Back Ön itt van: Hírek Hírek itthonról Sajtóközlemények Nem félünk a szabálysértéstől
2012. máj. 10., csütörtök 11:33

Nem félünk a szabálysértéstől

2012. május 10-én tárgyalta a bíróság első alkalommal a tavaly októberi józsefvárosi ülősztrájk résztvevőinek – köztük A Város Mindenkié (AVM) csoport több tagjának – szabálysértési ügyét. A bíróság döntése szerint a hajléktalan emberek hatósági üldözése ellen tiltakozó aktivisták szabálysértést követtek el. Tettüket az AVM tagjai büszkén vállalják: ha szükség lesz rá, a jövőben is élünk a polgári engedetlenség eszközeivel, és erre bíztatjuk a demokratikus ellenzék más csoportjait is.

A Város Mindenkié megalakulása óta küzd a hajléktalan emberek hatósági üldözése ellen. Első tüntetésünket 2009-ben akkor szerveztük, amikor Molnár Gyula, Újbuda volt MSZP-s polgármestere, „hajléktalan-mentes övezetek” létrehozásával kampányolt. Azóta a hajléktalanság büntetése a kormány hivatalos politikájává vált. A Fidesz a hajléktalan embereket másodrendű állampolgárként, sőt, bűnözőként kezeli. Először Budapest közgyűlése hozott rendeletet a közterületen élés szabálysértéssé nyilvánításáról. Ezt követte a szabálysértési törvény módosítása, ami a pénzbírság mellett immár a fedél nélkül élő emberek elzárásáról rendelkezett.

 

Az AVM tagjai közül többen is részt vettek abban az ülősztrájkban, amit Kocsis Máté, a fedél nélkül élő emberek bebörtönzéséről szóló törvényjavaslat egyik előterjesztőjének irodájában tartottak. Az irodában összesen mintegy harmincan ültek, és jelezték: addig nem mennek el, amíg a kormánypárti képviselők vissza nem vonják a kegyetlen és alkotmányellenes törvényjavaslatot. A törvényjavaslatot nem vonták vissza, viszont kihívták a készenléti rendőrséget, elhurcolták, előállították, és megbüntették az ülősztrájkolókat. Az aktivisták védelmét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédje, dr. Fazekas Tamás látta el, aki szerint nem volt jogalapja az aktivisták elleni rendőri intézkedésnek. A szabálysértési bírságot a mai bírósági döntés mégis helybenhagyta és Sziráki Ferencet, A Város Mindenkié hajléktalan tagját a bíróság elmarasztalta „jogszerű hatósági intézkedéssel szembeni engedetlenség” szabálysértésében, és ezért – a „kifogástalan előéletére való tekintettel” – figyelmeztetésben részesítette.

 

Az AVM addig küzd a jelenlegi uralkodó jogsértő, kegyetlen és elnyomó politika ellen, és a lakhatáshoz való jogért, amíg nem győzünk. Ha kell, akkor a polgári engedetlenség eszközeit is felhasználjuk. „Ha holnap lenne az ülősztrájk, akkor holnap is részt vennék rajta, akárhány eljárást is indítsanak ellenünk” – mondta el Sziráki Ferenc a bíróság döntését követően.

 

A Város Mindenkié arra ösztönzi a többi demokratikus ellenzéki csoportot is, hogy éljenek a polgári engedetlenség eszközével és – ha lelkiismeretük megköveteli – ne féljenek nemet mondani a hatóságoknak. A kormány elnyomó politikája ellen azok az elkötelezett állampolgárok jelentik a legfontosabb védelmet, akik akár a szabálysértés kockázatát is vállalják a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság védelmében.


Ki miért vett részt az ülősztrájkban? Itt elolvashatod.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.