Back Ön itt van: Hírek Hírek itthonról Sajtóközlemények Nyomoz a rendőrség a melegfelvonulás megzavarói ellen
2011. augusztus 08., hétfő 16:27

Nyomoz a rendőrség a melegfelvonulás megzavarói ellen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya közösség elleni izgatás, közösség tagjai elleni erőszak, illetve annak előkészülete miatt nyomozást indított az idei Meleg Méltóság Menetet megzavarni készülő, illetve a felvonuláson résztvevő embereket bántalmazó homofób ellentüntetők ellen. A melegek elleni csoportos erőszak elkövetői akár nyolc év börtönbüntetést is kaphatnak.

A június 18-án tartott Meleg Méltóság Menet idén sem ért véget atrocitások nélkül. Az ellentüntetők Toroczkai László vezetésével az Oktogonon gyülekeztek, ahol a rendőrség hathatós közbelépése és a menet elterelése révén sikerült megakadályozni, hogy a homofób és antiszemita rigmusokat skandáló szélsőségesek a menet résztvevőit bántalmazzák. A rendőrségi kordonok megnyitása után azonban a feltüzelt tömeg a Kossuth térre vonult, ahol több esetben fenyegették, bántalmazták a rendezvényt elhagyó békés felvonulókat.

A rendezvényt szervező Szivárvány Misszió Alapítvány és a Háttér Társaság a Melegekért egyesület jogsegélyszolgálata négy eset kapcsán feljelentést tett a rendőrségen közösség elleni izgatás, közösség tagja elleni erőszak, illetve annak előkészülete miatt. Az Oktogonon három ellentüntető a holokausztot idéző, a melegek kiirtására felszólító plakátot tartott fel. Az index.hu internetes hírportálnak nyilatkozó egyik ellentüntető nyíltan vállalta, hogy a melegek megverésének céljából érkezett a helyszínre. Szintén az index.hu tudósítása szerint a Kossuth téren az ellentüntetők egy csoportja vezényszóra cselekedve próbálta levadászni a tüntetést elhagyó melegeket és barátaikat. A Szent Korona Rádió honlapján közzétett videófelvétel szerint egy mellékutcában egy nagyobb csoport szélsőséges ellentüntető bántalmazott egy transzparenst vivő férfit.

A közösség tagja elleni erőszak tényállását a korábbi hasonló tényállás kibővítésével a Büntető Törvénykönyv 2009. februári módosítása vezette be. A rendelkezések a testi sértés és kényszerítés alapesetéhez képest súlyosabb szankcióval büntetik az elkövetőket, ha a támadás mögött az áldozat valamely társadalmi csoporthoz, például, faji, etnikai, vallási kisebbséghez, vagy a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösséghez való vélt vagy valós tartozása áll. A Btk. ugyanakkor büntetni rendeli a közösség tagja elleni erőszak előkészületét is, így már az is üldözendő, ha valaki ilyen cselekmény elkövetésére felhív vagy abban megállapodik.

A törvényi rendelkezések ellenére csak a gyűlölet-bűncselekmények töredéke miatt indul eljárás e tényállás alapján: a nyomozó hatóságok hajlamosak figyelmen kívül hagyni a támadások indítékát, ugyanakkor az áldozatok gyakran a rendőrség előítéletes fellépésétől tartva nem merik jelenteni az ilyen eseteket. A homofób és transzfób indíttatású támadások nagyobb arányú jelentése érdekében a Háttér Társaság a Melegekért internetes bejelentő-felületet indított, amely a www.jelentsd-a-homofobiat.hu címen érhető el.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.