Nyomtatás
2010. január 14., csütörtök 00:00

Alkotmányos jog az élethez és a halálhoz

Írta:  Halmai Gábor, az MTA doktora, egyetemi tanár, az ELTE TáTK Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének igazgatója

Halmai Gábor Az 1989-es rendszerváltó alkotmánymódosítás az alapjogi fejezet élén, egy paragrafusban rendelkezik az élethez és az emberi méltósághoz való jogról. Az Alkotmánybíróság a halálbüntetés eltörléséről szóló 23/1990. (X. 31.) AB határozatában a két jogot az alapvető jogok hierarchiájának élén álló, egységes és korlátozhatatlan jogként kezeli. Életnek és méltóságnak ez az oszthatatlansági elve visszaköszön a testületnek az emberi élet kezdetével, illetve végével kapcsolatos, az abortuszról és az eutanáziáról szóló döntéseiben is.

Az abortusz ügyében a magyar Alkotmánybíróság úgy érvelt, hogy az alkotmány 54.§-ának (1) bekezdéséből nem vezethető le a magzat jogalanyisága, az az alkotmányozó döntése kell legyen. Ugyanakkor a bírák a szóban forgó alkotmányhelyből levezették az állam objektív életvédelmi kötelezettségét. Az 1991-ben született első határozat determinálta az 1998-ban született másodikat, amennyiben az alkotmánybírák 1991-ben alakították ki az állam objektív, intézményes kötelezettségének követelményét az emberi és benne a magzati élet védelmére. A második határozat csak megerősíti ezt az életvédelmi kötelességet. Az Alkotmánybíróság tehát arra a következtetésre jutott, hogy a törvényhozónak vagy ragaszkodnia kell a súlyos válsághelyzet fennállásának vizsgálatához, vagy erről csak akkor mondhat le, ha megfelelő új ellensúlyokat épít be a magzati élet védelme érdekében. A bírák által érezhetően előnyben részesített, új ellensúlyt jelentő megoldás a kötelező tanácsadási rendszer, amely nem korlátozódhat puszta tájékoztatásra és egyszeri alkalomra. Vagyis a döntés végül is nyitva hagyta a lehetőségét egy, a terhes nő önrendelkezési jogát a lehető legkevésbé korlátozó törvényi szabályozásnak, ami 2000-ben meg is született.
Közel tíz éve várt döntés született meg a 22/2003. (IV. 28.) AB határozattal az eutanázia ügyében. Ugyanakkor az ítéletet követően minden maradt a régiben. Az Alkotmánybíróság határozata mind az életfenntartó kezelés visszautasításával (passzív eutanázia), mind pedig az élet befejezésére vonatkozó, orvos által teljesíthető kéréssel (aktív eutanázia) kapcsolatos valamennyi indítványt elutasította.
Mint láthattuk tehát, a magyar Alkotmánybíróság az élethez és az emberi méltósághoz való jog értelmezése kapcsán kialakított két évtizedes gyakorlatában hosszú utat tett meg. Ez a gyakorlat kezdődött a két jog egységének és abszolút jellegének felfogásával a halálbüntetés alkotmányellenességéről szóló határozatban, majd az abortusz-döntésekben folytatódott annak elismerésével, hogy az élet elvételének állami elfogadása kizárólag az életek közötti választás eseteiben lehet alkotmányosan igazolható, más esetekben az állam életvédelmi kötelezettségét korlátozhatja az anya emberi méltóságának részét képező önrendelkezési joga. Az eutanáziáról szóló határozatban a testület elismerte ugyan, hogy az eutanáziáról való döntés az önrendelkezés megnyilvánulása, ugyanakkor az állam életvédelmi kötelezettsége miatt nem ítélték alkotmányos követelménynek annak garantálását a törvényhozó részéről.

Kapcsolódó elemek