Back Ön itt van: Hírek

napiajanlo katonak kurtizanok kalozok
Heti programajánlónk, ahol minden olyan eseményt megtalálsz, amire mennénk, ha elég időnk lenne. Ha tudsz más érdekes programről, vagy írnál valamelyikről, küldj egy e-mailt az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  címre! Aki minden héten válogat: Vali és Ági. 

lakasavato
2013. március 28-án ünnepélyes keretek között átadásra került az a két szociális bérlakás Kőbányán, amelybe jelenleg a Terebesi erdőben saját építésű kunyhóban hajléktalan emberek fognak költözni. A két, korábban üresen álló önkormányzati tulajdonú lakást a kerületi önkormányzat, a Szociális Építőtábor Egyesület, A Város Mindenkié (AVM) csoport és több más szervezet és magánember együttműködésében kb. 10 nap alatt újították fel az érintettek önkéntesek segítségével.

pussy
Az orosz feminista punk zenekar, a Pussy Riot két tagja már több mint egy éve ül a rács mögött huliganizmus miatt, pedig csak megzenésített formában adtak hangot a véleményüknek.Egy-egy ilyen eset után hogy merjen az ember véleményt nyilvánítani egy 21. századi jogállamban?

TitanicÁprilis 5-13. között rendezik meg Budapesten a jubileumi, 20. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, amelyről jogosan állítható, hogy Magyarország egyik legnagyobb és legközkedveltebb filmes rendezvénye. A vetítéseknek öt helyszín ad otthont: a korábbi évekhez hasonlóan a fesztivál főhadiszállása az Uránia Nemzeti Filmszínház lesz, de a Toldi és Puskin mozik, valamint az Örökmozgó Filmmúzeum és az A38 Hajó is szeretettel vár minden kedves filmrajongót.

2013. március 18., hétfő 00:00

Elindult a Transhumana programunk!

humana vimeoÁprilisban indul a Transhumana! Egy 16  hónap alatt 2 ország fiataljainak bevonásával megvalósuló képzésen és tapasztalatcserén alapuló program, melyet az emberi jogok védelme, a civil szféra, illetve a média működése iránt érdeklődő fiatalok számára hirdetünk meg.

2013. március 22., péntek 10:16

Átok vagy áldás a modernizáció?

lagos
Badia, Lagos híres nyomortelepe egyik napról a másikra tűnt el a föld felszínéről. A kormány elrendelte ugyanis, hogy a területen lévő tákolt kunyhókat le kell dózerolni, hogy megkezdhessék az új lakóházak építését. A cél meghatónak tűnhet, de mi lesz így a több ezer hajléktalanná vált család sorsa?

2013. március 18., hétfő 23:00

Pornó nélkül maradunk Európában?

Írta:

pornMég az is elképzelhető, ugyanis nemrég látott napvilágot egy új Európai uniós indítvány, amely az internetes oldalak szabályozásán keresztül mindenfajta pornográf tartalom betiltását tűzte ki célul a  médiában. Érvelésének középpontjában a nemek közti egyenlőség és a szólásszabadság áll.

2013. március 18., hétfő 16:47

Múlt, jelen, jövő - heti programajánló

programajánló múltjelenjövő

Heti programajánlónk, ahol minden olyan eseményt megtalálsz, amire mennénk, ha elég időnk lenne. Ha tudsz más érdekes programről, vagy írnál valamelyikről, küldj egy e-mailt az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  címre! Aki minden héten válogat: Vali és Ági.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.