Back Ön itt van: Hírek Hírek a nagyvilágból Európa Fellebez kiadatása ellen a balkán mészárosa rossz pszichológiai állapota miatt
2011. máj. 30., hétfő 11:16

Fellebez kiadatása ellen a balkán mészárosa rossz pszichológiai állapota miatt

16 év bújkálás után a múlt héten letartóztatták a boszniai szerb hadsereg volt főparancsnokát, a balkán mészárosaként hírhedté vált Ratko Mladicot. A rendőrség képviselője elmondta, hogy a háborús bűntettek elkövetésével vádolt Mladicot egy vajdasági faluban fogták el. Elmondták továbbá azt is, hogy a volt hadseregparancsnok hosszas rejtőzködése során nem álcázta magát, ám rendkívül rossz egészségi állapota miatt felismerhetetlenül megöregedett.
Az ENSZ főtitkára Ban Ki Mun "történelmi napnak" minősítette a múlt csütörtököt a nemzetközi igazságszolgáltatás számára. Mladic elfogásával Szerbia az Európai Unió régóta fennálló követelését teljesítette Guido Westerwelle, német külügyminiszter nyilatkozata szerint. Ez mindenképpen fontos lépés tehát Szerbia euroatlanti integrációját illetően, melyet Magyarország is támogat.

Ugyanakkor a bosznai szerb katonai vezető hétfőn megfellebezi kiadatását a Hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Mladic ügyvédje ügyfele rossz egészségi, főleg nagyon rossz pszichológiai állapotára hivatkozik. A kérelem nem áll azonban összhangban a hatóságok szándékával. Bruno Vekaric, a háborús bűnösök ügyében illetékes helyettes államügyész már vasárnap úgy nyilatkozott, hogy szerinte Mladic viselkedése tudatos, mentálisan pedig "jóval normálisabb, mint sokan mások". Cáfolta azt, hogy lebénult volna az egykori katonai vezető karja, és hogy hallásproblémái lennének.

Mladic letartóztatását és kiadatását hazájában nem mindenki fogadta kitörő örömmel. Vasárnap több ezren tüntettek a srebrenicai vérengzés elkövetésével gyanúsított tábornok mellett.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. december 10-én.

A 30 pontból álló Nyilatkozat az élet minden területét felölelő jogokról és szabadságjogokról szól. Elolvashatjátok és megismerhetitek oldalunkon.

Bővebben…

© 2009-2013 Humana Egyesület

humana logo

Impresszum

Creative Commons Licenc

A weboldalt Belák Balázs készítette.