos élelmiszerek fogyasztását.

A WHO szerint a harmadik világ országaiban minden második születést bába vezet le, hagyományos módszerekkel. Ezek a segítők nem részesülnek hivatalos képzésben, népi bölcsességeken és tapasztalatokon kívül nem rendelkeznek más eszközökkel, nem meglepő módon a mortalitási ráta is magasabb az általuk vezetett szüléseknél.

A fogamzásgátlásnak is sokféle hagyománya van, a megelőző hatást általában a hüvelybe helyezett tárgytól várják, ami szappantól kezdve a kavicson át az alumínium-hidroxidig bármi lehet. E módszereknek hatékonysága jó esetben is megkérdőjelezhető, rossz esetben az eljárás teljesen alkalmatlan a kívánt hatás elérésére, ám sok esetben irritálja a nő szervezetét vagy rombolja a hüvelyflórát, ami hozzájárul a nemi betegségek terjedéséhez.

A legnagyobb médiavisszhangot a női genitália csonkolásának gyakorlata kapja. Ennek során extrém esetben a teljes klitoriszt és a kisajkakat kimetszik, majd a szüzesség biztosítékaként majdnem teljesen összevarrják a nagyajkakat. Az Amnesty International becslései szerint világszerte százharmincmillió nőt érint ez a gyakorlat, elsősorban huszonnyolc afrikai országban. Az Afrikai Unió a nők emberi jogait erősítő Maputo Egyezmény keretein belül próbálja visszaszorítani a ezt jelenséget. Az egyezményt 2008 decemberéig huszonöt tagország ratifikálta, ám mindezidáig kevés valódi változást hozott.

A növekvő migráció folytán immár Európa és Észak-Amerika Afrikából bevándorolt közösségeiben is felütötte a fejét a nők csonkításának gyakorlata.

Idén áprilisban nagy botrányt kavart az Amerikai Pediátriai Akadémia (American Academy of Pediatrics) javaslata, miszerint állami és szövetségi szinten kellene engedélyezni a gyermekorvosok számára a „a klitorisz minimális bemetszését” azon családok esetén, akik erre a rituáléra igényt tartanak.

Az eddig felsorolt esetek megítélésekor - feltéve, hogy elfogadjuk az emberi jogok egyetemleges érvényét- könnyű a dolgunk, a sérelem kirívó és tagadhatatlan volta miatt.

Külön érdemes tárgyalni a vallásokban gyökerező hagyományok problémáit, amely egyaránt jelen vannak a harmadik világban és a fejlett nyugaton is, részben a vallások közötti kulturális hasonlóságok miatt, részben a nyugatra áramló bevándorlók által hozott szokásokból eredően.

Kényes esetek, amikor az állam világi joga, és az állampolgár kulturális-vallási identitását kifejező kötelezettségek ütköznek. Tipikusan ilyen határeset a muzulmán nők haját eltakaró fejkendő (hidzsáb) viselésének problémája, szerte Európában. A német példa szerint az egyik oldalon az állam azon törekvése áll, hogy fenntartsa a közintézmények vallási semlegességét, és megkönnyítse a bevándorlók integrálódását. A másikon az állampolgár szabad vallásgyakorláshoz, magánélethez és kisebbségi léthez fűződő jogai. Németország végül a közintézmények területén a vallási szimbólumok viselésének betiltása mellett döntött, a keresztény szimbólumokat sem kímélve,  de a muzulmán világ fejkendőit nem említik külön.

Látszik tehát, hogy különböző hagyományok nem esnek azonos elbírálás alá, amikor a kulturális jogok védelméről esik szó. Felmerül a kérdés, milyen értékrend adhat alapot a megkülönböztetésre, elvégre, ami az egyik kultúrában erkölcstelen vagy barbarizmus, a másikban büszkén őrzött tradíció lehet. A válasz kézenfekvő: egy hagyomány emberi jogi értékének megállapítása során a fő szempont, hogy mennyire harmonizál más emberi jogokkal. Ez a szemlélet persze komoly problémához vezet: Nincs hát minden népnek egyenlő joga a saját hagyományaihoz? A modern értelemben vett emberi jogok szerint valóban nincs.

Ezzel szemben a hibásan alkalmazott politikai korrektség és a kulturális relativizmus veszélyes keveréket alkotva felveti, hogy talán nincs is objektív módszer két kultúra értékeinek az összehasonlításához. A globalizálódva zsugorodó világunk azonban nem hagyja meg az emberi jogok területén egymásnak élesen ellentmondó kultúrák számára az „élni és élni hagyni” elv alkalmazásának luxusát. Így  arra kényszerülünk, hogy feltegyük magunknak a kérdést: Milyen világban szeretnék élni, milyen tradíciók között?

 

Forrás:
www.equalitynow.org
www.amnesty.org
www.hrw.org
www.kompasz.balzac.zpok.hu

 

 

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.