Back Ön itt van: Rovatok Rovatok Ébresztő A Playstationtől a dzsihádig – avagy egy élet a radikalizmus útján
2010. március 18., csütörtök 00:00

A Playstationtől a dzsihádig – avagy egy élet a radikalizmus útján

Írta:  Lesti Laura
Kétezerkilenc karácsonyán egy huszonhárom éves fiatal nevétől volt hangos a nemzetközi média. Umar Farouk Abdulmutallab december 25-én érkezett Lagosból Amszterdamba, ahonnan pár órával később Detroitba indult tovább a Northwest Airlines egyik járatán. Viselkedésén semmi furcsát nem vett észre a repülőtér biztonsági szolgálata, így akadálymentesen foglalhatta el helyét egy alapvetően por állagú, a repülőgép felrobbantására alkalmas robbanószerrel a combján, közvetlenül a tank mellett. A gépet az mentette meg a biztos megsemmisüléstől, hogy annak utasai és személyzete időben észrevette, mire készül az elkövető, így sikerült őt ártalmatlanná tenniük. Abdulmutallab robbantáskísérletének kivizsgálása még tart, ítélet az ügyben még nem született, ám minden valószínűség szerint a vádlott élete hátralevő részét börtönben fogja tölteni.

Az üggyel kapcsolatban egyértelműen felmerül a kérdés, hogy a bűnüldöző-, illetve megfigyelő szervek, valamint a repülőterek biztonsági szolgálatai miért és hogyan követhettek el olyan súlyos mulasztásokat, melyek következtében egy, a terrorista kapcsolatai miatt az Egyesült Államok megfigyelési listáján lévő személy nyugodtan felszálhatott a Detroitba tartó gépre, egy bombával az alsónadrágjában.

A valódi kérdés azonban az, hogy miért akart majd háromszáz emberrel és önmagával is végezni egy egyetemet végzett, gazdag bankár családból származó, fényes jövő előtt álló, huszonhárom éves fiatal. Hogyan juthatott el a Playstationtől a brit elitiskolákon át az al-Kaida jemeni kiképzőtáboráig, és onnan az iszlám nevében elkövetett öngyilkos terrortámadásig egy jólnevelt, visszafogott nigériai srác?

Umar Farouk Kaduna városában született egy mangókkal és pálmákkal körbevett oázisban. Apja miniszteri állását adta fel a gyümölcsöző pénzügyi karrierért, így most az ország legismertebb pénzintézetének, a First Banknek az igazgatója. Emellett számos luxusingatlannal is rendelkezik a család szerte a világban, és fenntartanak egy saját mecsetet is, Kadunában. A már gyermekkorában is igen vallásos Umar afrikai brit elitiskolákban tanult, mégis, úgy tűnik, kamaszként nem találta helyét a világban. Távol a családjától és a közösségétől, egyedül érezte magát, valószínűleg ezért is kezdett egyre intenzívebben kötődni a valláshoz, és így lettek a nézetei egyre radikálisabbak. 2005-ben belépett egy internetes iszlám közösségbe, ahová ilyen üzeneteket küldött: „Nincs senki, akivel beszélhetnék, nincs senki, aki támogasson, depressziósnak és magányosnak érzem magam. Nem tudom, mit tegyek."

2005 februárjában részt vett egy jemeni arab kurzuson, ahol először találkozott valóban szélsőséges iszlám eszmékkel. Még ugyanebben az évben elkezdte főiskolai tanulmányait egy londoni elitegyetemen, ahol egyre intenzívebb szerepet vállalt az Iszlám Közösség munkájában, majd 2006-ban annak elnöke lett. Ebben az időszakban részt vett egy a „Háború a terror ellen" elnevezésű rendezvény szervezésében is. Groteszk ellentmondás, hogy éppen ezen az eseménysorozaton került közelebbi kapcsolatba a nyíltan fundamentalista és militáns nézeteket valló Anwar al-Awlaki írásaival. Ez idő tájt családjával való kapcsolata is megromlott, mivel Umar nem tartotta az iszlámmal összeegyeztethetőnek apja pénzügyi foglalkozását. Miután megszerezte a diplomáját családja terveivel szembeszállva ismét Jemenbe utazott, hogy ott a terrorista-kapcsolatairól hírhedt egyetemen arab nyelvet és sariat, azaz iszlám jogot tanuljon. Az előadásokat azonban egyre kevésbé látogatta, ehelyett mind inkább elmerült a radikális iszlám eszméiben. Valószínűsíthetően ekkor már kapcsolatban állt az al-Kaida jemeni leágazásával, és részt vett a militáns kiképzéseiken is. A családjával minden kapcsolatot megszakított, ami csak erősítette apjában a gyanút Umar erősödő vallási fundamentalizmusát illetően, amelyre azonnal fel is hívta az illetékes amerikai szervek figyelmét. Umar így felkerült arra az ötszázötvenezer nevet tartalmazó listára, melyet az USA titkosszolgálata a terrorizmussal összefüggésbe hozható személyekről vezet. Ennek ellenére gond nélkül bejelentkezett és felszállt az áldozatául kiszemelt járatára, ahol az iszlám nevében majd' háromszáz ember és önmaga meggyilkolását tervezte végrehajtani.

Umar Farouk Abdulmutallab csak egyike azon terroristáknak, akik az iszlám nevében, többnyire a Nyugat ellen követik el rettenetes tetteiket.

Az iszlám és a nyugati világ közötti feszültség nem újkeletű jelenség. A konfliktus kiéleződése ugyanakkor ahuszadik század közepére tehető, amikor is az iszlám világ országai sorra nyerték el függetlenségüket. Ezt követően a fiatal államok nyugati típusú fejlődési modellekkel próbálkoztak, amik azonban rendre kudarcot vallottak, komoly modernizációs válságot okozva ezzel a muszlim világban. A nyugati modellek kudarcára adott egyfajta válasz volt tehát az erősödő iszlám reneszánsz, az iszlámnak és a politikának a korábbinál jóval szorosabb összefonódása. Ennek egyik kísérőjelensége az iszlám fundamentalizmus, melynek elsődleges célja a politikai berendezkedés iszlám alapokra helyezése. Ez a kettősség, a nyugati típusú fejlődés és a hagyományos muzulmán értékrend együttese azóta is jelen van az egész iszlám világban. A feszültség foka természetesen országonként eltérő, ám mégis mindenütt meghatározó, és talán ez az alapmotívum keresendő Umar Farouk Abdulmutallab radikalizálódásában is. A nyugati típusú fejlődés egész egyszerűen nagyon nehezen egyeztethető össze az iszlám alapértékeivel.

A modernizácós válság hatására felerősödő ellentéteknek gyakorlati és elméleti gyökerei is vannak. A muzulmán teoretikusok igen jelentős része például a muszlim társadalmak vitathatatlanul súlyos gazdasági és szociális problémáit az iszlám világ elnyugatosítására vezeti vissza, ezért a Nyugatot eleve üldözendőnek tartja, és szembehelyezkedik vele. Azt pedig nem nehéz belátni, hogy a kilátástalan jövőjű fiatalok, akik sokszor csak a radikális iszlám szervezeteknél jutnak oktatáshoz vagy egészségügyi ellátáshoz, igen könnyen befolyásolhatók, és mozgósíthatók azok ellen, akiktől a nyomorukat eredeztetik. A muzulmán terrrorista szervezetek ugyanis a legtöbb esetben nem pusztán gyilkolással foglalkoznak. Társadalmi szerepvállalásuk, közösségformáló erejük is jelentős. Nem ritka, hogy iskolákat vagy kórházakat üzemeltetnek a szegényebb muzulmán társadalmakban, gyakorlatilag lehetetlenné téve ezzel kiiktatásukat. Alternatívájuk nem lévén, igen könnyen jutnak támogatókhoz és folyamatos utánpótláshoz, akik közül aztán néhányan mártírrá válnak, abban a hitben, hogy a hazájukért, illetve az iszlám ideológiáért hoznak áldozatot. Az ilyen szervezetek egyik legnagyobb veszélye, hogy az öngyilkos merényletek elkövetőit sikerül hősökké magasztalniuk, így ma már a muzulmán fiatalok egy jelentős része nem tűzoltó akar lenni, vagy orvos, hanem merénylő, aki a hazáért hal, és aki csapást mér azokra, akik miatt generációknak kellett szenvedniük.

A gyakorlati problémák mellett azonban legalább ilyen jelentőséggel bírnak az elméleti kérdések is. A nyugati világ eszméinek világméretű terjedése, a globalizáció mindenhatósága sok esetben alapvetően ütközik az iszlám értékrendjével. A globalizáció vagy a szabadkereskedelem egy olyan szférában született, mely a haladást előbbre valónak tartja a hagyományoknál, az individualizmust a közösségi szellemnél. Az iszlám világ pedig úgy kényszerül betagozódni az új világrendbe, hogy filozófiája épp a fenti értékek ellenkezőjére épül. Az iszlám a tradicionalizmust, a hagyományok tiszteletét, illetve a közösségi szellemet, az összetartozást előbbrevalónak tartja, mint az egyén fejlődését. A csoportszolidaritás, a valamilyen közösséggel való azonosulás tudata rendkívül fontos tényező, ami alapjaiban tartja össze például a terrorista hálózatokat is. A muzulmán oktehát sokszor úgy érzik, hogy egy kulturálisan teljesen idegen környezetbe kényszerítik őket a nyugati társadalmak, de leginkább az Egyesült Államok, amely minden rossz megtestesítője. Ebből a gondolatból táplálkoznak azok a radikális muszlim filozófusok, akik a terrorista cselekményeket teljesen jogos, sőt, kötelező önvédelemnek tekintik, azok elkövetőit pedig hősöknek tartják.

Napjainkban tehát világunknak egy egészen új típusú fenyegetéssel, megosztottsággal kell szembenéznie. A vallási fundamentalizmusok erőszakos akciói, melyek az egyik legnagyobb veszélyt jelentik napjainkban a kulturális különbségekből táplálkoznak. Nem bizonyos országok reguláris seregei állnak szemben egymással előre pontosított célok eléréséért, hanem elszórtan tevékenykedő, fanatikus szervezetek, akiket egy elvont eszme realizálása motivál radikális küzdelmükben. A közép-kelet-európai rendszerváltásokkal, illetve a Szovjetunió felbomlásával a világ egységesülése felgyorsult, ennek következtében olyan problémák kerültek felszínre, amiknek addig nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget. A civiliázációk egyre közelebb kerülnek egymáshoz, egyre intenzívebb függőségi rendszereket hoznak létre, automatikusan magukkal hozva a kulturális különbségekből fakadó konfliktusok erősödését. Vagy, ahogy Samuel P. Huntington fogalmaz: „Az ideológiák vasfüggönyét a civilizációk bársonyfüggönye váltotta fel."

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.